Posts in category Egyéb

Társadalmi vállalkozások

Társadalmi vállalkozások

 Július 26, csütörtök 15.00-17.00

A műhelybeszélgetést lejegyezte: Kovács Annamária és Kurucz Fruzsina

Szerkesztette: Farkas Gabriella

A műhelybeszélgetést vezette: Pataki György

Résztvevők: Ladányi Erika (Kompánia Alapítvány), Szekeres Erzsébet (Összefogás Rehabilitációs Kht.)

és a hozzászólók

Szekeres Erzsébet: 30 éve kezdtem el szervezni ezt az intézményt. Az indíttatás az volt, hogy súlyos fogyatékossággal született meg a kisfiam, akinek nem találtunk megfelelő intézményi ellátást. 26 éve kezdtem a munkát, több intézményt alapítottunk, pl. nonprofit kft-t, képzőközpontot, az Egyenlő Esélyekért Alapítványt, ami egy nappali ellátó és bentlakásos intézmény. 702 személyt foglalkoztatunk, közülük 614 fogyatékossággal élő. Ugyan nagy szervezet vagyunk, de a személyesség, az anyai attitűd megmaradt. Foglalkozunk az állami gondozásból kikerült fiatalokkal is.

Ladányi Erika: A mi szervezetünk fő profilja három tevékenységből tevődik össze: egészségfejlesztés, prevenció, amely elsősorban iskolai színtéren valósul meg, de nem iskolai színtéren is működik (gyerekjóléti intézményekben, gyerekotthonokban), valamint agressziókezelő programok mind a fiatalok, mind a pedagógusok számára. A prevencióval átlagosan 2500 gyereket sikerül elérni. Csepelen működik szenvedélybetegek számára alacsony küszöbű ellátásunk, melyet többségében roma fiatalok vesznek igénybe.
Kortárssegítő képzéseinkre elsősorban ifjúságsegítők és szociális munkások jelentkeznek.
Illetve működik még egy program, a LÉTRA, melynek keretében pszichológiai és pedagógiai szolgáltatásokat nyújtunk a gyerekeknek, illetve szülőcsoportok is szerveződnek.

Thiesz Angéla: Nálunk Istenkútról indult a helyi gazdasági fejlesztés. Az elsődleges cél, hogy a különböző fogyatékossággal élők kreatív és alkotó munkát végezzenek / végezhessenek. Illetve nagyon fontos szempont volt a városi létben élni, létezni. A legfontosabb a közös alkotás élménye, illetve kéznél lévő anyagokból előállítani kreatív termékeket. Elengedhetetlen a közösségben rejlő alkotó energia ereje.

Pataki György: Mi ebben a témában a vállalkozói rész? Hogyan viszonyultok ehhez a kifejezéshez?

Szekeres Erzsébet: Nem tudtam 3 évvel ez előttig, amikor egy díjat kaptam elismerésként, hogy társadalmi vállalkozóként működöm. Magyarországon ez egy elhanyagolt dolog, máshol viszont kormányszinten értékelt.

Pataki György: Mitől vállalkozás ez?

Szekeres Erzsébet: Van egy vállalkozói része, ami cégként működik, nagy éves forgalommal. Attól társadalmi, hogy valami extrát vállalsz be, amit más nem tesz meg.

Ladányi Erika: Nemcsak profitja van, hanem társadalmi profitja is, ami nagyon fontos. Tavaly pályáztunk társadalmi vállalkozás fejlesztésére azzal a céllal, hogy a szervezet minél önfenntartóbbá váljon. Megtanultunk üzleti tervet készíteni, amelyet prezentálni is kellett az elbírálás előtt. Nagyon hasznos volt, mert sokkal tudatosabbá tette a szervezetet, 5 évre előre meg van tervezve minden.

Thiesz Angéla: Nem érzem magam jó vállalkozónak. Már az is elég lenne, ha piacra jutás nélkül tudnánk működni, illetve fejlesztő tereket tudnánk kialakítani. A termékekből nem lett luxuscikk.

