2013. július 27., szombat 10.15 – 12.00
Tanulókör, vezeti: Péterfi Ferenc
Lejegyezte: Sélley Andrea
Városmegújító – szomszédsági programok az állampolgári szerepek kibontakoztatásában
- tanulóköri előzetes -
Faluban, vagy városban élsz? Ha faluban, van-e valahonnan a városi életről tapasztalatod?
Mi a különbség szerinted a falu és a város – mint települési forma között?
Mi a jellemző a városok öntevékeny, szomszédsági szerveződéseire?
Mennyire alkalmas ez a közeg (általában a város), a tömeges méret az ott élők bekapcsolódására, aktivizálódására, a saját akaratú részvételére?
Van-e valamilyen sajátossága a városi települési létformában a különféle intézményeknek, azok működésének? Mondjunk rossz és jó példákat ilyenekre!
Hogyan lehetne kezdeményezést, változást elindítani ilyen közegben?
Kik – milyen szerepű, foglalkozású, élethelyzetű, szervezeti kötődésű szereplők – lehetnének ilyen kezdeményezésekben segítői, támaszai a helyi akaratok megfogalmazódásának, kibomlásának?
Milyen ügyek, tartalmak alkalmasak tipikusan helyi mozgások kialakulására?
Milyen témákat, alkalmakat tudunk összegyűjteni, amelyek a városi életkörülmények között a helyi közélethez, a közjóra irányuló kezdeményezésekhez kapcsolódhatnak?
Hol lehet tájékozódni olyan példákról, újságcikkekről, szakirodalmakról, amelyek ilyen kérdéseket tárgyalnak, mutatnak be?
Van-e a résztvevőkben (bennünk) kedv és ötlet, hogy ezzel a kérdéssel huzamosabb ideig – akár távkapcsolatban, akár alkalmi találkozások formájában – foglalkozzunk?
„A városmegújítás egy olyan folyamatos beavatkozási tevékenység, amely a városfejlődésben zajló spontán folyamatokon alapul. E folyamatok közül némelyekre ráerősít, másokat ellensúlyoz, vagy kitérít.
A városmegújítás célja, hogy az érintett közösség bevonásával – amely egyszerre forrása és kedvezményezettje e tevékenységnek – úgy módosítsa a városfejlődési folyamatokat, hogy javuljon az érintettek társadalmi, pszichés és fizikai közérzete.
A városmegújítás a nyilvánosságban zajló, a fenntarthatóságot célzó felelős folyamat.”
Mit gondoltok a fenti idézetről? Mennyire felel ez meg a személyes tapasztalatotoknak, illetve a hivatalos gyakorlatnak?
Mennyire ismeritek az EU városrehabilitációs folyamatokat támogató elveit, programjait?
Részt vennétek-e a lakóhelyetekről viszonylag elérhető, olyan gyakorlati munkában, vagy legalább ezek tapasztalatainak folyamatos megvitatásában, amelyeknek ilyen változások kialakítása a célja?
Péterfi Ferenc: Kevés a közösségi, aktivizáló városi program, a városmegújítást szinte kizárólag fizikai – infrastrukturális fejlesztésként értelmezik ma a hazai gyakorlatban.
Városokban – főként nagyvárosban – a kisebb lakóegységekben: lakónegyedekben, szomszédságokban lehetséges jó eséllyel közösségi összefogásokat, változásokat kezdeményezni. Fontos, hogy ezek az alapvető szomszédsági élethelyzeteikben érintsék az ott élőket.
Feladat, hogy a helyben létező intézményeket – szolgáltatás központú gondolkodásuk helyett/mellett – a helyi közösségi erőforrások felfedeztetésére és működésbe hozásuk segítésére próbáljuk meg rávenni, és ilyen szellemű új intézmények létrejöttét támogassuk.
Hogyan tudnánk bizonyítani a döntéshozók, a pályázatok kiírói, lebonyolítói számára a közösségi programok fontosságát, közvetlen hasznát?Hogyan tudnánk ilyen programokba „beszállni”?Milyen formában lehetne a közvéleményt (főként a döntéshozói kört) úgy befolyásolni, hogy jobban előtérbe kerüljön ez a meggondolás?Mi szükséges ahhoz, hogy a helyi intézmények erőteljesebben együttműködjenek és erőteljesebb katalizátor szerepet vállaljanak a városi szomszédsági fejlesztőmunkában?
