2012. július 28., szombat 11.00-13.00
Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Molnár Aranka és Velenczei Ágnes
Szerkesztette: Farkas Gabriella
A panelbeszélgetést résztvevői: Hunyadi Zsuzsa, Furulyás Katalin, Hegedűs Kata, Mók Ildikó és Péterfi Ferenc (valamennyien a Magyar Művelődési Intézet munkatársai)
Péterfi Ferenc: Bemutatom a beszélgetőpartnereket… Hunyadi Zsuzsát megkérem, hogy beszéljen az elvégzett kutatásról, és a kutatást követő tervekről.
Hunyadi Zsuzsa: Röviden ismertetem és jelzem, hogy a kutatásnak elkészítettek egy oldalt, amin minden agyag megtalálható.
Péterfi Ferenc: A Részvétel a távolból anyagba bele fogjuk tenni az elérhetőség linkjét:
http://www.mmikl.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=368&Itemid=119
Hunyadi Zsuzsa: Van egy új program a Magyar Művelődési Intézetben (MMI), egy szakmai megújító program. Ez több ember közös munkája, amely egy kutatással indult. A projekt akkor fog jól működni, ha ezt kiteljesítjük, megszólítjuk és továbbgondoljuk a rokon szakmákkal.
A kutatásról: 5000 fő alatti településeket kutattunk, azt vizsgáltuk, hogy az ott élőknek milyen lehetőségei vannak, ha közösségi művelődésben, közösségi programban akarnak részt venni. Azt is néztük, milyen a helyzetük az ott dolgozó művelődési szakembereknek. Akkor jó, ha beágyazódik a közösségbe. Ezek mellett a vizsgálat kiterjedt arra is, hogy milyen egyéb más szolgáltatók vannak, kihez tudnak fordulni az emberek a problémáikkal.
A közművelődési tevékenységről az derült ki, hogy az 1000 fő alatti települések esetében csak 10-15%-ban van szakember. Ha 5000 fő felé megyünk, nő ez az arány. Ahol van szakember, jobban meg tudja mozgatni az embereket, mint ha csak közösségi tér van. A működő intézményekben főleg rendezvényeket szerveznek, és nem foglalkoznak a társadalmi problémákkal. Ha van is próbálkozás arra, hogy elérjék a hátrányosabb helyzetű csoportokat, nincs hozzá tudás. Jellemző problémái ezeknek a településeknek: szegénység, munkanélküliség, elvándorlás, fiatalok elköltözése.
Ebből a kutatásból azt szűrtük le, hogy a következő területekkel kellene foglalkozni: fiatalok, idősek, szegénység, roma kérdés, együttélés, egymás mellett élés. Így alakult 3 munkacsoport az intézetben: a fiatalokkal, az idősekkel és a szegénységgel foglalkozók.
Péterfi Ferenc: Több oka volt, amiért szükségesnek éreztük a szakma részéről egy közös gondolkodás megkezdését a szakma-megújítás szükségességéről és lehetőségéről. A kultúra, kormányzatokon átívelően, a költésvetés elosztásakor maradékelven lett finanszírozva. Azt érzékeltük, hogy valami látványosat kell csinálni, hogy akiknek erre hatása lehet, felfigyeljenek. A jelen társadalmi problémák ismeretében arra jutottunk, hogy a közművelődési szakembereknek is meg kell keresniük saját cselekvési válaszaikat. Magunknak is feltéve a kérdést, hogy mi köze ezekhez a társadalmi problémákhoz a közművelődési szakembereknek, rá kellett jönnünk, hogy mindegyik megfogalmazott gondolat kulturális gyökerű, így kulturális megoldásokat is igényel, és természetesen más szakmacsoportokkal közösen érdemes kezelni ezeket.
A meghatározott és létrehozott 3 kutatási terület az idősek, a fiatalok és a szegények-romák számára nyújtható segítségeket, a jelenlegi helyzet felmérését, és az ebből fakadó feladatok meghatározását tartalmazza.
Elkezdtünk már meglévő kutatási anyagokat, jó gyakorlatokat gyűjteni, hogy ezt a későbbiek során segítségül ajánlhassuk a Művelődési Házak változtatásra hajló munkatársainak.
Hunyadi Zsuzsa: Itt a nyári egyetemen töltött 3 nap alatt egyszer sem hangzott el az, hogy népművelő, közművelődési szakember. Elgondolkodtató, hogy hol van a helye ennek a szakmának.