Halmai Zsuzsa: Hogyan alakult ki ennek a módszertana? Segített –e valaki, ha igen, ki segített, hogy profi módon meg legyen szervezve?

Thiesz Angéla: Törekvés van a segítség keresésére. Egy terméket népszerűvé tenni rengeteg pénzbe kerül, és ez kockázattal jár. Ezért nem vagyok jó vállalkozó.

Szekeres Erzsébet: Mi a különbség a vállalkozás és a társadalmi vállalkozás között? A cél más, nem olyan tiszta a cél a vállalkozásnál. Míg náluk nálunk az egyetlen misszió, hogy a sérült emberek foglalkoztatottá váljanak, emberhez méltóan élhessenek. Én keramikusként és anyukaként vágtam bele a kezdetekben. Fordulópont volt, amikor feljelentettek az Apeh-nál, rájöttem, hogy profikat kell bevonni, profin kell csinálni. Ha más mód nincs, mert nincs rá pénz, akkor baráti segítséggel.

Ladányi Erika: Nálunk nincs sokféle szakember a szervezetnél, hárman dolgozunk főállásban. A pályázat során a képzéseken tanultunk sokat. Fontosnak tartom, hogy az üzleti és pénzügyi vonalakat erősíteni kell.

Barna Erika: A NESsT pályázatot mi is megnyertük, de mi kiszálltunk. Először is azért, mert már a piackutatás fázisban rájöttünk, hogy elvérzik majd a projekt, nem jó az időzítés. Másrészt a szervezetben is voltak működési problémák. A mentori munka lenne fontos, ez a segítség a tartós működéshez kell. Az is segítene, ha CSR-ként nem pénzt, hanem szaktudást, mentorálást nyújtanának. De ez nem egy bevárós dolog, elébe kell menni a dolgoknak, változásmenedzsmentre van szükség. És ezt be kellene építeni a szociális munkás képzésbe is.

Almássy Tamás: Kellenek profik a vállalkozáshoz, ez oké. De a mostani gazdasági élet olyan szakmákat termel ki, amik nem jelentenek hasznos tudást. Meg kell gondolni, hogy mire költünk.

Szekeres Erzsébet: Az első mentori lépés, hogy válassz jól kollégákat.

Márkus Ágnes: Lehet-e különbség abban, hogy mit akartok piacra dobni? Mi az, amit szolgáltattok, és bevételt hoz? Mi az, amivel piacra lehet lépni, és mivel nem?

Thiesz Angéla: A mi szolgáltatásaink nem elemi szükségleteket elégítenek ki, hanem a kreativitás értéke a fontos. Az a produktum, hogy az embereknek van munkahelye, van hol lakni stb.

Ladányi Erika: Nekünk olyan szolgáltatásaink vannak, amelyek elsősorban a gyerekekre irányulnak, és elemi szükségleteket elégítenek ki.

Szekeres Erzsébet: Mi átlagos szövetkezetként alakultunk, ez volt az első privát modell 1986 után. Kellett valamit csinálni, amivel termelés és eladás jöhet létre. Mindent meg tudnak csinálni a fogyatékos emberek is, csak jól meg kell tervezni. A végeredménynél fontos, hogy 100%-ban piacképes termék legyen. A feladatoknak is sokfélének, változatosnak kell lenniük. Állami támogatás is kell hozzá.

Márkus Ágnes: Olyan szolgáltatás kell, ami mindenkit megérint. Lehet-e ma piacra lépni sok járulékos dologgal bíró termékkel? A piac a plusz munkát nem fizeti meg. A termék csak az alapvető szükségletekre reagáljon, vagy lehet piacteremtő is?

Ladányi Erika: Először alaposan felmértük a piacot, hogy milyen szolgáltatásokra lenne elsősorban igény és szükség, illetve mennyit fizetnének érte az emberek. Meg kell találni azt a piaci szegmenset, ahol igény van a szolgáltatásokra.

Szekeres Erzsébet: Muszáj előteremteni a pénzt.

Hunyadi Zsuzsa: Van állami támogatás? Mennyire államfüggő ez a tevékenység?

