2013. július 24., szombat 10.15 – 12.00

Tanulókör, vezeti: Mészáros Zsuzsa

Lejegyezte: Balogh Flóra

 Mészáros Zsuzsa: Kedves témám a közös tanulás, örültem a tanulókör lehetőségének a nyári egyetemen. A tanulás vonalán is leírható az életem. TÁMOP és HEFOP programban csináltunk a Felső-Kiskunságban tanulóköröket. A tanulókör szerepe fontos állomás az állampolgárrá válás folyamatában – ha a módszert megismerjük, választ is kapunk a kérdésre, hogyan válik a tanuló ezen keresztül cselekvő állampolgárrá. Vannak-e ennek magyar tapasztalatai, amik hasonlítanak a svéd mintához? Van-e itt nálunk valami specifikum, ami miatt eltérően érdemes közelíteni? A tapasztalati tanulást kell a fókuszba helyezni? Szerepe-e a tanulókörnek az általános műveltség kiemelése? Van-e még szerepe az írott tananyagnak, hosszú szövegek befogadásának? Valóban vége-e a Gutenberg-galaxisnak? Lehet-e arról gondolkodnunk, hogy alakítsunk egy tanulókört? Hogyan működhet a sok helyről jött emberek tanulóköre?

Témánk feldolgozását a következő kérdések mentén terveztem:

1. Saját tapasztalataink megismerése, svéd és magyar tanulókörök hasonlóságai és különbségei

2. Milyen tudást dolgozzunk fel?

3. Lehet-e ebben a körben tanulókört létrehozni?

A mi gyakorlatunk a Társalgó nevű tanulókör. Nagyon nehezen indult, nehezen választódtak ki a témák is. A kocsmában összejőve felmerült, hogy kutassák a résztvevők Kunbábony történetét és múltját. Elhatározták, hogy minden családot meglátogatnak, elbeszélgetnek, hogy összegyűjtsék a tudást. Megfogalmazódott a helyi anyakönyv létrehozása, hogy mindenkit a jelenlegi állapotában rögzítsen. Megkezdődött a tárgyi eszközök gyűjtése is, és ebből egy kiállítás készült a Civil Kollégiumban. Nem született a végén dolgozat, de eredménnyel zárult. Rátaláltak a saját témájukra, és ez a legfontosabb.

Arapovics Mária: aktuális és kapcsolódó példa a nyitott tanuló központok (NYITOK – nyitok.hu), a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért programja. Ez egy pilot program, 7 helyen indult (Rozsály, Hatvan, Pécs, Zalaegerszeg, Devecser…) kisvárosokban, kistelepüléseken is. A tanulóköri módszertant gyakorolták a Norvég Alap támogatásával. Nyelvi és informatikai programok támogatását tűzték célul. Feltétel volt, hogy demokratikusan működjenek, alkalmazkodjanak a helyi település adottságaihoz, igényeihez. Ezeken a településeken tanulásszervezőket képeztek ki. Volt egy infrastrukturális támogatás, ott működött jól, ahol támogató volt az önkormányzat. A nyelvi kurzusok népszerűek voltak. Informális volt, nem adott papírt, végzettséget, de maximálisan a résztvevők igényeire alapult. Pécsett abban a városrészben indult, ahol a bánya bezárt, leépült, ott úgy folytatódott, hogy egyesület, pályázatíró kör indult.

Az EU bevette a programot a best practice körbe. A következő körben 50 helyen hoznak létre majd tanulóközpontot. Most már jobban támaszkodik könyvtárakra, művházakra a kezdeményezés, ez meg tudja újítani a közösségi terek funkcióit. Egy tanulásszervező fizetését biztosították.

15 éve vagyok tagja egy alulról szerveződő tanulókörnek, a tagjai, mind szellemi területről jöttek. Egy hónapban 1-2-szer tudunk találkozni. Meghatározott tematika szerint dolgozunk fel témaköröket. 2 területünk van: egy filozófiai és egy szimbolikus irány, ebben a kettőben mozgunk. Kizártuk a politikát az esetleges ellentétek miatt. Női kör vagyunk. Szeptemberben megbeszéljük az éves tervünket. 20 állandó tagunk van, ebből 10 résztvevő van jelen általában. Mindenki vállal egy-egy előadást, és eldönti, hogy milyen módszerrel dolgozza fel.

Ureczky Klára Tünde: Van-e ennek a dolognak létjogosultsága? Szintén projekt keretében: Közös Tudás (Borsod Megyei Közművelődési Int. vezetésével) valósult meg. Gasztronómia, kézimunka, hagyomány, informatika témákat dolgoztunk fel. Helyben adódott össze a tudás, volt, ami egy településen maradt, más esetben 7-9 településről is érkeztek a résztvevők. Azóta is emlegetik, mert a jó élmény átöröklődött más körökbe.

Mészáros Zsuzsa: A Mari által elmondottakra csak annyit reagálnék, hogy egy igazi tanulókörben a közösség klasszikusan maga választja meg a szervezőt, vezetőt, aki mozgatja a tanulókört.

Arapovics Mária: Saját tanulókörünkben évről évre újraválasztjuk az elnököt, ő is vezeti le a beszélgetéseket. Ez egy saját szabályunk, amit meghoztunk. Ez működőképes, egy év után el lehet fáradni.

Liling Tamás: Nagyon érdekel az a példa, hogy ha kitelepítünk embereket egy kis faluba, és ott a tehén, amit gondozni kell: ez egy olyan helyzet lehet egy járatlan ember számára, amiben segítségre, tudásra szorul. Ha van olyan tér, lehetőség, ahol információt lehet szerezni, megvan a hozzáférés lehetősége, akkor a gyakorlati tudást is meg lehet szerezni.

Mészáros Zsuzsa: Ismerünk –e jó modellt; mi a tanagyag, kik a felelősök? Ki tartja a bevezető előadást? Segíti -e az állampolgárrá válást ez a módszer? Hogyan? Mihez kell ragaszkodni? Melyik út célravezető?

Liling Tamás: Egy egyenruhás embert, ha látok, görcsbe áll a gyomrom, mert sokszor nem tiszta számomra, hogy mik a jogaim. Erről sokat beszélgettünk, és azóta letisztult, hogy ő a segítségemre van itt, hogy a jogaimról informáljon, segítsen a jogkövető magatartásban. Ha egy igény meg tud jelenni, akkor azt fogom behozni egy tanulókörben is, ami engem érdekel.

Mészáros Zsuzsa: A praktikus élet, a saját gyakorlaton túl mi az a tudás, ismeretanyag, amit be lehet hozni?

Arapovics Mária: A tanulókörök nem a semmiben lógnak, van tematika, felelős, van környezet. Van népfőiskolai hálózat is, művelődési ház.

Vágvölgyi Gusztáv: Nekünk vannak spontán tanulóköreink, ahol azt látom, hogy az emberi kapcsolat a kulcs. Ebben elengedhetetlen, hogy egymásra is kíváncsiak vagyunk.

Mészáros Zsuzsa: Amiket ti említettetek itt, az hozzájárult-e a résztvevők tudatos állampolgárrá válásához?

Ureczky Tünde: Akik részt vettek az önképző körben, azoknál nagy élmény volt, hogy hoppá, én ezt tudom, és másokat is érdekel ez a tudásom. Egy egyszerű cigányasszony megmutatja a vakaró készítését, az iskola igazgatója lesi el tőle.

Babos Zsuzsa: Az egyetemen a hallgatókkal alapítottunk egy tanulókört a csoporttársakkal. Meghívtuk a tanárainkat, majd utolsó éven a szakdolgozat-vázlatainkat vitattuk meg. Teljesen más volt hazamenni, hazavinni ezt a kezdeményezést. A személyes kapcsolat erősítette a saját problémák megoldásának igényét. Környezetvédelem, egészségvédelem, barátság témáit járjuk körbe Szentkirályon. A kocsmában tudunk találkozni, most már pályázunk is. Csináltunk játszóteret, lett mellé fa WC is. Az a tudásmegosztás, ami egyetemen magától értetődő volt, az itt fordítva és nagyon lassan működik.

Mészáros Zsuzsa: Nem is biztos, hogy ebben a körben el tudunk szakadni a közösségfejlesztéstől. Ha szervesen fejlődik egy társadalom, akkor nem kérdés, hogy ezek a tanulási igények jelen vannak, spontán kezdeményezéssé is alakulnak. Szervezetten van-e szükség tanulókörre? Van e szükség túl a hátrányos térségeken? Jók-e ezek a központok?

Liling Tamás: Ki vagyok én? Ebben a frusztrált és agyonszervezett világban egyre nagyobb igény az önmeghatározás lehetősége. Űr van, aki ezekre a kérdésekre nem kap választ, az szervezetten sem kap. Egzisztenciális kérdésekre hol kapunk választ?

Mészáros Zsuzsa: egy idő után kifulladhat az, hogy megtanultunk lekvárt főzni, tehenet gondozni, de mi van azután?

Balogh Flóra: Szerintem a többségnek nem valódi igénye arra válaszolni, hogy kicsoda ő ebben a világban. Inkább szükség ez, de nem belső igény. Minden az adott közösségen múlik. Ha működik a kommunikáció, van bizalom az emberek között, az a legfontosabb. Innentől kezdve a megszerzett tudás másodlagos, fontosabb, hogy egymás biztonságos közegében tudunk-e kérdéseket feltenni egymásnak, elmondjuk-e a véleményünket. Lekvárfőzés, a praktikus tudás grátisz ezek felett.

Bereczky Béla: Ezekre a kérdésekre kaphatok-e választ egyáltalán skolasztikus rendszerekben? Ha másra nem, de arra legyen elég a tanulókör, amit az iskolapadban, az interneten nem tudom kiolvasni. Legyen ez az a hely, ahol el lehet mondani, hogy én mit gondolok a világról.

Mészáros Zsuzsa: Ha mi lennénk egy tanulókör, akkor mit tárgyalnátok ki? Mi lenne az a téma, ami összehozhatna bennünket?

Bereczky Béla: Hogyan lehetne kicsiben önfenntartó közösséget létrehozni.

Kovács Dezső: Tanult tehetetlenség fogalmát tanultam Mérő könyvéből. 30 műhelymunkát, 120 interjút csináltam az elmúlt időszakban. (Mérő: Érzelmek logikája)

Arapovics Mária: Van-e a társadalmi csapdákból kiút ma Magyarországon?

Liling Tamás: A tanulókörök módszertana.

Babos Zsuzsa: A felnőttkori önfejlesztéstől való félelem.