Az alapkérdések közös megválaszolásán túl, jó példák és közös megoldások gyűjtését tervezzük a tanulóköri munkában.
A tanulókör légyege, hogy együtt találjuk ki, hogy mivel akarunk foglalkozni, s mire fókuszálunk a témán belül. Mindenki a maga érdeklődése mentén felkészülhet, s további alkalmakon beszámol, tehát ez egy folyamat kialakításának a lehetősége is.
Volt egy programunk a Tervezz Bátran, aminek keretében Városmegújitó munkacsoport működött, tudtunk találkozni, s ebben a témában gondolkodtunk együtt. Ennek lett terméke egy kicsi füzet, s egy módszertani gyakorlati útmutató.
A XV. kerületben fut harmadszálon szociális városrehabilitációs programunk. A szociális városrehabilitációs program lényege, hogy kell egy városrésznek valamilyen szintű hátrányos helyzetet bizonyítani, s meghatározott programelemekre pályázhat EU-s finanszírozásra. Ezek jellemzően fizikai fejlesztésekre irányuló programok, lakóházak, közterek fejlesztése, s néhány százalék erejéig kötelezően a társadalmi aktivizálásra, a részvételre, tehát humánfejlesztésre lehet pályázni. Ezek a szoft-elemek, amikben mi többször találkozunk, egyeztetünk, és együtt gondolkodunk.
Sélley Andrea: A közösség bevonását jellemzően a mini projekteken belül valósitanák meg a programgazdák, amiket közvetett forrásként hirdetnek meg a városrészi civileknek, netán társasházaknak.
Péterfi Ferenc: A programok közösségi szükségletekből is indithatóak, ehhez a közösségi tervezés tehet hozzá.
Márkus Ágnes: Bennragadtak pénzek, s az utolsó pillanatban hirtelen nyomnak ki ilyen programokat. Meghívásos pályázat keretében olyan típusú projekteket terveznek, ahol nagyon nagy hangsúly van azon, hogy a humánfejlesztés legyen jelen, 20-30%-ban, éspedig a helyi szükségletekre épülve. A cél, hogy a döntéshozók elköteleződjenekaz ilyen típusú fejlesztések mellett, és legyenek érvek arra, hogy a következő ciklusban ezek folytatandóak. Tehát jelen van egy ilyen típusú mozgás.
Bognár Hajnalka: Mi szerencsések vagyunk Pécsett, mert ebben a programban a közösségi tervezés részbe bekapcsolódhattunk egyetemi szakmai gyakorlat keretében. Mi alulról fejlődtünk, s el tudunk mozdulni a közösségi épitészet felé is, és a közösségfejlesztés érdekel minket. Vannak jogászaink is, s haladunk más szakmákkal is egy úton, hogyan tehető számukra is ez érdekessé. 2 éve voltam itt a Nyári egyetemen, s akkor szeptemberben indultak be az események, s egy országos programunkba behívtunk sok szereplőt. Akkor szerveztünk egy Makovecz Imre emlékestet, s meghívtunk óvodásokat, zenészeket, helyi szereplőket, sokmindenkit. 200 fős rendezvényre számítottunk, s 2000 fős lett belőle. Ez indította be a munkánkat.
Péterfi Ferenc: Ez örvendetes hír; az építészeti tanulmányokban az nagy probléma, ha nem épülnek be ilyen elemek, s ez más szakmákra is igaz.
Sélley Andrea: Sokáig önkéntesen dolgoztunk az Avason. Kezdetben azt kellett nyilvánosságra hozni, hogy itt egy folyamat zajlik. Akciónapok, apró lépésekben interjúzás, helyi problémafeltárás összegzése történt. Az eredményeket az önkormányzat felé továbbítottuk. Ébredezett az igény, szóba került, hogy a szociális városrehabilitációs programba Miskolc is belépjen. Ehhez, a rövid határidő miatt, szükség volt a korábbi szakmai-kapcsolati alapokra. A fiókból lehetett előkapni a kész felméréseket. A Dialóg Egyesületnek gyorsan kellett reagálnia, átgondolnia a szerepeket. Nem vállaltuk a partneri szerepet a konzorciumban, inkább alvállalkozóként képzeltük el a magunk szerepét. Feladatunk a helyi erőforrások bevonása a közösségi szolgáltatásokba. Bizonyítható, hogy az ad-hoc pályázati helyzetben MÁR nem lett volna lehetséges a közösségi alapú felmérés-tervezés, az önkéntes időszakban készített felmérések viszont jó alapot adtak az önkormányzati projekt megvalósíthatósági tanulmányához.