Szekeres Erzsébet: A termelékenység nem tud olyan nagy lenni. Most éppen nagyon rossz az állami támogatás, nem kötnek még féléves szerződést se. Így nem lehet dolgozni. Sok telephelyünkön a családfenntartókat foglalkoztatjuk, nem helyezhetjük ilyen függő helyzetbe őket. 80%-ra mondják az állami támogatást, de ez valójában csak 55 % körül van, mi 45-50-et termelünk ki. A támogatási arány 300%-os is volt, 1998 körül.

Angéla

Gyuris Tamás: Sok civil szervezetnek ez kitörési pont, ez a fajta működés, sokan gondolkodnak önfinanszírozásban. De ez a dolog magas küszöbű: kell egy olyan szervezeti háttér és működési kultúra kell, ami nem a sajátja. Mik a legfontosabb feltételek ahhoz, hogy társadalmi vállalkozást indítsunk?

Pataki György: Mik a legfontosabb tényezők?

Thiesz Angéla: Nem levédeni kell a technikát, hanem osztani, terjeszteni. Az ember eldöntheti, hogy társadalmi vállalkozó lesz- e, vagy nem.

Ladányi Erika: Akkor életképes a dolog, ha színvonalas a kínálat.

Szekeres Erzsébet: Ha a cél nem a profit, akkor sok új dolog van benne.

Pataki György: A szakirodalom nem vizsgálja, hogy az állam támogatja-e. Jegyeket keres: van-e misszió, ennek megvalósításához milyen képességeket használ. A vállalkozó katalizátor, aki rendszerszintű változást hoz. Milyen társadalmi hatást érzékeltek a munkátok révén?

Szekeres Erzsébet: Nehéz ezt felmérni, nincs időnk. Mondjuk én most éppen összegző időszakban vagyok. Meg tudtunk mutatni egy olyan típusú ellátást a szakmának, a szülőknek. A szakmában is elindított egyfajta változást. Az is lényeges, ha mások sok apró dologra rájönnek a fogyatékosokkal kapcsolatban. A szakmában is kell nyitás.

Thiesz Angéla: Amit csinálunk egy nagyon érzelmileg telített dolog, ezek után csak pénzért dolgozni jóformán nem is lehet.

Ladányi Erika: A legfontosabb a stigmák csökkentése az SNI-s gyerekeknél.

Hozzászóló: Én abban látom a megoldást, ha a nonprofit és for-profit szektor közeledik egymáshoz. Itt, a nyári egyetemen sincs itt a vállalkozói oldal, nekik is megvannak a saját szempontjaik. A két fél értékeit is közelíteni kell.

Szekeres Erzsébet: Egy álmom, hogy itthon is megvalósuljon az, amit Zürichben láthattam: egy konferencián ott voltak a gazdasági élet legnagyobb vezetői, ők is informálódtak a civil szféráról.

Thiesz Angéla: A pénztermelő és lélektermelő szektor összehozása.

Ladányi Erika: Amit mi csinálunk, az egy példa a for-profit és a nonprofit szektor közeledésére. Ha felkészültek vagyunk az üzleti élettel, dolgokkal kapcsolatban, akkor sokkal könnyebb vállalkozókat felkeresni, megszólítani.

Márkus Ágnes: A Hajtás-Pajtást is meg akartuk hívni. Ők klasszikus piaci vállalkozóként kezdtek, felismerve, hogy a dolgozók kiszolgáltatottsága a cégnek sem jó. Már vannak itthon más hasonló piaci cégek itthon is. De nemcsak a civil oldalról vannak jelen ilyen közelítések. Tiszta piaci cégek is gondolkodhatnak benne. Többnyire csak adományozói szerepet tudunk elképzelni, de már van több mentorszerű megközelítés is. Viszont lakásfelújítás, építés saját embereknek, ilyen azért még nincs itthon.

Pataki György: Mi hajt benneteket, mi a motivációtok?

Thiesz Angéla: Nekem az, hogy így jól érzem magam.

Ladányi Erika: A személyes küldetéstudat elengedhetetlen, illetve nagyon fontos, hogy fenntartható legyen.