2013. július 27., szombat 9.00 – 9.45

Vercseg Ilona előadása

(a szerző által készített előadás szöveg hű másolata)

A közösségfejlesztői folyamat lényegében a képessé tételről (empowerment) szól. Nem a közösségfejlesztő teszi képessé az embereket, hanem a közösségi kezdeményezés és cselekvés sokrétű tanulási folyamata. A közösségfejlesztőnek az a dolga, hogy ameddig a tevékenység által kialakított új (képzési) szükségletek kielégítését az egyén és a közösségi csoport önmaga meg nem tudja szervezni, addig ehhez a folyamathoz szakmai segítséget nyújtson.

1. A közösségfejlesztés hátterében álló, két legfontosabb szellemi tradíció
- a társadalmi mobilizáció és a
- társadalmi tanulás,
mindkettő a fejlesztés, a társadalmi-közösségi változások létrehozása kontextusában.

Ami a társadalmi mobilizációt illeti, a fő kérdés az, hogy kiktől és honnan indul el a fejlesztés: szakértőktől vagy az érintettektől, felülről lefelé vagy lentről felfelé?

- A fejlesztést illetően vannak, akik a reformokban, ti. az állam és intézményei megreformálásában hisznek. A változás létrehozásában a szakértőké, a tervezőké a kulcsszerep, akik a társadalmat felülről lefelé kívánják mobilizálni.

- Mások, elsősorban az ellenzéki mozgalmak képviselői, alternatív fejlesztésekben bíznak, és az alulról jövő, közvetlen, kollektív cselekvés elsőbbségét vallják.
Nem minden áramlata akarja megváltoztatni a társadalmi viszonyokat (Alinsky sem! Ő „csak” a társadalom perifériájára szorultak számára akar jobb feltételeket kiharcolni), mások „alternatív közösségeket’ akarnak létrehozni és belülről akarják megváltoztatni a társadalmat. (utópisták, Owen walesi üzletember modellje minta a szocializmushoz; szakszervezetiséghez, szövetkezeti mozgalomhoz, Kibucok), vagy a társadalmi anarchisták, akik alternatív, önkormányzó közösségek létrehozását szorgalmazták, melyek alapja a kölcsönös segítségnyújtás és az önsegítés. (Proudhon, Kropotkin)
E tradíción belül az önkéntes szervezetek működési elvei a következőket tartalmazzák: együttműködés, kölcsönös segítségnyújtás és csere, közvetlen részvételi demokrácia, a konszenzus gyakorlása a döntéshozásban, valamint a föderatív struktúra kialakítása.

A társadalmi tanulás
Ez a szellemi tradíció is nagyban hozzájárul a közösségfejlesztés szakmai gyakorlatához.
A tudás a tapasztalásból születik és a gyakorlatban nyer igazolást; ily módon a tudás állandóan változik, egy olyan dialektikus körforgás részeként, amelyben a meglévő elméletet tovább gazdagítják, módosítják a gyakorlatban megtanult leckék, amelyek viszont az állandó cselekvési folyamat során kerülnek alkalmazásra. A gyakorlat és a tanulás tehát folyamatok.

Érdemes megismerkednünk Dewey, John amerikai filozófus(1859-1952) gondolataival a tudásról. Az oktatási rendszer megreformálója szerint, A Demokrácia és nevelés, a Nagy Közösségek – alapművek, melyek szerint a gondolkodás eszköz a cselekvéshez (pragmatizmus).
„Az érvényes tudás az igazság általánosan elfogadott elméletén alapszik, amelyben az emberek folyamatosan fedezik fel az újat, hátrahagyva a régit, a tények vizsgálatára támaszkodva.
… az igazság keresésének a közösségben, a szomszédok között kell elkezdődnie.”
Szerinte tehát a demokráciának otthon kell kezdődnie, amely nem más, mint a környező közösség.

Lewin, Kurt (1890-1947) „tevékenységkutatásai”, csoportvizsgálatai ebben a kontextusban is kiérdemlik külön figyelmünket. Szerinte a valódi tanulás azzal jár, hogy átformáljuk kapcsolatunkat a világgal – ez az újratanulás folyamataként ismert elgondolás.
A sikeres hozzáállásbeli és viselkedésbeli változáshoz arra van szükség, hogy a csoport tagjai maguk is átéljék, milyen „cselekvő alanynak” lenni és közösen hatást gyakorolni környezetükre. Így egyszerre szereplők és tanulók. …
Ahelyett, hogy a szakember szakértőként lenne jelen a problémamegoldásban, a változás közvetítője legyen, azt tanácsolja, hogy a szakember a képessé tételt elősegítőjeként, útmutatóként vagy képzőként működjön együtt a legfontosabb csoportokkal.

2. Nyári egyetemünk alapkérdése: Miből lesz az állampolgár?

Arisztotelész úgy definiálja egy demokratikus állam állampolgárát, aki követi, de egyben maga is formálja saját közössége szabályait.

Állampolgári nevelés – család, intézmények, közösség, társadalom

Az állampolgári nevelés szerves része a példaadás, a tapasztalati tanulás. Bármilyen jól kidolgozott állampolgári nevelés is eredménytelen lesz, ha nem párosul hatékony tapasztalati tanulással, pontosabban, ha mást tanul a diák elméletben, és mást mutat a gyakorlati tapasztalat.

- Kapcsolatteremtés a helyi közösséggel
– kívülről: settlement mozgalom
- belülről: civil társadalom, civil szervezetek. Arapovics: „A civil szervezetek a sajátos feladataik felvállalásával megalakulásuktól kezdődően egyúttal tanulási színterek is. A közös értékrenddel rendelkező, szervezetté formálódó csoportok, közösségek tagjai egymásnak és másoknak magatartásmintákat mutatnak. A.közös érdekek képviselete, a célként kitűzött feladatok megvalósítása folyamatosan formálja a résztvevőket.
- A hasonló értékrend, a közös ideológia vagy identitás átadása történhet egyrészt a szervezeti kultúra megismerése és elfogadása által spontán módon, szocializációs úton, informálisan
- másrészt lehet tudatosan is formálni, erősíteni, akár csapatépítéssel, akár a feladatellátás érdekében a szakmai belső és külső képzések által, nem formális vagy formális tanulás útján.”

- Munkatapasztalat-szerzés – a legkisebb kortól!
Az ehhez szükséges szocializáció
helyi tantervek, a helyi közösség ismerete
a közjóért folytatott cselekedetek – közösségi tervezés (tegnapi finn példa, Agenda 2000, stb.)
közösségi alapú gazdaságfejlesztés – jó a közösségnek, jó a gazdasági tevékenységet végzőknek (dán termelői iskola, ifjúsági vállalkozások – take your coffee -, helyi tv, bábonyi újság
települési és ifjúsági önkormányzatok, ifjúsági turizmus – animátorokkal -, cserék, nemzetközi építőtáborok, stb.
közösségi iskolák, közösségi oktatás (egy folyamat, mely szerint a közösség minden tagjának joga és feladata, hogy részt vegyen a közösség szükségleteinek megfogalmazásában és együttműködésre késztesse az intézményeket annak érdekében, hogy fejlesszék a közösség életkörülményeit, életminőségét)
ökoiskolák
A Stiftelsen Idébanken
Az európai közösségfejlesztő szervezetek közül az 1991-ben alakult norvég Stiftelsen Idébanken (Ötletbank Alapítvány) vállalta fel a legmarkánsabban a közösségfejlesztés, a környezet és a fenntartható fejlődés összekapcsolását. Egyszerre fordít gondot a helyi közösségek jövőjének közösségi tervezésére az általa kidolgozott Dialogue-Workshop módszerével, valamint a közélet nyilvánosságában zajló viták, kampányok folytatására, a nemzeti politika befolyásolására. „Future Centre”-t működtet Oslóban nyilvános könyvtárral és a Local Agenda 21 keretében szervezett helyi közösségi innovációkat bemutató kiállításokkal, audio-vizuális bemutatókkal és közösségi csoportok összejöveteleire alkalmas teremmel.
Felnőttkori szocializáció: skandináv népoktatás, tanulókörök, párbeszédkörök, népfőiskolák
A CESAM Centrum För Samhällsarbete och Mibilisering svéd alapítvány magas szinten segíti a svéd és az európai demokráciát a közösségfejlesztés eszközeivel. Munkájuk fő irányultsága már megalakulásuk évétől, 1984-től a demokrácia fejlesztése.
Maga a szervezet is egy örebroi önkormányzati reformban való együttműködésből született, mely azóta Svédország-szerte elterjedt. E kezdeti munka lényege az volt, hogy a döntéshozatal és a szolgáltatások közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz és jobb együttműködés alakuljon ki az önkormányzat és a helyi civil szervezetek között.
Közösségfejlesztő tanfolyamokat indítottak a köztisztviselők részére és ezzel párhuzamosan kisebb workshopokat, közösségi tanulóköröket tartottak a szomszédsági helyi aktivistákkal.
Kidolgozták a szomszédsági szövetkezetek elképzését, létrehoztak egy regionális szövetkezeteket támogató központot – amely mostanra már minden régióban létrejött és állami támogatással működik tovább.
Újabban azon dolgoznak, hogy minél több intézményben, iskolában, gondozóközpontban stb. segítsék a társadalmi irányító testületek létrehozását. E testületek az intézmény által érintett lakosságból szerveződnek, és az intézmény teljes működtetésért és költségvetéséért is felelnek.
Az örebroi egyetemmel kezdeményezték az országos demokrácia-napok (Democracy Day) elindítását. E minden évben megrendezésre kerülő háromnapos rendezvényre az ország minden részéből érkeznek döntéshozók, kutatók, projektek helyi aktivistái, hogy megvizsgálják a demokrácia aktuális állapotát. A szervezet fő feladatának ma azt tartja, hogy befolyásolja a nemzeti és európai politikát a civil társadalommal való együttműködésre és a képessé tétel folyamatainak segítésére. (Anderson 2006)
Szabadművelődés, népművelés, nyitott házak, közösségi és faluházak, settlement házak
A lengyel CAL A CAL Egyesület nem speciális közösségfejlesztő szervezetekben gondolkodik, hanem a közösségfejlesztés működési módját képviseli és azon fáradozik, hogy minden településen közösségfejlesztő központokká fejlessze a meglévő közösségi intézményeket: a kultúrházakat, társadalmi segítő központot, iskolát, klubokat stb. Az intézményeket képzéssel közelítik meg és a Social Animateur School nevet viselő képzési szervezetükben szakképzést is folytatnak. (Skrzypczak 2006)
A Civil Kollégium Alapítvány
A közösségfejlesztés és szervezés országos, helyi és nemzetközi képzési intézménye
- országos képzési szervezet és népfőiskola a (közösségfejlesztési projektekben dolgozó) helyi cselekvés szereplői számára;
- a kunbábonyi képzési központ közvetlen környezetét jelentő Felső-kiskunsági kistérség lakosai és közösségei kezdeményező- és cselekvőkészségének fejlesztése, s erre építkezve egy lokális népfőiskolai funkcióinak betöltése;
- a közösségfejlesztés szakképzésének intézménye.
Képzéseit az együttes élmény, a tapasztalatok közösségi feldolgozása és megosztása, közös tervezés jellemzi. A képzések résztvevői általában helyi közösségfejlesztői programok résztvevői, közösségi projektben dolgozó társadalmi szereplők, civil szervezetek tagjai és a közösségfejlesztő, közösségi munkás szakképzésben résztvevők.
Megalakulása óta
Kifejlesztette saját tananyagait és egyedi módszertanát az általános célú felnőttképzésekre vonatkozóan;
Fokozatosan kiépítette hazai és nemzetközi kapcsolati- és együttműködési rendszerét;
Megvásárolta egy elhagyatott elemi iskola épületét Kunszentmiklós-Kunbábonyban, s mintegy 40 millió Ft adományt szervezve felújította és korszerűen felszerelt képzési központtá alakította, ugyanakkor otthont ad a helyi civil szervezeti élet rendezvényeinek is.;
A HÁZ környezetét a Civil Kollégium Alapítvány azóta is folyamatosan fejleszti – parkot, gyümölcsöst és akácost telepíttetett; kemencét, a külső csoportfoglalkozáshoz egy fedett színt és padokat építtetett; bevezettette a vizet, kutakat fúratott az öntözéshez, kistraktort vásárolt a fűnyíráshoz, részben közadakozásból, s kidolgozta a környezet fejlesztésére vonatkozó terveit is;
A képzési központ környezetében folyó felső-kiskunsági közösségfejlesztési modellkísérletben biztosítja a találkozási helyet és betölti egy helyi népfőiskola szerepét is;
2008-tól új képzési és saját kreditrendszer vezetett be – 120 órás szakmai képzést;
Évente 3-4 alkalommal rendez 2-3 napos hazai és nemzetközi szemináriumokat közösségi munkával foglalkozó szakemberek és nonprofit szervezetek számára;
A Civil Kollégium Alapítvány képzései civilek számára lényegében ingyenesen, vagy valamilyen szimbolikus hozzájárulással valósulnak meg. A képzések fedezetét támogatások szervezésével oldja meg a Civil Kollégium Alapítvány, amelyben gyakran az érintett helyi közösségek is részt vesznek. Az éves bevétel 11-17 millió Forint között mozog.