Hegedűs Kata: Idősek munkacsoport: ez egy sokkal összetettebb kérdés, mint csupán az elmagányosodás. Érdekes kérdés az is, hogy kit tartunk öregnek? Volt, aki a 60 év fölöttieket említette, volt, aki a 70 év fölöttieket.
Idősödés kapcsán problémák: egyedüllét, betegség, elszegényedés, de erőforrásként nem szoktunk rájuk tekinteni, pedig tudnának segíteni a fiataloknak. Vannak külföldi példák arra, hogy már az 50 évesek eljárnak a nyugdíjas klubokba, hogy felkészüljenek az idősödésre. A társadalom érzékenyítése a fő cél, illetve, hogy a közművelődési szakmán belül elterjedjen az a szemlélet, hogy kérdezzék meg az időseket, ők mit szeretnének.
Az időseket 3 csoportba osztják: akik még jól tudnak mozogni, a lassan mozgók, és az ágyhoz kötöttek. Kérdés, hogy mit tudunk velük, illetve mit a bezárkózókkal kezdeni. Jó gyakorlatokat gyűjtünk olyan esetekről, ahol jól működik az együttműködés a fiatalok és idősek között.
Mók Ildikó: Az időskorúak élethelyzetének sokféleségére, az előttük sorakozó akadályokra akkor ébredtünk rá, amikor belekezdtünk a kutatásba. Az ember két élethelyzetben találkozik az idős kor gondjaival, először, amikor a saját szülei kerülnek olyan életkorba, hogy már valamilyen szintű támogatására szorulnak, másodszor pedig akkor, amikor 50 éves kora fölött esetleg új szakmát kell tanulnia, új ismeretekre kell szert tennie ahhoz, hogy a munkahelyét megtarthassa, vagy rosszabb esetben új munkahelyet találhasson. Még jóval ez előtt a kor előtt meg kell teremteni az öregedésből fakadó változásokra való felkészülésre a tanulás lehetőségét.
Péterfi Ferenc: Az idősekkel való foglalkozás az egész társadalom dolga. Nem az a közösségi művelődési szakember dolga csupán, hogy programokat biztosítson az idősek részére, hanem hogy megteremtse a lehetőséget önmaguk megszervezésére.
Furulyás Katalin: Ifjúság: speciális helyzetben van, mind a társadalomban, mind a közművelődési intézményekben. Nem nagyon foglalkozik velük a közművelődési szakma, nehezen tudják elérni őket. Amikor megkérdeztük a kollégákat a fiatalokról, volt egy ilyen válasz: „van nekünk egy dühöngőnk”. Elgondolkodtató, mit gondolnak a fiatalokról.
De ki számít fiatalnak? A statisztika a 15-30 év közöttieket sorolja oda. Nagyobb részük még a szüleivel él, sokkal később kapcsolódnak be a munkaerőpiacra, mint korábban, elnyújtott egyetemi évek jellemzik ezt a generációt. Sok felesleges képzés van (pl.: kommunikációs), amellyel nem tudnak elhelyezkedni. 15% él a szegénységi küszöb alatt. Mindig azt mondják róluk, hogy sokat tévéznek és számítógépeznek. Más az információhoz való viszonyuk, és a megszerzés módja. Hatvan százalékát nem érdekli a politika, és nagy részük hajlamos szélsőséges csoportokhoz csatlakozni.
A kistelepüléseken jellemzően nem élnek otthon a fiatalok, kollégisták, ezért nehéz őket elérni. Szinte csak a szórakozás érdekli őket. El akarnak költözni. Csak a települések 20%-án van ifjúsági klub, és 70%-án nyugdíjas klub.
Próbáltak fiatal népművelőket keresni, és jó gyakorlatokat gyűjtöttek arról, hogy ők hogyan vonják be a fiatalokat. Bevonásukra jellemző: Faceebook-on hirdették meg a programot, a napról a videó megjelent mire hazaértek.
Péterfi Ferenc: A szegénység és roma ügyekben feladatunk a döntéshozók érzékenyítése. Abba az irányba hatni, hogy a szociális ellátó rendszerben lévők gondolkodásában csökkenjen az ellátottsági tudat, és képesekké váljanak az ellátottak résztvevővé tételére. Közösségfejlesztőként a közösségi és nem az egyéni megoldásokat keressük, arra akarunk hatni, hogy velük és ne nélkülük döntsenek róluk. Ez a kutatás és az abból általunk megfogalmazott gondolatok, javaslatok csupán ötletindítók akarnak lenni.