Szekeres Erzsébet: Nekem fontos, h minden bentlakót ismerek, tudom, hogy megszoktak egyfajta szabadságfokot, életmódot, intim teret. Ha bedőlünk, meghalnak a változástól, visszalépéstől.

Szociális szövetkezetek

Szociális szövetkezetek

2012. július 26., csütörtök 15.00-17.00

Az emlékeztetőt lejegyezte: Kele Csilla

Szerkesztette: Farkas Gabriella

A beszélgetést vezette: Mészáros Zsuzsa

A pódiumbeszélgetés résztvevői: Kovách Eszter (Védegylet), Mester Attila (antropológus, KöSzSz Zöldenergia Céhegység vezető), Németh László (Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége)

és a hozzászólók

Mészáros Zsuzsa: Érdemesnek látom azzal a kérdéssel kezdeni, hogy mi is valójában a szociális szövetkezet. A törvény a hátrányos helyzetűek számára a munkához jutás feltételeinek javítása érdekében létrehozott foglalkoztatási formaként értelmezi. Jóllehet a szövetkezetiség minden ismérvét tartalmazza e szövetkezeti forma, a demokratikus alapelvek “nemzetközisége” – ld. 1 tag egyenlő 1 szavazattal -, korlátozott részesedést biztosít a tagok számára. Azt, hogy mekkora részesedés biztosított számukra, mindig a tag maga határozza meg. A százezer forintos alapító tőke befizetéstől a bíróság az alapításnál idén már eltekint. Hátrány volt korábban, hogy egy teljes évig nem lehetett tagi kölcsönt kivenni, de a 2012-ben módosított törvény új szempontokat is behívott a szövetkezeti forma fejlesztésébe. Ma már a magánszemélyek mellett kisebbségi-nemzetiségi önkormányzatok és helyi önkormányzatok is bekapcsolódhatnak hivatalosan, azaz teljes jogú szövetkezeti tagok lehetnek.

A szövetkezetnek azonban továbbra sem célja, hogy a megtermelt profit után részesedést fizessen. Közösségi alapot képezhet saját nyereségéből, a tagok akarata szerinti elosztást részesítik előnyben. Lényegi vonása a szolidaritás, egymás megbecsülése, a tagok aktivitása – akárcsak az egyesületi tagság esetében.

Jóllehet a szövetkezet folytathat vállalkozási tevékenységet is, jellemző a “projekt-függőség”. A közmunka és a Start-munka program kapcsán érezhető bizonyos nyomás a szervezetekben. A szociális szövetkezetet olykor azonosítják a foglalkoztatási szövetkezettel, de a foglalkoztatási szövetkezet esetében a törvényben meghatározott min. ötszáz fős tagság szinte irányíthatatlanná, antidemokratikussá teszi ezt a fajta közösséget. Jellemző, hogy mára kereslet is van a szociális szövetkezetek vásárlására a piacon, hiszen jól bejáratott, strukturált formában már működő szervezeteket vehetnek meg így más civilek.

Nyitrai Ákos: Én mégis elsősorban kiegyenlítő cégformákban látom a megoldást, a tagok gazdasági tevékenységének kiegyenlítésére érdemes ezt a fajta társulást használni. Szerencsésebb, ha a szövetkezet tagjai között vannak aktív, tapasztalt vállalkozók is, és a gazdasági tevékenység – pl. adománybolt működtetése – egyfajta rezsihordozó a szövetkezet életében. Én magam semmiképpen nem kapcsolnám e szervezeteket a foglalkoztatáshoz, hiszen nem az a céljuk, hogy bért “termeljenek”.

Mészáros Zsuzsa: Fő céljuk az, hogy állandó tevékenységben tartsák az embereket. Mindez elsősorban nem pénzben mérhető. A tagok nem érzik feleslegesnek magukat, és nincsenek egyedül egy ilyen közösségben.

Nyitrai Ákos: A régi felhangok miatt mégis máig negatív a szövetkezés szó megítélése. A kommunizmus emléke miatt a közös gazdálkodás bizalmatlanságot kelt, bár a kész termék a szövetkezet tulajdona. Sokan csak pályázatról pályázatra bukdácsolnak a forrásszervezés közben.