Végül leszűrhetjük a tanulságot: a helyi közösségeknek és közösségi csoportoknak nagy szerepük van a teljes emberi életet magába foglaló közösségi lét kialakításában: a helyi kultúra elsajátításában, megőrzésében és továbbfejlesztésében, az e folyamatot szabályozó értékek és normák kialakításában, és mindezek gyakorlattá szervezésében.
Ezek híján a társadalmi funkcionalitás (és a fogyasztói kultúra!) válik uralkodóvá, s a társadalom által működtetett intézmények (pl. jog) és mindennapi használatuk (szabálykövető magatartás) közötti óriási lesz a távolság.
Amikor értékválságról, morális válságról, bizalmi válságról, a kultúra válságáról és ki tudja még milyen válságokról beszélünk, fel kell ismernünk, hogy közösségi és demokratikus szocializáció nélkül e válságok nem kezelhetőek megfelelően, s ennek következtében nem, vagy csak nagy késéssel és nehezen születhet meg hazánk és közösségeink demokráciája.

2012. július 28., szombat 11.00-13.00

Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Molnár Aranka és Velenczei Ágnes

Szerkesztette: Farkas Gabriella

A panelbeszélgetést résztvevői: Hunyadi Zsuzsa, Furulyás Katalin, Hegedűs Kata, Mók Ildikó és Péterfi Ferenc (valamennyien a Magyar Művelődési Intézet munkatársai)

Péterfi Ferenc: Bemutatom a beszélgetőpartnereket… Hunyadi Zsuzsát megkérem, hogy beszéljen az elvégzett kutatásról, és a kutatást követő tervekről.

Hunyadi Zsuzsa: Röviden ismertetem és jelzem, hogy a kutatásnak elkészítettek egy oldalt, amin minden agyag megtalálható.

Péterfi Ferenc: A Részvétel a távolból anyagba bele fogjuk tenni az elérhetőség linkjét:

http://www.mmikl.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=368&Itemid=119

Hunyadi Zsuzsa: Van egy új program a Magyar Művelődési Intézetben (MMI), egy szakmai megújító program. Ez több ember közös munkája, amely egy kutatással indult. A projekt akkor fog jól működni, ha ezt kiteljesítjük, megszólítjuk és továbbgondoljuk a rokon szakmákkal.

A kutatásról: 5000 fő alatti településeket kutattunk, azt vizsgáltuk, hogy az ott élőknek milyen lehetőségei vannak, ha közösségi művelődésben, közösségi programban akarnak részt venni. Azt is néztük, milyen a helyzetük az ott dolgozó művelődési szakembereknek. Akkor jó, ha beágyazódik a közösségbe. Ezek mellett a vizsgálat kiterjedt arra is, hogy milyen egyéb más szolgáltatók vannak, kihez tudnak fordulni az emberek a problémáikkal.

A közművelődési tevékenységről az derült ki, hogy az 1000 fő alatti települések esetében csak 10-15%-ban van szakember. Ha 5000 fő felé megyünk, nő ez az arány. Ahol van szakember, jobban meg tudja mozgatni az embereket, mint ha csak közösségi tér van. A működő intézményekben főleg rendezvényeket szerveznek, és nem foglalkoznak a társadalmi problémákkal. Ha van is próbálkozás arra, hogy elérjék a hátrányosabb helyzetű csoportokat, nincs hozzá tudás. Jellemző problémái ezeknek a településeknek: szegénység, munkanélküliség, elvándorlás, fiatalok elköltözése.

Ebből a kutatásból azt szűrtük le, hogy a következő területekkel kellene foglalkozni: fiatalok, idősek, szegénység, roma kérdés, együttélés, egymás mellett élés. Így alakult 3 munkacsoport az intézetben: a fiatalokkal, az idősekkel és a szegénységgel foglalkozók.

Péterfi Ferenc: Több oka volt, amiért szükségesnek éreztük a szakma részéről egy közös gondolkodás megkezdését a szakma-megújítás szükségességéről és lehetőségéről. A kultúra, kormányzatokon átívelően, a költésvetés elosztásakor maradékelven lett finanszírozva. Azt érzékeltük, hogy valami látványosat kell csinálni, hogy akiknek erre hatása lehet, felfigyeljenek. A jelen társadalmi problémák ismeretében arra jutottunk, hogy a közművelődési szakembereknek is meg kell keresniük saját cselekvési válaszaikat. Magunknak is feltéve a kérdést, hogy mi köze ezekhez a társadalmi problémákhoz a közművelődési szakembereknek, rá kellett jönnünk, hogy mindegyik megfogalmazott gondolat kulturális gyökerű, így kulturális megoldásokat is igényel, és természetesen más szakmacsoportokkal közösen érdemes kezelni ezeket.

A meghatározott és létrehozott 3 kutatási terület az idősek, a fiatalok és a szegények-romák számára nyújtható segítségeket, a jelenlegi helyzet felmérését, és az ebből fakadó feladatok meghatározását tartalmazza.

Elkezdtünk már meglévő kutatási anyagokat, jó gyakorlatokat gyűjteni, hogy ezt a későbbiek során segítségül ajánlhassuk a Művelődési Házak változtatásra hajló munkatársainak.

Hunyadi Zsuzsa: Itt a nyári egyetemen töltött 3 nap alatt egyszer sem hangzott el az, hogy népművelő, közművelődési szakember. Elgondolkodtató, hogy hol van a helye ennek a szakmának.

Hegedűs Kata: Idősek munkacsoport: ez egy sokkal összetettebb kérdés, mint csupán az elmagányosodás. Érdekes kérdés az is, hogy kit tartunk öregnek? Volt, aki a 60 év fölöttieket említette, volt, aki a 70 év fölöttieket.

Idősödés kapcsán problémák: egyedüllét, betegség, elszegényedés, de erőforrásként nem szoktunk rájuk tekinteni, pedig tudnának segíteni a fiataloknak. Vannak külföldi példák arra, hogy már az 50 évesek eljárnak a nyugdíjas klubokba, hogy felkészüljenek az idősödésre. A társadalom érzékenyítése a fő cél, illetve, hogy a közművelődési szakmán belül elterjedjen az a szemlélet, hogy kérdezzék meg az időseket, ők mit szeretnének.

Az időseket 3 csoportba osztják: akik még jól tudnak mozogni, a lassan mozgók, és az ágyhoz kötöttek. Kérdés, hogy mit tudunk velük, illetve mit a bezárkózókkal kezdeni. Jó gyakorlatokat gyűjtünk olyan esetekről, ahol jól működik az együttműködés a fiatalok és idősek között.

Mók Ildikó: Az időskorúak élethelyzetének sokféleségére, az előttük sorakozó akadályokra akkor ébredtünk rá, amikor belekezdtünk a kutatásba. Az ember két élethelyzetben találkozik az idős kor gondjaival, először, amikor a saját szülei kerülnek olyan életkorba, hogy már valamilyen szintű támogatására szorulnak, másodszor pedig akkor, amikor 50 éves kora fölött esetleg új szakmát kell tanulnia, új ismeretekre kell szert tennie ahhoz, hogy a munkahelyét megtarthassa, vagy rosszabb esetben új munkahelyet találhasson. Még jóval ez előtt a kor előtt meg kell teremteni az öregedésből fakadó változásokra való felkészülésre a tanulás lehetőségét.

Péterfi Ferenc: Az idősekkel való foglalkozás az egész társadalom dolga. Nem az a közösségi művelődési szakember dolga csupán, hogy programokat biztosítson az idősek részére, hanem hogy megteremtse a lehetőséget önmaguk megszervezésére.

Furulyás Katalin: Ifjúság: speciális helyzetben van, mind a társadalomban, mind a közművelődési intézményekben. Nem nagyon foglalkozik velük a közművelődési szakma, nehezen tudják elérni őket. Amikor megkérdeztük a kollégákat a fiatalokról, volt egy ilyen válasz: „van nekünk egy dühöngőnk”. Elgondolkodtató, mit gondolnak a fiatalokról.