Elkészült és akkreditáltatás alatt van egy 90 órás szakemberképzés a hátrányos helyzetűek bevonásáról. Háttéranyagokat gyűjtünk, és szakembereket keresünk, akiknek az érdeklődése felkelthető a közös gondolkozásra és a további közös munkára. Az elkészült anyagokkal, egy javaslatcsomaggal körbe fogunk járni az országban, és beszélgetéseket kezdeményezünk a szakemberekkel. Sejtjük, hogy lesznek sztereotip válaszok: „Nekem ezt az önkormányzat nem engedi.” „A polgármester nem fogja engedni” Aki viszont szívesen tenne valamit, csupán a változástól való félelem tartja vissza, azokból hálózatot szervezünk, hogy tapasztalataikkal egymást is segíteni tudják, és a kutatócsapat is tudja háttéranyagokkal, szakmai segítséggel támogatni őket. Mindent együttműködésben akarunk megvalósítani.
Velenczei Ágnes: Miközben hallgattam az eddigieket, azon gondolkoztam, hogy mi szerencsés civil csoport vagyunk, mert a József Attila-lakótelepen a Dési Művelődési Ház igazgatója, Nánási Zsolt a kezdetektől, 2007 óta segít minket többféleképpen is, a tevékenységünkhöz feltételek biztosításával, de ez mostanra számára is egyre nehezebbé válik.
Péterfi Ferenc: Mi egy szakterületet képviselünk, de szakmaközi kapcsolatokra van szükség…
Márkus Ágnes: Az egész Nyári Egyetemen a fenntartható társadalomról volt szó, amibe ha bárhol beavatkozunk, figyelembe kell venni, hogy kölcsönhatásban van az egész, a beavatkozás javíthat is, és rombolhat is. Ti milyen társadalomban gondolkodtok? Ezt azért kérdezem, mert érdekes, amit Ildikó az állami intézmények és a piac szereplőiről mondott, hogy ők ismerik fel legjobban az idősek igényeit.
Mók Ildikó: Így biztos nem mondtam, vagy félreérthető voltam. Arról beszéltem, hogy az egészségügy, a szociálpolitika állami szereplőinek és a piac szereplőinek a divat és az utazási piac alakítóinak is fel kell ezt ismerniük.
Márkus Ágnes: Igen, de e kettő alrendszer nem azonos a társadalommal. Megütötte a fülemet az az adat, hogy a településeken működő ifjúsági klubok és a nyugdíjas klubok aránya 20–70%. Ha a szakterületi fókuszokból tekintünk erre, rossz válaszokat kapunk. Ugyanis van központi finanszírozás az idős klubokra, az ifjúságiakra nem. Ez így semmit nem jelent, hol mi működik ténylegesen! És arról még annyira sem mond semmit, mire is lenne szükség! Ez egyetlen módon tudható meg: ha az adott érintett kört szólítjuk meg, vegyenek részt a róluk szóló diskurzusokban.
Ebből a felosztásból kimaradtak az aktív korú, középkorú emberek, akik a fogyasztói társadalomban a „munkavállalók”. És velük mi lesz?
A közművelődési szakma mit gondol arról a társadalomról, ami felé haladni szeretne? Mi abban a szerepetek? Ha egy fenntartható társadalom felé szeretnénk haladni, ennek átgondolása elengedhetetlenül szükséges.
Jász Krisztina: Tegnap szép összefoglalót kaptunk a jánoshalmi lelkésztől arról, hogy az ember nem csupán munkaerő-piaci szereplő, hanem ember. Ti odafigyeltetek-e erre a szegmensre? Magyarországon sok idősbarát önkormányzat van, de fiatalbarát csak egy.
Hunyadi Zsuzsa: Azt is kérdeztük a kollégáktól a kutatásban, hogy gondolkodnak-e a romákban? Két tipikus válasz volt: minden programunk nyitott, illetve nincs már mit megmutatniuk, nincs kultúrájuk.
Jász Krisztina: Akkor mért mondja Zacher, hogy nem lenne annyi diszkó drog, ha a fiatalok szeretet kapnának?
Mók Ildikó: Az a baj, hogy amikor megkérdezzük, hogy mit szeretnének, totál homály a válasz. Nem felejtjük el a társadalmi szélességét a tennivalóknak. Egyelőre a társadalomban és a törvényhozókban még az időskori problémákra való rácsodálkozás sem történt meg.