Mészáros Zsuzsa: Erőforrás lehet a sokszínű tudásbázis, a számos szakma, ami megtalálható a közösségben. Egyenetlen teljesítményből keletkezik egy közös pénzbeli teljesítmény. A csoportok érdekessége az időegység alapú elszámolás. Nálunk a befektetett közös pénz és idő mára, többek között, ingatlan vásárlását tette lehetővé. A szövetkezetek tagságának megváltoztatása nem túl rugalmas folyamat: a tagcseréhez bírósági bejegyzés, hozzájárulás szükséges.

Jó hír, hogy a szociális szövetkezet lehet “értékesítési-marketing” és akár “fogyasztói” szövetkezet is, és nekik nem a klasszikus értelemben vett szociális szövetkezeti formában kell működniük. Kunbábonyban már 1999-ben alapítottak hasonló szervezetet, hiszen rájöttek: ha a szövetkezeti tagok együtt értékesítik terményeiket, az összeadott terménnyel magasabb felvásárlói árat tudnak a piactól is kérni.

Velenczei Ágnes: Én attól félek, hogy a nagyon rossz helyzetben lévő, régóta nem dolgozó emberek szavazatát még egy ilyen szervezeti forma sem veszi majd komolyan a tagsági részvételben. Kérdéses, vajon az egymással folytatott párbeszéd a cselekvési lehetőség rejtett tartalékait képes lesz –e érvényesíteni a közösségben?

Mészáros Zsuzsa: A fő kérdés az, hogy egy normál szociális szövetkezet vegyen-e be önkormányzatot a tagságba, vagy ne? Sokszor a közmunkát sem tudják úgy kihasználni, ahogyan lehetne, de aki késztetést érez, tagja lehetne egy ilyen fejlesztő szemléletű közösségnek.

Vercseg Ilona: A közmunkának szerintem mélyebben kellene a szociális értékekhez kapcsolódnia, és nagyon fontos lenne, például, a képessé tétel. Az elköteleződés és a hasznosság elve eltűnt az önkormányzati szemléletből. Mindez hiányzik a magyar fejlesztői politikából. A franciaországi tapasztalatok itthon nem érvényesülnek: Bordeaux, Cognac városának példája mutatja, hogy az önkormányzat igenis segíthetne a minőségi termény átvételében, a meghibásodott gépek javításában saját közösségében. Mindez megújíthatná a helyi termék piacát, ha például a helyi éttermek ilyen szövetkezeti kisüzemeket működtetnének. Részt vállalhatnának fagyasztóházak kialakításában, a hústermékek közösségi feldolgozásának, stb. Az önkormányzat úgy léphetne be szereplőként, ha ő adná a szerszámokat, a helyet és a képzési programokat a többi piaci szereplőnek.

Koós Zita: A Felső-kiskunsági Közösségi Munkások Egyesületében céljuk többek között az, hogy alkalmazzák a képessé tételt és a felelevenített tudást a közösségben. Sajnos jellemző, hogy az emberek saját életminőségük javításáért már nem alapítanak társadalmi vállalkozást. A gyakorlat azt mutatja, hogy ennek kialakítására idejük sincs, hiszen egy húsz hónapos támogatási időszak után “elengedik a kezüket”, sok csoport lemorzsolódik, a tagok szétszélednek, és már képtelenség mindezt fenntartani.

Giczey Péter: Én nem tudom elképzelni, hogy egy helyi önkormányzat bármilyen indokkal egy ilyen társulás tagja lehessen. Eleve hatalmi szervezet, amely függésben tartja a szövetkezet összes más tagját. A szövetkezés így eleve “szörnyszülött” lesz, ha közmunkából akarják fenntartani a településen. Sokan keverik a közbeszédben a közhasznú, a közérdekű és a közösségi munka fogalmát.