De ki számít fiatalnak? A statisztika a 15-30 év közöttieket sorolja oda. Nagyobb részük még a szüleivel él, sokkal később kapcsolódnak be a munkaerőpiacra, mint korábban, elnyújtott egyetemi évek jellemzik ezt a generációt. Sok felesleges képzés van (pl.: kommunikációs), amellyel nem tudnak elhelyezkedni. 15% él a szegénységi küszöb alatt. Mindig azt mondják róluk, hogy sokat tévéznek és számítógépeznek. Más az információhoz való viszonyuk, és a megszerzés módja. Hatvan százalékát nem érdekli a politika, és nagy részük hajlamos szélsőséges csoportokhoz csatlakozni.

A kistelepüléseken jellemzően nem élnek otthon a fiatalok, kollégisták, ezért nehéz őket elérni. Szinte csak a szórakozás érdekli őket. El akarnak költözni. Csak a települések 20%-án van ifjúsági klub, és 70%-án nyugdíjas klub.

Próbáltak fiatal népművelőket keresni, és jó gyakorlatokat gyűjtöttek arról, hogy ők hogyan vonják be a fiatalokat. Bevonásukra jellemző: Faceebook-on hirdették meg a programot, a napról a videó megjelent mire hazaértek.

Péterfi Ferenc: A szegénység és roma ügyekben feladatunk a döntéshozók érzékenyítése. Abba az irányba hatni, hogy a szociális ellátó rendszerben lévők gondolkodásában csökkenjen az ellátottsági tudat, és képesekké váljanak az ellátottak résztvevővé tételére. Közösségfejlesztőként a közösségi és nem az egyéni megoldásokat keressük, arra akarunk hatni, hogy velük és ne nélkülük döntsenek róluk. Ez a kutatás és az abból általunk megfogalmazott gondolatok, javaslatok csupán ötletindítók akarnak lenni.

Elkészült és akkreditáltatás alatt van egy 90 órás szakemberképzés a hátrányos helyzetűek bevonásáról. Háttéranyagokat gyűjtünk, és szakembereket keresünk, akiknek az érdeklődése felkelthető a közös gondolkozásra és a további közös munkára. Az elkészült anyagokkal, egy javaslatcsomaggal körbe fogunk járni az országban, és beszélgetéseket kezdeményezünk a szakemberekkel. Sejtjük, hogy lesznek sztereotip válaszok: „Nekem ezt az önkormányzat nem engedi.” „A polgármester nem fogja engedni” Aki viszont szívesen tenne valamit, csupán a változástól való félelem tartja vissza, azokból hálózatot szervezünk, hogy tapasztalataikkal egymást is segíteni tudják, és a kutatócsapat is tudja háttéranyagokkal, szakmai segítséggel támogatni őket. Mindent együttműködésben akarunk megvalósítani.

Velenczei Ágnes: Miközben hallgattam az eddigieket, azon gondolkoztam, hogy mi szerencsés civil csoport vagyunk, mert a József Attila-lakótelepen a Dési Művelődési Ház igazgatója, Nánási Zsolt a kezdetektől, 2007 óta segít minket többféleképpen is, a tevékenységünkhöz feltételek biztosításával, de ez mostanra számára is egyre nehezebbé válik.

Péterfi Ferenc: Mi egy szakterületet képviselünk, de szakmaközi kapcsolatokra van szükség…

Márkus Ágnes: Az egész Nyári Egyetemen a fenntartható társadalomról volt szó, amibe ha bárhol beavatkozunk, figyelembe kell venni, hogy kölcsönhatásban van az egész, a beavatkozás javíthat is, és rombolhat is. Ti milyen társadalomban gondolkodtok? Ezt azért kérdezem, mert érdekes, amit Ildikó az állami intézmények és a piac szereplőiről mondott, hogy ők ismerik fel legjobban az idősek igényeit.

Mók Ildikó: Így biztos nem mondtam, vagy félreérthető voltam. Arról beszéltem, hogy az egészségügy, a szociálpolitika állami szereplőinek és a piac szereplőinek a divat és az utazási piac alakítóinak is fel kell ezt ismerniük.

Márkus Ágnes: Igen, de e kettő alrendszer nem azonos a társadalommal. Megütötte a fülemet az az adat, hogy a településeken működő ifjúsági klubok és a nyugdíjas klubok aránya 20–70%. Ha a szakterületi fókuszokból tekintünk erre, rossz válaszokat kapunk. Ugyanis van központi finanszírozás az idős klubokra, az ifjúságiakra nem. Ez így semmit nem jelent, hol mi működik ténylegesen! És arról még annyira sem mond semmit, mire is lenne szükség! Ez egyetlen módon tudható meg: ha az adott érintett kört szólítjuk meg, vegyenek részt a róluk szóló diskurzusokban.

Ebből a felosztásból kimaradtak az aktív korú, középkorú emberek, akik a fogyasztói társadalomban a „munkavállalók”. És velük mi lesz?

A közművelődési szakma mit gondol arról a társadalomról, ami felé haladni szeretne? Mi abban a szerepetek? Ha egy fenntartható társadalom felé szeretnénk haladni, ennek átgondolása elengedhetetlenül szükséges.

Jász Krisztina: Tegnap szép összefoglalót kaptunk a jánoshalmi lelkésztől arról, hogy az ember nem csupán munkaerő-piaci szereplő, hanem ember. Ti odafigyeltetek-e erre a szegmensre? Magyarországon sok idősbarát önkormányzat van, de fiatalbarát csak egy.

Hunyadi Zsuzsa: Azt is kérdeztük a kollégáktól a kutatásban, hogy gondolkodnak-e a romákban? Két tipikus válasz volt: minden programunk nyitott, illetve nincs már mit megmutatniuk, nincs kultúrájuk.

Jász Krisztina: Akkor mért mondja Zacher, hogy nem lenne annyi diszkó drog, ha a fiatalok szeretet kapnának?

Mók Ildikó: Az a baj, hogy amikor megkérdezzük, hogy mit szeretnének, totál homály a válasz. Nem felejtjük el a társadalmi szélességét a tennivalóknak. Egyelőre a társadalomban és a törvényhozókban még az időskori problémákra való rácsodálkozás sem történt meg.

Hegedűs Kata: Köszönöm, hogy a szeretet szót kimondtad, a gyógyító beszélgetések fontosak. Mi hidakat szeretnénk a településen élő különböző csoportok között építeni. Sztereotípiákban gondolkodunk a fiatalokról és idősekről is.

Vercseg Ilona: Meg szeretném köszönni nektek a kutatást, és óva intem magunkat, hogy azokon verjük el a port, akik egy ekkora munkát végeztek el. Márkus Áginak igaza van, minden szakmának fel kell időnként tennie magának azt a kérdést, hogy mire való.

A jó gyakorlatok rendszerré tevése a feladata a művelődési házaknak. Mindig az jut csak a fiatalokról eszünkbe, hogy bulizni akarnak; mást is meg kell mutatni nekik. Franciaországban van egy ifjúsági egyesület, akik animátorokat képeztek ki a fiatalokból, és ők foglalkoztak a kicsikkel. Voltak jó gyakorlatok nálunk is pl. a Zabhegyezők, de ezek nem a népművelőktől indultak. Elindítottuk az Add Tovább! mozgalmat, rengeteg jó dolgot csinálnak meg a fiatalok. A lehetőséget kell megteremteni nekik és segíteni őket.

A közösségfejlesztői szakma megküzdött és kialakította a két legfontosabb alapvetését, ez a közösség és a részvétel. Húsz év kínlódás után ki kell találni, hogy mi a feladata a településszintű kultúrafejlesztésnek. Animálnia kell a települését, kulturális animálást kell végeznie, de nem kell kiszolgálni az embereket. Ez egy olyan innovatív szakma volt valamikor, most is meg kell találnia a helyét

Zsuzsa, abban igazad van, hogy senki sem mondta, hogy népművelő, de az itt lévők közül, ha körülnézel, sokan jöttünk ebből a szakmából.

Péterfi Ferenc: Eszembe jutott egy történet, amikor egy művelődési házas kollégánk Bihariné azt mondta, hogy 50 valahány kulcs volt a házhoz, és minden csoport akkor ment be, amikor ott dolguk volt. De ezt feltételez egy nagyon nagy bizalmat, és egy széles öntevékenységet.

Giczey Péter: Valójában Ilika gondolatmenetét folytatnám. Én nem szeretem ezt a közművelődés szót. A kérdés az, hogy az emberek hogyan tudnak hozzájutni a kulturális javakhoz? Kérdés, létezik-e hozzá egy szakma, amely segíti ezt. Fontos kérdés a bevonás, vagyis hogy a szakember képes legyen a bevonásra. A másik fontos dolog, hogy legyen képes animálni, segíteni, támogatni azokat a mozzanatokat, amelyek kulturális javak hozzáféréséhez, megszerzéséhez szükségesek.

Varbai Mariann: Jó, hogy majd körbejártok, de lesz -e ennek hatása, nem csak egy kipipálható programként fogják megélni a helyi szakemberek? Már ezekre a beszélgetésekre kéne bevonni az érintetteket.

Péterfi Ferenc: A sematikus reakciónak megvan az esélye. Ettől csak a veszélyérzet óvhatja meg a munkatársakat, amit felerősíthet a helyi civil nyomás.

Varbai Mariann: A civil szervezetek létrehozhatnak jó programokat, megvalósíthatnak jó gyakorlatokat, amiket, ha működnek, átvesz a művelődési ház. Előfordulhat, hogy egy ideig párhuzamosan működnek ezek a programok, amíg a civil szervezet ezt nem veszi észre, és nem talál ki maga új programot.

Péterfi Ferenc: A 80-as években a Havanna lakótelepen sok lépcsőházi klub volt, és a helyiek szervezték meg azt is, hogy az egyiknek a kulcsát a virágosnál lehetett felvenni, a másikat a másik boltban.

Kovács Edit: A közbeszédformálás, ahogy itt most is csináltuk. Fontos, hogy hogyan beszélünk egymással és egymásról. Ez a párbeszéd kialakulásának az alapja. Párbeszéd kell szakmák között, emberek között, szomszédok között. Elhangzott itt szerdán egy példamondat: A technológia a válasz. De mi volt a kérdés? A párbeszéd a válasz, de tegyétek fel a kérdést!