Az önkéntes, tehát forrás és elvárás nélküli időszak áldás volt számomra. Meg kellett – tét nélkül még – tanulni pl. az önkormányzat működését , gyakorolni a módszereket, hatásos eszközöket, elérni, hogy legyen az adott városrésznek gazdája, legyen állandó kapcsolatunk. Túl kellett lépni a civil referens intézményén. Igaz, sok minden függ az adott poziciókban ülő adott személyek kapacitásán. Abban az időszakban gyorsan változtak a dolgok és a pozíciókat betöltő személyek.
A folyamat elején, az alapos feltáráshoz rengeteg munka kellett, és a fejlesztőknek is bele kellett tanulni a munkába.
Péterfi Ferenc: Város és falu közötti különbség is tárgyalható és fontos, s megmutatkozik az avasi munkában, hogy sok idő a feltárás, s ti más ürüggyel is jelen vagytok, ami a beleszagolást segítette. A program végrehajtása során is van egy feltárás, ami viszont nagyon is forrásigényes. Saját válságomat emliteném. Van bizonyos programelemekre 2-3-5 m Ft, s a mi programunkban a várostervezéshez – menedzseléshez jól értő polgármester szeretné ezt csökkenteni. A szakemberek és a felmérést végzők jelenléte pedig nem érték számukra. Nem része még a kultúránknak, hogy ez a szakember-jelenlét is megfizetendő, s attól lehet jó egy program, ha a helyi embereket sikerül bevonni, ehhez idő kell, s a jelenléthez forrás kell. Humánbefektetés nélkül a fejlesztés nem megy és ehhez sok győzködés kell.
Sélley Andrea: Ki kell találnunk az érveinket és az indikátorainkat, mert pillanatok vannak arra, hogy ezeket megfogalmazzuk egy projekttervezési időszakban.
Márkus Ágnes: Az elmondottak nagyon felkavarnak, mert azt látom, hogy a szerep kapcsán is nagyon határozottnak kell lenni. Sok szintről beszéltek. Az egyik szint az, hogy hogyan tudjuk érzékelhetővé tenni magunkat, s civil szervezetként tudjuk a helyi igényeket megmutatni, mert a helyi emberek nem képesek még rá. A másik szint, hogy ezt tanácsadóként képviseljük, s javaslatot tegyünk le a közösségfejlesztési programelemekre. S el kellene választani, hogy mint szakember legyetek jelen közösségfejlesztőként.
Péterfi Ferenc:Az Avason ez a tudatosság megvan, de egy civil nyomásból indított szerepkör persze, hogy szerepzavarokat ébreszt. Különösen akkor, hogy nem a nyomásgyakorlást választják, hanem az együttműködést. Ezek remélhetőleg átmeneti kényszerűségek, s tisztázhatóak a másfajta szerepek.
Sélley Andrea: Igen, a szerepek kavarodnak, de jelen kellett lenni a szakértő, a tanácsadó, és a közösségi munkára képessé tevő szerepben is. Az nekem segítség, hogy egy programtervezésben tisztán le tudom tenni az asztalra azon szakmai javaslatokat, amik nem feltétlenül az indikátorok kvantitatív értékét tükrözik majd, hanem azok közösségfejlesztési értékeit. És segítség az is, hogy egy 1 vagy 2 éves időszakot úgy kell belőni, hogy ott az indikátorok tervezése, és ütemezése miatt hozni kell vállalható eredményeket.
Péterfi Ferenc: Nagyon fontos, hogy mi egymás között folyamatos diskurzust tartsunk fenn. Látható, hogy van igényünk a tanulókörre, javaslom, hogy kezdjük meg egy folyamatos levelezésben, s teremtsük meg a terepeken a találkozási lehetőséget.