Németh László: a foglalkoztatási szövetkezet min. ötszáz fős tagsága, valamint a kisebbségi önkormányzatok kötelező tagsága a kormány nem titkolt szándékait vetítik előre: a roma foglalkoztatást valószínűleg a szociális szövetkezeti formában akarják egy csapásra megoldani. Feladata ezért a munkaerő-közvetítés lenne, melyhez forrásokat az EU-s támogatásokban kell keresni. Máig sok felhasználatlan pénzforrás áll a civilek rendelkezésére, ezek szétosztása fellendíthetné a szociális gazdaságot. Erős kormányzati törekvés, hogy a mai kb. 250 szociális szövetkezet számát akár nyolcszázra növeljék. E szándék azt sejteti, hogy így szeretnének teremteni közel négyszázezer új munkahelyet. Ha viszont a kormány lesz a közmunka megrendelője, valójában egy nagyon tudatosan manipulált “félreértés” mindez: a szociális szövetkezeteket mint foglalkoztatást közvetítő-lebonyolító stratégiai eszközt igyekeznek a kormányzati törekvések érdekében felhasználni, a civilek bevonásával, az EU-s pénzek elnyerése érdekében.

Mészáros Zsuzsa: Az is problémás, vajon hogyan tudnák a közösséget úgy ösztönözni, hogy a résztvevő emberek saját belátásuk alapján döntsenek ilyen helyzetekben?

Csők Gézáné Zsófi: Mi itt, Kunbábonyban hosszú évekig próbáltuk megtalálni a megfelelő embereket és tevékenységeket. Az itt élők sokszor nem hisznek benne, hogy mindez működhet, inkább munkát keresnének az önkéntesség helyett.

Mészáros Zsuzsa: Annak idején egy kilencfős tagsággal kezdtük működtetni a szövetkezetet. Akkoriban négy-öt ember dolgozott önkéntesként, ketten pedig nem végeztek semmilyen tevékenységet. Azóta leváltották az elnököt, ketten kiléptek, négy új tag pedig belépett a szövetkezetbe. Legfőbb probléma, hogy a december végén záruló TÁMOP projekt után megoldást kell keresnünk a foglalkoztatásra.

Csők Gézáné Zsófi: Szerencsére bizalmi alapú a munkakapcsolatunk, mára összetartóak vagyunk, örülünk, hogy együtt dolgozhatunk, bármi történjék is a jövőben.

Mészáros Zsuzsa: Fontos az is, hogy mindenkinek legyen jól felismert érdekeltsége a szövetkezetben. A segélyezési gyakorlat – a minimálbér kétharmada – itt nem lehet ösztönző a közösségnek: az első hat hónapban csak befektetnek az önkéntes munkavégzéssel és a termelt vagyont, esetükben a terményeket is le kell adniuk helyben. Aki nem tudja ezt a fajta gondolkodásmódot magáévá tenni, később kénytelen elhagyni a közösséget.

Nyitrai Ákos: Megoldást jelenthetne, ha a kis pénzforgalmú cégekhez hasonlóan fedezet biztosítékot kínálnának a szövetkezetek. Így egyfajta hitelezési politikát is meg tudnának honosítani az önfenntartó közösséghez.

Velenczei Ágnes: Az önfenntartó faluban, például megpróbálják az önkormányzat által elrendelt közmunkát “beforgatni” a közös földön megtermelt áruért cserébe.

Kovách Eszter: Ez valóban jó példa, hiszen Angliában az első szociális szövetkezetek is fogyasztási szövetkezetek voltak: saját fogyasztásukat oldották meg a tagok a szervezetben.

Mészáros Zsuzsa: Mindahhoz, amiről eddig beszéltünk, hozzáadódik a hazatérés nehézsége, a pályakezdő, egyetemet végzett leszármazottak hazacsábítása valós probléma lett. Szerintem egy szociális szövetkezet jó alternatíva az állástalan pályakezdőknek. A munkatapasztalat szerzése, a vállalkozási készségek fejlesztése, a pénzkezelés, a szerződéskötés, jogi előkészítés rutinja nekik is jó alapozás, hogy kipróbálják magukat és képességeiket. Jó gyakorlatként említhetném a 7 TV példáját, ahol 2007-ben hét taggal alapítottak elszármazott fiatalok szociális szövetkezetet. Mára a televízió a térség tíz településének kábelcsatornájaként kínál szolgáltatást és szerez bevételt. Megtanulták az üzleti tervezés, a pályázatírás alapjait, kis bedolgozó stúdióik vannak Szabadszálláson és Dunavecsésen.