Július 27., péntek 9.00-13.00

A műhelybeszélgetést vezette: Molnár Aranka és Kórodi Miklós

A beszélgetést lejegyezte: Kovács Annamária, Kovács Edit és Kele Csilla
Szerkesztette: Farkas Gabriella 

Résztvevők: Farkas Zsombor (szociális munkás), Kósa Eszter (szociálpolitikus), Magócs Krisztina (vezető-tervező, VÁTI), Peták Péter (közösségfejlesztő), Sain Mátyás (tájépítész), Sélley Andrea (közösségfejlesztő)

és a hozzászólók

Molnár Aranka: Mindenkit szeretettel köszöntök. Gondolatébresztőkkel kezdenénk, de nyitott a beszélgetés, bármikor hozzá lehet szólni.

Koródi Miklós: Harmadik alkalommal beszélgetünk erről a témáról, először két éve a TÁMOP 5.3.1. indulásakor tértünk ki rá. Két éve indult el tehát a TÁMOP közösségi felzárkóztató programja, ennek keretében szakmai konzorciummá állt össze a VÁTI, a Köfe, az Autonómia és a Szociális Szakmai Szövetség. Nehezen indult el, de elindult végül 25 projekt HH kistérségekben. A VÁTI a szakmai hátteret biztosítja a projektekhez. A kihívás: egymás között egy nyelvet beszélni, a távol álló szakmák között közös terminológiát kialakítani. Fontos volt átbeszélni, hogy a szakmák mit gondolnak a saját szerepükről. Az elmúlt évek jogszabályi változásai milyen lehetőségeket adnak? Mit gondolnak a különböző szakterületek a szegénységről? Ki-ki a maga szakmájában mit tud tenni a szegénység enyhítésére?

Magócs Krisztina: Saját konzorciumunkban a vidék- és területfejlesztés sok ponton kapcsolódik a szegénység-ellenes programokhoz. Bár eltűntek a nemzeti források, a pénzek, amik az EU-s programokat társfinanszíroznák a szegénység témakörében. A vidékfejlesztésben inkább az infrastrukturális beruházás a mérvadó, közel hét éve ez határozza meg a lehetőségeket. A hat prioritás közül az egyik a szegénység felszámolásáról szól, de mégsem alkalmas ennek kezelésére. Új lehetőségnek inkább a több alapból megfinanszírozott programokat látom, ha lennének erre források, lokális szinten, helyi problémák lennének megoldhatók mindezzel. Számomra mindig visszaköszön az örök kérdés: Mi valójában a vidékfejlesztés? Nálunk a minisztériumban nem elsősorban azokra gondolunk ezzel a szóval, akik szegénység-programokkal foglalkoznak. Egy beruházás alapvetően nem alkalmas eszköz a szegénység kezelésére.

Sélley Andrea: A Dialóg Egyesületben gyakorlati közösségfejlesztő munkát végzek – ide értve a szolidaritás, vagy a kezdeményező képesség fejlesztését, a közösségi szociális munka hálózatának építését, stb. Ebben a témakörben nem csak egyetlen szakma érvényesülhet. Ezekben a programokban is van lehetőség kísérletezni, de fontos lenne figyelni a komplexitásra. A szociológus, a szociális munkás és a vidékfejlesztő szakma hármas együttműködése nagy kihívás a mai szokásrendszerben. Kérdéses: vajon milyen szerep húzható rá a vidékfejlesztésre? A szociális szövetkezet mint közösségi vállalkozás feltétlenül fontos téma ezen a területen, bár általános probléma, hogy egy tipikus 24 hónapos projektidő kevés az önfenntartás kialakítására. Kiemelném a közösségfejlesztők kezdeményező szerepét.

Peták Péter: Egyik fő dilemma a szakmában alapvetően bántja az igazságérzetet. A dilemma pedig az, hogy voltaképp mi is a feladat? Időlegesen, heroikusan lehet valamiféle segítő infrastruktúrát építeni, de a fő probléma nem múlik el sohasem.

Kósa Eszter: Nincs nagy mozgástere ma egy szociális munkásnak. Ezek az emberek többnyire állami alkalmazottak. A jogszabályi környezet arra indítja őket, hogy ellenőrizzék a klienseket, ne menjenek bele az egyéni megoldásokba, hanem alkalmazzák a jogszabályokat. Miközben az egyetemen azt tanulták, hogy partnerként kell bánni az elesettekkel, a segítségre szorulókkal. Vannak radikális szociális munkások, akik szolidárisak, vagy éppen sorsközösséget vállalnak azokkal az emberekkel, akik szükséget szenvednek.

A szociálpolitika még inkább államhoz kötött, hiszen javaslatokat kellene tenni, értékeket és módszereket közvetíteni. De erre fül kellene a politikusok részéről. Ferge Zsuzsa le tudja írni, fel tudja mutatni azokat az érveket, amelyek a meggyőzés érvei, de ezekhez is fülek kellenek.

Farkas Zsombor: Eszterhez hasonlóan látom a szociális munkások helyzetét. A szociálpolitika terén teljes a megrendelő szereptévesztése. Most olyan metódusokat kell kidolgozni, melyekben erős a szankciók szerepe. Visszatérnék az eredeti kérdésre: egyéni vagy közösségi kihívás a szegénység? Kibővíteném az állammal. Az egyéni utak szigetek. A mennyiséget tekintve mindenképpen szükség van állami beavatkozásra. Itt jönne a szociálpolitika szerepe: milyen beavatkozásra van szükség?

Jelen időszakban a jogszabályi környezet erősítése zajlik, ez most a rendszabályozás és a szankcionálás időszaka. Ez nem kedvez a közösségi megoldásoknak, a helyi kezdeményezéseknek és a helyi igényekre és szokásokra alapozott gyakorlatnak.

Sain Mátyás: Ha visszanézzük az elmúlt 10 évet, azt látjuk, hogy a 2000-es évek tervei alapján már más állapotoknak kellene uralkodniuk. Ma már illene bevonni a helyieket, nyitni kellene a vidék- és közösségfejlesztők felé. De nincs meg a képesség a mélyszegények bevonására. Többéves folyamatokról van szó, és nagyon jól elő kell készíteni a terepet.

Márkus Ágnes: Tulajdonképpen mi az, ami nehéz? Mit lehetne, mi lenne hatékony?

Projektben nem lehet megoldani ezeket a problémákat, vagy a jelenlegi jogszabályi környezetben? Esetleg a kormányzati támogatás hiánya miatt, vagy a mai gondolkodásmód mellett? Lehet-e egyáltalán bármilyen módon, kimozdítható-e a jelenlegi helyzet?

Dicső László: Szerintem fontos lenne a polgármesterek. Nem értem, miért ősellenség az önkormányzat? A szociális szakma szerint mi az igazi korlát?

Kovács Dezső: Hogyan definiálnánk a mélyszegénységet? Erre a kérdésre nem kaptam választ, azaz ki hogyan értelmezi a maga szakterületéről a mélyszegénységet?

Sok program futott már szegénység, mélyszegénység témában, de nem látom, hogy ezek nagyon összeérnének. Talán mintha nem lenne senki, aki ezt összelapátolta volna. Van valami tehetetlenség az országban ez ügyben.

Sokan élnek már ebből a szegénység problematikájából – az Európai Unióban és itthon – szakemberi szinten, tanácsadók, politikusok – de az érintettek helyzetében mintha nem lenne komoly változás. Elköltöttünk egy csomó pénzt, és nem tudom, mi lenne a válasz, ha megkérdeznénk őket, hogy jobban élnek-e, mint mondjuk 5 vagy 6 éve?

Peták Péter: Nagy probléma az elszigeteltség és az információhiány. Az érintettek megszervezése, a közöny áttörése lenne a feladat.

Francia külvárosi lázongások esetében is az törtétn, hogy a szakemberek már szóltak, már kitaláltak eszközöket a lázongások előtt a külvárosi gondokra. Magyarországon is megvannak a válaszok, alkalmasak, kipróbáltak, hatékonyak lehetnének. Mindenhol fókuszáltan megjelenhetnének, nemcsak projektszinten

Mindenhol meg kellene finanszírozni egy olyan szolgáltatást, ami alapként funkcionál: BK, Gyerekesély, Szövetkezet, oktatás, settlement. Mindenhol ki lehetne alakítani ezeket a programokat, de drága. A költségekkel állnak szemben ugye a társadalmi károk, és itt lép a képbe az érdekérvényesítés kérdése.

Kósa Eszter: Nem az önkormányzat a legnagyobb ellenség. Ha így hangzott sajnálom. Nem az önkormányzat az ellenség, hanem a közigazgatás kerete.

Vannak jó példák, mondjuk Csenyéte, de ehhez kellenek a közösségi misszionáriusok. Ez szerencse kérdése is, de a megerősítésen is múlik, és azon, hogy kapnak e megfelelő teret.

Persze azt is el kell ismerni, hogy nincs minden szociális szakember a topon szakmailag, és nem fejleszti önmagát, de a munkahelye, sajnos, inkább emlékeztet egy húsdarálóra, mint egy gondolkodó közegre.

Rendszerszerű példák kellenek. A fenntarthatóság fontos, de amíg projekt-finanszírozásban gondolkodunk, addig ez a szempont nem fog tudni előtérbe kerülni.

Magócs Krisztina: Én is azt gondolom, hogy bár vannak lehetőségek a vidékfejlesztésben, meg lettek terhelve rengeteg adminisztrációval, ráadásul az alapokat sokan a felkészítésben sem kapták meg. Számomra a folytonosság a fontos: legyen valaki, akihez az érintett fordulhat 3-5 éven keresztül. Enélkül nincs garancia arra sem, hogy a misszionárius tevékenység meg tud tapadni. Most kísérletezünk azzal, hogy a Start programot összehozzuk a fejlesztési programokkal: az érintettek biztonsággal ott tudjanak maradni dolgozni, ahol előzőleg volt maga a fejlesztés. Korábban pozitív példaként az animációt tekintettem, de mi nem erre használtuk ezt a pénzt, hanem olyan integrált fejlesztésekre, amelyek többsége 2-3 év múlva be is dőlt. A vidékfejlesztési hálózatot már felszámolták, ezek az animációs források mind oda lettek átirányítva, míg máshol fenntartható módon magukat tudták irányítani.

Farkas Zsombor: Visszatérve Ági kérdésére, igen voltak programok, pl. telep-felszámolási programok (pl. Dencsházán). Ezekre szükség van. Egy szegmenst érint, de abban komoly a jelentősége. De ezzel nagyon nehéz mit kezdeni, ha nincs állami támogatás.

Vannak nagyon pozitív példák (pl. Tiszaadony, stb.), nagyon értékes, de ha közelebb megyünk, akkor látjuk, hogy nagy erőfeszítéssel 10-15 családnak ad munkát, tartósan de alacsony béren.

Vannak további példák, ahol le van írni, hogy mi sikerült és az is, hogy min akadt meg, min fordult a visszájára. De ezek nem rendszerszerű megoldások.