Hegedűs Kata: Köszönöm, hogy a szeretet szót kimondtad, a gyógyító beszélgetések fontosak. Mi hidakat szeretnénk a településen élő különböző csoportok között építeni. Sztereotípiákban gondolkodunk a fiatalokról és idősekről is.
Vercseg Ilona: Meg szeretném köszönni nektek a kutatást, és óva intem magunkat, hogy azokon verjük el a port, akik egy ekkora munkát végeztek el. Márkus Áginak igaza van, minden szakmának fel kell időnként tennie magának azt a kérdést, hogy mire való.
A jó gyakorlatok rendszerré tevése a feladata a művelődési házaknak. Mindig az jut csak a fiatalokról eszünkbe, hogy bulizni akarnak; mást is meg kell mutatni nekik. Franciaországban van egy ifjúsági egyesület, akik animátorokat képeztek ki a fiatalokból, és ők foglalkoztak a kicsikkel. Voltak jó gyakorlatok nálunk is pl. a Zabhegyezők, de ezek nem a népművelőktől indultak. Elindítottuk az Add Tovább! mozgalmat, rengeteg jó dolgot csinálnak meg a fiatalok. A lehetőséget kell megteremteni nekik és segíteni őket.
A közösségfejlesztői szakma megküzdött és kialakította a két legfontosabb alapvetését, ez a közösség és a részvétel. Húsz év kínlódás után ki kell találni, hogy mi a feladata a településszintű kultúrafejlesztésnek. Animálnia kell a települését, kulturális animálást kell végeznie, de nem kell kiszolgálni az embereket. Ez egy olyan innovatív szakma volt valamikor, most is meg kell találnia a helyét
Zsuzsa, abban igazad van, hogy senki sem mondta, hogy népművelő, de az itt lévők közül, ha körülnézel, sokan jöttünk ebből a szakmából.
Péterfi Ferenc: Eszembe jutott egy történet, amikor egy művelődési házas kollégánk Bihariné azt mondta, hogy 50 valahány kulcs volt a házhoz, és minden csoport akkor ment be, amikor ott dolguk volt. De ezt feltételez egy nagyon nagy bizalmat, és egy széles öntevékenységet.
Giczey Péter: Valójában Ilika gondolatmenetét folytatnám. Én nem szeretem ezt a közművelődés szót. A kérdés az, hogy az emberek hogyan tudnak hozzájutni a kulturális javakhoz? Kérdés, létezik-e hozzá egy szakma, amely segíti ezt. Fontos kérdés a bevonás, vagyis hogy a szakember képes legyen a bevonásra. A másik fontos dolog, hogy legyen képes animálni, segíteni, támogatni azokat a mozzanatokat, amelyek kulturális javak hozzáféréséhez, megszerzéséhez szükségesek.
Varbai Mariann: Jó, hogy majd körbejártok, de lesz -e ennek hatása, nem csak egy kipipálható programként fogják megélni a helyi szakemberek? Már ezekre a beszélgetésekre kéne bevonni az érintetteket.
Péterfi Ferenc: A sematikus reakciónak megvan az esélye. Ettől csak a veszélyérzet óvhatja meg a munkatársakat, amit felerősíthet a helyi civil nyomás.
Varbai Mariann: A civil szervezetek létrehozhatnak jó programokat, megvalósíthatnak jó gyakorlatokat, amiket, ha működnek, átvesz a művelődési ház. Előfordulhat, hogy egy ideig párhuzamosan működnek ezek a programok, amíg a civil szervezet ezt nem veszi észre, és nem talál ki maga új programot.
Péterfi Ferenc: A 80-as években a Havanna lakótelepen sok lépcsőházi klub volt, és a helyiek szervezték meg azt is, hogy az egyiknek a kulcsát a virágosnál lehetett felvenni, a másikat a másik boltban.
Kovács Edit: A közbeszédformálás, ahogy itt most is csináltuk. Fontos, hogy hogyan beszélünk egymással és egymásról. Ez a párbeszéd kialakulásának az alapja. Párbeszéd kell szakmák között, emberek között, szomszédok között. Elhangzott itt szerdán egy példamondat: A technológia a válasz. De mi volt a kérdés? A párbeszéd a válasz, de tegyétek fel a kérdést!