Dicső László: Rossz szemlélet az, hogy a szociális szövetkezetben nem támogatják a béreket. Ennek okát abban látom, hogy üzemeltetésre az EU nem adna a társulásoknak hitelt. Mindez probléma lehet, ha alacsony végzettségű munkanélküliek számára fejlesztenek, akik nem képesek vállalkozási formában működtetni egy szervezetet. Kérdéses, mégis mi a járulékos haszon, ami keletkezhet, ha nem a piacról szerzi be a lakosság, amit igényel?

Vercseg Ilona: Én a svéd példát szeretném bedobni, ahol korábbi drogfüggő, börtönviselt emberek álltak össze egy közösségbe. Szigorú szabályok szerint dolgozva minden olyan járulékot, béralapot a szövetkezetben tartottak, amire amúgy az angolszász területen jogosultak lettek volna. Ez volt a garancia, hogy egy-másfél év után a szövetkezet nem megy tönkre: megszervezték közösségi önfoglalkoztatásukat és fenntarthatóvá tették a tevékenységeiket.

Velencei Ágnes: Jó példa erre, hogy vannak szövetkezetek, melyek a tevékenységüket, a szolgáltatásaikat kvázi “eladják” az önkormányzatoknak, hogy bevételt szerezzenek. Példa erre a félutasházak esete, ahol a társadalmi integráció érdekében az egész programsort megvásárolja a helyi önkormányzat a civilektől.

Mészáros Zsuzsa: Ésszerű megoldás lehet, ha annyi embert foglalkoztatnak, amennyit el tud tartani a szövetkezet, illetve ahány az adott munkát el tudja látni a közösségben.

Dicső László: A foglalkoztatáshoz azonban pénzforrás kell: az emberek végül elmennek közmunkára, mert ott van fix jövedelem, nem fognak az első bevételekre hónapokat várni.

Nyitrai Ákos: Éppen ezért mindannyiunk érdeke, hogy a közfoglalkoztatásból kitermelt jövedelem elérje minimum a havi hetvenezret. Járulékos haszonnak tekinthető az is, hogy nincsen segélyosztás, értékes dolgot hoznak létre a közösségben, fizetik a tagok társadalombiztosítását és a nyugdíjalap vagyongyarapítása is megoldható ezzel a módszerrel.

Közösségi szolidaritás vs. Gazdasági racionalitás – melyik erősebb érv?

Közösségi szolidaritás vs. Gazdasági racionalitás – melyik erősebb érv?

Július 26., csütörtök 9.00-13.00

Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Kondákor Ferenc, Sélley Andrea és Szendrei Andrea

Szerkesztette: Farkas Gabriella

A panelbeszélgetést vezette: Mészáros Zsuzsa és Kovách Eszter

Résztvevők: Almássy Tamás – közgazdász (Védegylet), Keszthelyi Zsuzsa – közösségi kertszervező, programvezető (Közösségi Szociális Szövetkezet, Védegylet), Németh László – Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége elnöke, Nyitrai Ákos – építész, szövetkezeti mozgalom, Ladányi Erika – a Kompánia Alapítvány elnöke, Pataki György – közgazdász (Corvinus Egyetem)

és a hozzászólók

Mészáros Zsuzsa: Nagyjából mi ismerjük már egymást korábbról, beszélgettünk a témáról, de szerencsés az, ha nem mindig képviselünk közös álláspontot. A BGF Leonardo programján belül volt egy képzés itt Kunbábonyban a szövetkezetekről, helyi gazdaságról, de a fogalmak nincsenek még rendesen tisztázva. Az ELTE-n tanítva rendszeresen felmerült, hogy mit is értünk szociális gazdaság, közösségi gazdaság, szolidáris gazdaság, helyi gazdaság alatt, ezt vitathatnánk meg első körben, másodikban azt, hogy milyen tevékenységek tartoznak ide. Harmadrészt vizsgáljuk meg azt, hogy milyen szereplői vannak a most még tisztázatlan fogalomnak. Tehát most a fogalmi meghatározásról beszéljünk.