Vercseg Ilona: Sok kérdésben egyetértek ugyan Dezsővel, de óva intem magunkat attól, hogy egy ilyen mértékű probléma megoldását számon kérjük egy szakmától. A segítő szakmák jellemzően hozzájáruló jellegűek.

Vannak modellek, nem annak vagyunk szűkében. Valami szándék hiányzik az összehangolásra, a térnyitásra, és legfőképpen a politikai akarat hiányzik. Nincsenek fejlesztési pénzek.

Hogy tud egy önkormányzat igazi változást előidézni és fordítani a település sorsán, ha nem tesz bele pénzt, erőfeszítést. De nincs pénz – mondhatnánk. De én azt mondom, hogy igenis, van.

A közösségfejlesztés szerepe nem a kezdeményezésben ragadható meg leginkább, hanem az integrációban. Fel kell készíteni a változásra az embereket: a szegényeket és a környezetüket is.

A szociális munkások száma 7-8 ezer fő az országban. Óriási szám ez. Angliában azért vált szét ez a két szakma, mert olyan jogi feladata lett a szociális szakmának, amivel egyre inkább elvesztették a „célcsoport” bizalmát. Akinek hatalma van felettem, azzal nem vagyok bizalmas.

Nem tudom, miért nem tud kialakulni a pártfogás, az érdekvédelem a szociális munkában. Régóta tanítok szociális munkásokat. Megdöbbent a véleményük azokról az emberekről, akikkel dolgozni fognak. Nem szeretik őket, nem terveznek erőfeszítést tenni, hanem inkább számon akarnak kérni.

Csak attól változik valami, ha én mint ember beleteszem magam valamibe, csak akkor.
Nincs olyan, hogy szakpolitika.

Szendrei Andrea: A nagyon kicsi mellett szólok. A mozgásbővítés terén is volna miről gondolkodni. A tegnapi napot idézve a pozitív externáliákról beszéltünk, ezzel számolni kell. A szociális munkásoknak is meg kellene tanulni számolni. Arról gondolkodni, hogy milyen egyéb költségei vannak, ha nem segélyt akarunk osztani, hanem mást, ha nem rendőrt akarunk az erdő szélére állítani, hanem mást. Ettől tágulhatna a mozgástér. Tegyünk érte, hogy máshogy számoljanak.

Lekeny Hajnal: Nagyon szeretném, ha itt lennének a kollégáim, akik terepeken dolgoznak. Vannak jó példák és vannak helyi sikerek. Monor, Pécs-Györgytelep. Vagy a Telepi módszertan mesék c. könyv. Itt nem mérhető olyan eszközökkel a siker, mint máshol.

Márkus Ágnes: Azok kedvéért, akik nem ismernek pár mondat magamról, hogy értsétek, amit mondani akarok. 20 éve dolgozom Zalában, gyerekdemokrácia, szociális földprogram, és más területeken.

Kérdés, hogy van-e értelme ezt az egészet ebben az értelmezési keretben folytatni?

Eszter mondta, hogy a szociálpolitika dolga az állami források újraelosztásának megtervezése. Tényleg? Biztos, hogy így van? Kriszta azt mondta, hogy a feladat egy új forrásrendszer kidolgozása/fejlesztése.

Van forrás. De dolog van vele. Kell tervezni, és most már kimondom, meg kell változtatni a rendszert. Bele lehet dögleni az egyéni erőfeszítésekbe a szigeteken, de minek?

Meg kell változtatni a rendszert, illetve ki kell lépni belőle.

Vidéki jövedelmi szegénységről, éhezésről, stb. beszélünk, miközben vidéken ott a föld. Nem a föld hiányzik, hanem az ahhoz való hozzáférés. A forrásokat kell újra megjeleníteni, részvétellel, politikai nyomásgyakorlással.

Dicső László: Ha megnézitek – rendszerszemléletről beszélek – mi van: védőnő, családsegítő, gyerekjólét, óvónő, tanító, pap, polgármester… Több hálózat, rendszer. Ki kényszeríteni őket arra, hogy ne működjenek együtt? Ki nem engedi, hogy egymásra építsék a munkájukat? Ki tiltja meg, hogy összedolgozzanak? A rendszerben benne van az erőforrás, csak nem élnek vele. Az összefogás képessége hiányzik, és senki nem is követeli meg.

Molnár Aranka: Mégsem kezdenek egymással semmit a szakmák. A tudás nincs meg hozzá.

Velenczei Ágnes: Nagyon fontos a folyamatos jelenlét. L. Ritoók Nóra üzenete, hogy a bizalom kialakulásához 5-6 évre van szükség. Nem lehet rövid távú folyamatokban gondolkodni. Kell-e forradalom? – szeretném ha, erről beszélnénk. Itt van-e az idő.

Giczey Péter: Új dimenziót szeretnék behozni. Ez egyfajta közgondolkodás: reménytelenség a reménytelenségben. Gondoljunk bele, ahol a mélyszegénység zárványtelepülésen van jelen. Ott az alapüzenet: el innen. A gyerekeket a városokba küldik, külföldre, a lényeg az el. Ezekkel az emberekkel kellene dolgozni. Mi a feladat? El kellene küldeni onnan őket is. A városba, mert ott nincs munkahely, nem is lesz. De akkor most mi a cél?

Igen, közösségi kérdés a mélyszegénység. Először a reményt kell visszaadni. Abban, hogy van a településen erőforrás, amit vissza lehet venni, amivel élni lehet. Fizikai erőforrások: föld, víz, tiszta levegő, állatok, és az ott élő emberek.

Halmai Zsuzsa: Szerintem egyértelmű, hogy közösségi probléma, és ezért közösségi megoldásokra van szükség. Üldögéltem én is az országgyűlésben 8 évet és azt tapasztaltam, hogy erős a szakmaféltés. Nem hozunk erőfeszítést más szakmáért, nem mondunk le a forrásaink – sarcaink – egy részéről se. A szakma van elől, nem a küldetés. Kezdeményezések, jó példák, együttműködés, partnerség kell, ilyen keretek közt csak így van esély.

Kovács Dezső: A mélyszegénység – sekélyszegénység – tisztességes szegénység úton kellene végigmenni. Aki ma hét napon hétszer éhezik, az 10 év múlva csak egyszer éhezzen. Akik ezt csinálják, minden tisztelet az övék, de ezzel csak mártír hősökké lehet válni, nem változtatják meg a rendszert.

Kósa Eszter: Jó lenne egy ilyen stratégia. A Gyerekszegénység elleni küzdelem dokumentumát elfogadták, de az most egyáltalán nem irányítja a döntéseket. Az első szakaszhoz 80mrd volt tervezve (családi pótlék, stb.), akkor úgy tűnt, erre szándék és forrás is van. Látjuk mi történt.

Jász Krisztina: Szociális munkásokat tanítok, velük dolgozom. Tényleg vannak nagyon komolyan előítéletek. Ezek a gyerekek gyakran jövedelmi szegény családokból jönnek, és a saját közegükbe mennek vissza dolgozni. Három év alatt át kell állítani őket egy másfajta gondolkodásmódra. Beszélgessünk velük minél többet velük.

Péterfi Ferenc: Kellenek makro, nagy társadalmi programok, és olyanok, melyek helyben teremtődnek meg. Az a vízióm, hogy meg kellene határozni egy olyan tevékenységi kört, amelyik alkalmas a helyi programok életre segítésére (pl. közösségi munkás hálózat).

Tegnap az ökológiai kérdések megtárgyalásakor senkinek nem jutott eszébe, hogy ez a zöldek feladata, ehhez képest ma a szociális problémák megoldásánál már mindenki rátette a megoldás felelősségét erre a szakmára és nem az az üzenet természetszerűen, hogy ez mindenkinek a feladata. Mintha úgy gondolnánk, hogy ez a szociális munkások feladata. Ezt még ez a szakmai is elhiszi néha. De tévesen.

Lehet, hogy a szociális munkások oktatásában sokkal nagyobb hangsúlyt kaphatna az, hogy nekik nem a napi ügyek megoldása a dolguk, hanem a helyi társadalom megszervezése a dolgok megoldására. Ez nagyon nagy különbség.

Ez a szakma nem tekinti forrásnak azokat, akikkel dolgozik. Pedig ott vannak a közelükben.

Ureczki Tünde: Ezt lenne a fontos, partnerségben dolgozni, ez munkaköri feladat legyen. De most nem engedi a szakmai felügyelet

Szendrei Andrea: A bizalom a kliens-segítő között 5-6 év, de mi van a segítő és a döntéshozók közötti bizalommal? A szakma elbürokratizálódásának okai között a bizalmatlanságot is lehetne keresni. Vannak ennek enyhítő lépései, pl. jelenlét, beszéd, figyelem, stb.

Kósa Eszter: Egyfelől ugye helyi jó példák kellenek, másfelől viszont rendszerszintű változás kell. A kérdés, hogy mi mit tudunk tenni. Egyik lehetséges dolog, az ajánlatok megfogalmazása, az üzenet felhangosítása.

Peták Péter: Országos szintű ez a feladat, és ennek megoldását célozza a TÁMOP is. Azt mondjuk, ne az államra várjunk, de közben az országos programokat máshogy nem lehet megvalósítani. Dekrétumok, szakmapolitikai állásfoglalások kellenek

Sélley Andrea: Projektek még vannak, mert EU-s forrásból lehet még válaszokat keresni a mélyszegénységre. Vannak elkötelezett emberek is, és vannak az egyházak, akikkel sok esetben érdemes együttműködni. Én mind a kistelepülésen, mind a nagyvárosi gyakorlatban azt tartom fontosnak, hogy a projektmunka kiegyensúlyozott legyen. Az adott település problématérképén pedig ki kell kényszeríteni a válaszokat ott, helyben. A munka dandárja inkább az, hogy ehhez igazi partnereket kell találni. A helyi fejlesztőnek pedig kezdeményezőnek kell lennie.

Magócs Krisztina: Tisztában vagyok vele, hogy a külföldi gyakorlat felpezsdíti itthon mindenki fantáziáját. Én magam is két hetet töltöttem egy LEADER csoporttal Írországban. Ott közel húsz éve működtetnek szegénységellenes hálózatot non-profit partnerségben, de nem azokkal a szociális munkásokkal, akiket itthon az irodákban látunk. Ők helyi, adekvát megoldással lépnek fel a térségi probléma ellen, ahol szintén vannak elmagányosodott fiatalok, idősek. De ott mégis van mobilitás a vidékfejlesztési programok és a szociális gondoskodás között: néhány éve a kormány e két intézményrendszert “összegyógyította”. Jóllehet eleinte bizalmatlanság volt ott is, de egyik intézmény sem veszítette el az eredeti arcát. A közösségek a fenntartás költségeit fuzionálták: jó pár évbe telt, és a két szervezet kapcsolódási rendszereinek szinergiáját keresztfinanszírozással kezdték megoldani. Ők például így tudják az elapadt forrásokkal mindkét fejlesztési területet működtetni. Írországban a tartós munkanélküliek listáját a LEADER akciócsoportnak kiküldik, foglalkoznak munkaerő-közvetítéssel is. A közös munkát szupervízorok felügyelik, heti 19 órát dolgoznak, így nem veszítik el a programban az ottani álláskeresési járadékot sem. Ugyanakkor mégis visszaintegrálják őket a munka világába, mindez náluk is húsz év alatt lett erőssé. Az állam az íreknél csak a munkabért adja a projektekhez, ott már bevett gyakorlat, hogy a többi a civilek dolga lett.

Benedek Gabriella: Én azt gondolom, hogy kis célkitűzések és innováció kell, illetve fontos, hogy

Hibázni is legyen lehetőség, kell a kipróbálás lehetősége. Valamint: az önértékelést is erősíteni kell.

Halmai Zsuzsa: A projekt alapvető problémája, hogy nincs folyamatosság, nem kötelező a tanulságokat beépíteni. Ugyancsak probléma, hogy a nyilvánosságnak nincsenek hatékony platformjai. Össztársadalmi szemléletváltásra van szükség, és semleges platformon kell róluk beszélni.

Mélyszegénység: maga a szó is stigmatikus, politikai gondolkodáshoz is kötődik.

Erőforrás-feltárásra lenne szükség, nem vég nélküli fejlesztésre – a források nem fognak növekedni. Paradigmaváltásra van szükség, mert így a tehetetlenség, a toldozás, foltozás uralkodik rajtunk.

Almássy Tamás: A gazdasági növekedésre nem érdemes várni.

Balogh Flóra: (A TESZE programról) Jó kommunikáció nélkül nem lehet semmit elérni, és nagyon kell a közös terminológia. Már az is teremtés, kreativitás, ha ugyanazt a nyelvet beszéljük. Mi csináltunk egy fórumszínházat, dilemma, hogy mit kezdjünk ezzel az élménnyel, amit kaptak és kaptunk, de az biztos, hogy nem szabad elszalasztani ezeket az élményeket.

Július 26. 17.00-19.00

Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Balogh Flóra, Benedek Gabriella, Kovács Annamária

Szerkesztette: Farkas Gabriella

 A műhelybeszélgetést vezette: Herpainé Márkus Ágnes

Résztvevők: Almássy Tamás (közgazdász), Dicső László (polgármester), Halmai Zsuzsa (közösségfejlesztő), Jász Krisztina (szociológus), Keszthelyi Zsuzsa (közösségi kert szervező)

és a hozzászólók

Márkus Ágnes: Nincs a zsebünkben a bölcsek köve – kiegészítéseket és a tapasztalatok megosztását várjuk mindenkitől, aki most itt résztvevőként az asztal körül ül. Kérem a panel résztvevőit, hogy mutatkozzanak be.

Halmai Zsuzsa: Kultúraközvetítőnek gondolom magam, népművelő vagyok, pedagógus, és környezetvédelemmel is foglalkozom. Dolgoztam intézményvezetőként, alpolgármesterként, most 11 településen dolgozom szakmai vezetőként, van tapasztalatom a kistelepüléseken folyó munkákról. A bizalmat újra kell építeni ahhoz, hogy újra tudjunk dolgozni a településeken.

Dicső László: ‘90 óta vagyok Alsómocsolád polgármestere. Sok innovációt valósítottunk meg ezen a 370 lakosú településen.

Jász Krisztina: szociológus vagyok, fő kutatási területem a változásmenedzsment és a területfejlesztés. A PTE szekszárdi karán oktatok.

Keszthelyi Zsuzsa: A Védegylet munkatársa vagyok, vannak a szociális gazdaságban szerzett tapasztalataim. Jelenleg közösségi kerteket szervezek a VIII. kerületben.

Márkus Ágnes: Van-e olyan téma és kérdés, amire választ kerestek ezen a beszélgetésen? Mi az, amiről beszélnétek?

Almássy Tamás: Két dolgot ajánlok: a Csiperke Kör, valamint a vecsési közösségi permakultúrás kert.

Márkus Ágnes: mik azok a területek a települési önellátásban, amelyek ma beindíthatók? Mik azok az ügyek, ahol az önellátás kapcsán azonnal lehet lépni? Pl. mi a helyzet egy nagyvárosi kerületben? Mi az a település(méret), ahol egyáltalán relevánsan feltehető az önellátás kérdése? Önrendelkezés kérdése a részvételi folyamatokban? Kérdés: mik a tapasztalatok az önellátás elkezdésében? Azt hiszem, a mai működésmódoknak sokan érezzük a korlátait.

Keszthelyi Zsuzsa: Nálunk rögtön az induláskor két kert is létrejött. Az egyik a Kortárs Építészeti Központ által, akik megkeresték a beruházót, és meggyőzték, hogy a leállt ingatlanépítések, telkek helyén legyen ez a kert. A Grundkert 35 parcellás, a KÉK-é 80.

A város arra alkalmas, hogy zöldségeket, bogyós gyümölcsöket termeljenek meg. Fejlesztési terület lehet még a csirkefarm, a műemlék helyek felújítása után. És hát vannak ugye feltételek, például termőföld (ezt mi hozattuk), víz, stb. Mi kutat fúrtunk a kerületben.

Ezek a kertek alapvetően háromféle módon működhetnek: 1. önkormányzati kezdeményezésre, 2. kvázi felülről jövő szerveződésként, ahogy pl. a KÉK csinálja – Nyugat-Európából megszerzett know-how, ernyőszervezet, 3. alulról jövően, amihez a helyi lakosok kapcsolódhatnak.

Fontos stabil közösséget létrehozni már az elején, részt venni vitákban, hogy mit és hogyan termesszünk. Nálunk a nagy- (osztatlan), ill. kis- (osztott) parcellás közül a kisparcellás megoldást választották. Folyik nálunk egyfajta fonó jellegű közös ténykedés, ill. tudásmegosztás.

Halmai Zsuzsa: Egy szempontot szeretnék felerősíteni: gyakran tervezek közösségekkel: stratégiát kell alkotni, célt kell kitűzni, jövőt kell tervezni. Mik a célok? Van egy helyi, szekszárdi kezdeményezésünk, így dolgozunk: látni kell a célokat, hogy ki tűzi ki azokat, mit és mekkorát vállalok az elérés érdekében? Az elmúlt két nap során már többször ide lyukadtunk ki: ha nem együtt tervezünk, kudarcba fulladhat a terv. Probléma, hogy egyszerre és gyorsan akarjuk a tudásunkat és eszközeinket használni, a célokat elérni. Nem minden működik mindenhol, minden esetben. A feltételek szabják meg, hol, mi működik. Bizonyos adottságok befolyásolják az elérhető célokat. Nagyon fontos, hogy milyen hagyományok vannak helyben, vissza lehet nyúlni a tapasztalatokhoz, ha ezeket újragondoljuk.

Jász Krisztina: Én onnan közelítenék, hogy mitől lesz egy vezető érdekelt egy ilyen fejlesztésben, ill. milyen az a vezető, aki alkalmas erre? Olyan, aki szembe tud menni a mainstreammel, akinek humánerő-forrás fejlesztése is fontos, aki spirituális embert is lát, nemcsak a munkaerőt, egyéb szükségletekre is reagál. Látni kell, hogy ezek finom megoldások, lassú építkezések, és nagyon fontos a partnerség minden szinten. Az embereket fel kell készíteni az, helyi szükségleteket pedig pontosan be kell azonosítani.

Dicső László: Én ezt csinálom 22 éve. Fontos, hogy minden partnerségben történjen. Mi megkérdezzük az embereket, leülünk velük beszélgetni. Faluhelyen pusztulóban vannak a kiskertek. Amikor a TSZ tönkrement, mindenki igényt tartott a kiskertre. Mára csak a nyugdíjasoknak van. Vagy: 15 évig malacot osztottunk, ma előfordul, hogy inkább nem kérnek, mert a takarmányt nem tudjuk hozzáadni. Állami támogatás nélkül kellene ezt megteremtetni.

A Start munka program a modern rabszolgaság egy formája: a dolgozó nem tesz bele saját gondolatot, csak teszi, amit mondanak neki. Ebben is változásra lenne szükség: hogy tegyék bele a szívüket, gondolkodásukat, mintha otthon dolgoznának. Nagyon mélyről kell elkezdeni építkezni, és ez egy nagyon hosszú folyamat. Hogyan tudják generációk óta munkanélküli emberek megállni a helyüket? Hogy lehet az ő igényeiket felkelteni, hogy majd arra támaszkodhassunk? Most egyelőre az az igény, hogy a kocsma egész nap nyitva legyen, és legyen pénz, amiből inni lehet. De persze az sincsen.

Halmai Zsuzsa: Először is szándék kell és belülről jövő kezdeményezés. Ha kívülről viszed be, találsz-e csatlakozókat? Ha az emberek nem veszik át a célkitűzést, kezdeményezést, akkor nem fog menni. A TÁMOP-5.1.3 kiírásában az volt a koncepció, hogy komplex, szakmaközi együttműködések alakuljanak, és a helyi emberek is csatlakozzanak. Kiüresedett a falu, korábban ezt az iskolához, helyi értelmiség elpárolgásához kötötték, most ehhez képest azt mondanám, hogy a helyi kezdeményezés számít. Amíg az van, addig nincs baj.

Almássy Tamás: Ilikát kérdezem, hogy leszakadó településen, közösségben van-e belülről jövő kezdeményezés?

Vercseg Ilona: Vannak jó ötletek, csak nem beszélnek az emberek egymással. Kérdés, hogy van-e visszafordíthatatlan állapot.

Halmai Zsuzsa: Nagyon ritka, hogy ilyen helyzetben hívják az embert, egy kiüresedő településre.

Almássy Tamás: A legtöbb közösség még életképes, nagyon sok helyen megvan a lehetőség az emberekben, ha van rá mód, elő is kell csalogatni. Jó lehet erre, például, a csirkenevelő program: városi emberek befizetnek ötezer forintot, s ezért kapnak 4 db konyhakész csirkét. Valahol, valaki felneveli a csirkét a vásárolt takarmányból. Az alapgondolat szerint összehozzuk a távoli fogyasztót a vidéki termelővel, aki adott esetben esetleg munkanélküli. Ez egy komoly lehetőség, amivel mind a két fél jól jár.

Márkus Ágnes: Eddig minden példánk az élelmiszer-önrendelkezésről szólt. Más terület nincs? Mit jelent az önellátás, önrendelkezés? Az egyéni/családi szintű értelmezés mellett közösségi szintű értelmezésnek is helye van. Releváns a települési, ill. térségi szintű önellátás, de akár az országos szinten értelmezett önrendelkezés is

Magócs Kriszta: Én most fél évig külföldön ezzel a példával foglalkoztam. Írországban van olyan szupermarket, ahol a helyi termelő áruja mellett ott van a fényképe, elérhetősége. Gyökere, kultúrája van ennek. Az önkéntes-foglalkoztatás, vagy a természetbeni önrészek elszámolása is hihetetlenül egyszerű adminisztrációt jelent, a pályázóknak sok esetben nem kell bejegyzett egyesületnek lenniük. A

LEADER program persze kőkeményen gazdasági felfogás szerint működik, de van benne szociális érzékenység is, a gazdálkodókat kell helyzetbe hozni.

Almássy Tamás: Én védeném az élelmiszert. Nem megkerülhető, ez az alap. A Csiperke kezdeményezésről: ma az emberek kocsival elmennek hetente egyszer a bevásárlóközpontba, egy nagy bevásárlókocsiba bepakolnak mindent. Ennek van egy tranzakciós költsége. Idő- és energia-befektetés. A Csiperke lényege, hogy ugyanezt az idő- és energia-befektetést rászánják, de más minőséget kapnak érte. 10 család összefog, egyeztet, ha lehet, 50 km-es körzeten belül megszervezik a vásárlást, közvetlenül a gazdától. Megvan a munkamegosztás, a különféle szerepvállalások. Kevesebb dologért felel egyvalaki, ugyanannyi idő alatt teljesíti, mintha a heti nagybevásárlást intézni a hipermarketben. Hűségesek, és gondolkodnak is, akkor is a gazdát választják, ha az kényszerűen drágábban ad el, mint a hipermarketes árak. A szétosztáskor pedig összegyűlnek, együtt esznek, ünnepelnek. Ha egy szívességbankkal is megtoldják, akkor jobban érvényesül, hogy mindenki közel ugyanolyan mértékben vegye ki a részét a feladatokból.

Keszthelyi Zsuzsa: A Szatyor is hasonló ehhez, Pesten és Kecskeméten működik. Önkéntes alapú, egy közösen szerkeszthető Excelbe írható be a rendelés. Mára már egyesületté váltak, a szervezési költségek fedezésére van egy évi 5000 Ft-os tagdíj. Itt is van átvételi buli, gazdalátogatások, befőző napok. Ma kb. 100 tagja van.

Almássy Tamás: Kulcsdolog, hogy a fogyasztó akkor találkozik az áruval, amikor átveszi, és akkor már nincs lehetőség cserélni. Ezt meg kell tanulni elfogadni.

Halmai Zsuzsa: A helyi piacok esetében van lehetőségem a személyes kapcsolattartásra, visszajárni, kipróbálni, válogatni. Azt kell kitalálni, hogy annak is megérje kimenni, aki árusít. Erre rendszert kell kidolgozni a településeken.

Almássy Tamás: És nagyon fontos tudatában lenni, hogy attól, hogy közvetlenül vásárolunk a gazdától, nem lesz olcsóbb a termék. Neki is megvannak a maga költségei, és nem a felvásárlók által fizetett nyomott áron fog számolni. Nem olcsóbb, de más minőség.

… Edit: Nálunk, Kecskeméten, éppen ma van az átvételi nap, azért szaladgálok ki-be… A piacozásra valóban nagy igény van, de ha ott a piac, nem fognak az emberek előre rendelni, és azt látni kell, hogy ez egy kockázat a termelőnek. Másfelől persze lehet, hogy többen vásárolnak majd nála. Viszont mindenképpen nehéz ilyen kis volumenű megrendelésre alapozni, plusz ott van a vásárlói megbízhatatlanság is. További probléma, hogy bioterméket nagyon nehéz előállítani, valamint hogy a piacozás nagy leterhelést jelent a termelőnek. Az ÁNTSZ elvárásai sem könnyítik meg a dolgukat. Mindenesetre meg kell találni azt a közösséget, melyet a termelő kiszolgálhat.

Jász Krisztina: Érdemes megemlítenünk a Barca-jelentést, ami az EU-s kohéziós politika megvalósulását vizsgálta. Az eredmény az volt, hogy a kohéziós intézkedések ellenére nőttek a területi különbségek. EU-s szinten tehát ugyanazt látjuk, mint itthon. Vagyis mégiscsak paradigmaváltásra van szükség, most már ténylegesen fókuszba kell helyezni a társadalmi kirekesztődést. Komplex programok kellenek, az emberi oldalra koncentrálva.

Kovács Dezső: Az USA-ban komoly gyakorlata van ennek: városi emberek évi sok száz dollárt előfinanszíroznak a termelőnek azért, hogy a megfelelő időpontokban megkapják az adott termékeket. És tudatosan többet fizetnek, mint a hipermarketben, azért, hogy a gazdálkodó életben maradjon.

Márkus Ágnes: Zsuzsa az előbb felvázol három modellt, hogy a közösségi kert hogyan tud elkezdődni. Szerintem nagyon izgalmas, hogy az egyikhez most egy befektető szolgáltatja a területet.

Keszthelyi Zsuzsa: Igen, először ódzkodott, de elmagyaráztuk neki, hogy a kert bármikor elköltöztethető, ezután már nagyon befektető pozitívan fogadta az ötleteket

Termőföldre is adott pénzt, a hírverés kapcsán pedig az önkormányzat is megtalált minket. A KÉKesek kampányt folytattak, és náluk olyan sok jelentkező volt, hogy sorsolták a parcellákat. Mi nem ezt az utat választottuk, nálunk csak több körös beszélgetés, ismerkedés után lehetett parcellához jutni. Nálunk kb. 10% a lemorzsolódás. Ez egy mikrotársadalmi szerveződés, egyfajta együttgondolkodás. A kisebb konfliktusok megoldása pedig tanulási folyamat, aminek nyomán az élet más területein is másképp kezdenek működni ezek az emberek.

Halmai Zsuzsa: Ha van egy közös cél, akkor annak mentén gyakorolhatjuk a belső demokráciát, és ennek a hozományait át tudjuk tenni az életünk más területeire is. Kérdés, hogy hogyan lehet ilyen tudatosságra hátrányos helyzetből induló, nélkülöző embereket rávezetni.

… Attila: Ez az egész nekem inkább úti huncutságnak tűnik. Lehet ebből valami több, vagy marad középosztálybeli hobbi? Hogyan lehetne ebből rendszerváltást csinálni?

Keszthelyi Zsuzsa: A VIII. kerületi új kertekben a jövőben szociálisan rászorulóknak is lehetne adni parcellát, de a csapatnak most is van rászoruló tagja. Érdekes, hogy a kert a közelmúltig kerítés nélkül állt, mégis minimális volt a lopások száma. Szeretnénk, ha roma tagjaink is lennének, talán a jövőben ez is sikerül.

Almássy Tamás: Kb. 15 évvel ezelőtt szívességbank témában jöttek hozzánk Angliából, beszélgettünk, szóba került, hogy ott is a mindenkori középosztály úri huncutsága ez a dolog. A közösségi kertművelés meredeken szembe megy a médiából ömlő képpel, és ez nagyon fontos. Ha valaki személyesen látja ezt a működő dolgot, az nagyon erős bevonó hatással bírhat majd.

Márkus Ágnes: A kicsi közvetlen hatókör mindannyiunk munkájára igaz, de ezeket az apró lépéseket nem szabad lebecsülni.

Halmai Zsuzsa: Én komolyan veszlek benneteket, és tisztellek benneteket. Ha ezzel a tisztelettel és érdeklődéssel fordulunk a mélyszegénységben élők felé, annak lesz értelme. A sokszínűségünket kell képviselnünk továbbra is.

Jász Krisztina: Számomra az a kérdés, hogy szakmailag hogy asszisztálhatunk ahhoz, hogy pl. a sikeresnek mondható szociális földprogram leáll, a szociális szakma lejáratódik, jó és normális körülmények között életképes kezdeményezések elhalnak. A meglévő jól működő rendszerekért kellene kiállni.

Dicső László: Igazi jó példákról beszélgetünk, de nem azokról, amik módosítják a rendszert, amik igazi változásokat hoznak. ‘90 óta ez megy. Beruházások, amiket át lehet adni, építeni, ennek semmi akadálya. Annyi is a hatása, úri huncutság. Mint malmozni és ultizni. Ettől a rendszer nem fog megváltozni. A szegény munkanélküli réteg és a lecsúszott középréteg: ezekkel kell foglalkozni, nem a felszínt kapargatni, s megnyugtatni saját lelkiismeretünket, mert így nem történik semmi.

Mi szembesülünk a valósággal, és felelünk az emberek életéért: mindenki kapjon valamit, hogy legyen mit hazavinni. Ezeknek az embereknek ez az életük.

Most zajlik a szociális földprogramok kiüresítése, óriási forráskivonás. voltak cigány szociális földprogramok is, amik működtek! – megoldva “az érdemes-érdemtelen szegény” kérdését. Ne asszisztáljunk ahhoz, hogy ellehetetlenítsenek 20 éve bevált programokat és ezzel együtt leseperjék azok célcsoportjait!

Almássy Tamás: Szerintem is nagyon releváns a közösségi kert kérdése, az ultival ellentétben ez köztéren folyik, mások szeme előtt, mindenképpen van tehát társadalmi kihatása.

Vercseg Ilona: Én azt gondolom, hogy minden közösség érték, minden csoportnak joga van önmaga definiálásához, a keretek meghatározásához. Nem lehet mindenből rendszert csinálni. Az oktatást viszont valóban rendszerszinten kell megváltoztatni.

Giczey Péter: Meg kellene szüntetni az önkormányzatokat, mert amíg a négyévente esedékes hatalomra jutás motiválja a döntéshozókat, soha nem fognak hosszú távú fejlesztések indulni. Ezt a fajta hatalmi kontrollt fel kell számolni.

Pataki György: Ha rendszerszintű változást akarunk, akkor vissza kell vennünk a politikát. És ne felejtsük, hogy minden egészséges ökoszisztéma lényege a nagyfokú diverzitás, a kis helyi kezdeményezéseket értékként kell kezelni, nem szabad lemondanunk a változatosságról.