Almássy Tamás: Én megkérdőjelezném a gazdasági racionalitás fogalmát, szerintem a mai globális gazdaságra sokkal inkább az irracionalitás a jellemző. A cím a fejünkben meglévő sztereotípiát hívja elő: a közösség szolidáris a gazdaság racionális – ebből a második kétséges, mégis a mai közbeszéd azt érzi erősebbnek. Érdemes átgondolni ezek valóságtartalmát.

Nyitrai Ákos: A „szótárcsinálás” szükséglete már más beszélgetések során is felmerült.

Egy Márai képpel jellemezném a „mi most a helyzet”-et: ha félregomboltuk a kabátot, akkor csak úgy tudjuk JÓL begombolni, ha előtte teljesen kigomboljuk. Azt gondoljuk, hogy a vidék az éltető erő, mert arra a nyugalomra vágyunk! „Megfizethetetlen ez a csend” mondja a városból nagy, drága autóval vidékre érkező hajszolt üzletember – pedig meg kellene fizetnie!

A tőke, hatalom, munka-tudáshoz való viszony tulajdonképpen egy allokációs folyamat – meg kellene találnunk az összetevők jó arányát.

Németh László: Én bármelyik fogalmat tolerálom, számomra sokkal fontosabb a fogalmak tartalma, de személy szerint én a szociális gazdaság nevet használom.

A kiindulási pont az, hogy a jelenlegi piacgazdaság fenntarthatatlan. Ezért ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor az egyéni érdekeket fel kell, hogy váltsa a közösségi érdek. És itt jön be, hogy helyileg hogyan lehet szervezni, közös gondolkodásra építő gazdaságot kiépíteni. Közösségi logika a fenntarthatóságért. Szélesebb értelemben a szociális gazdaság mindazon társadalmi vállalkozások összessége, melyek a gondolkodásmódjukban figyelembe veszik a közösségi igényeket és a fenntarthatóságot. A fogalmi tisztázásban nem a forma, hanem a tartalom segít.

Keszthelyi Zsuzsa: Hozzám az alternatív gazdaság elnevezés áll hozzá legközelebb.

Pataki György: A definíciók nem hoznak lázba, a kérdés, hogy mi van mögötte? Az EU –ban a szociális gazdaság elnevezést használják, Latin-Amerikában a szolidáris gazdaságot, a zöldek lokális, helyi gazdaságról beszélnek.

Kornai János világhírű magyar közgazdász cikke szerint: a gazdaság 4 féle koordináció típus szerint szerveződik, a tranzakciók négyféle koordinációja létezik: a piaci koordináció, a redisztribúció (ez az, amikor a központ dönt és osztja el a javakat), az agresszív koordináció (ez a zsákmányolás, a maffia) és az etikai koordináció, vagy reciprocitás. A gazdaságban mind a négy jelen van, az a kérdés, hogy melyik a domináns, a meghatározó.

Valójában az egyéni és a közösségi érdek összefonódik. Ami kisebb léptékű, helyi, lokalizált, az ökológiai szempontból is racionálisabb.

Mészáros Zsuzsa: Nem gondoljátok, hogy irreális, hogy túl idealisztikus, hogy a piac koordinálásával jobbá válnak a dolgok?

Almássy Tamás: Én a szolidáris gazdaságra szavazok. Kornai felé egy kritika: a piaci koordinációt ketté kéne választani – így már 5–féle koordináció van. Létezik a globálpiaci – agresszív koordináció (ez a törvényes maffia) és a valódi piaci koordináció (sok, kicsi szereplő, senki nem tudja direktbe befolyásolni az árakat).

Felelősséget csak saját magamért vállalhatok. A saját döntésem lehet az, hogy kiszállok a globál piaci gazdaságból, és a saját életemben döntést hozok, akkor lehet kiutakat találni. Mert ha mindennap bemegyek az „olcsó” áruért a nagyáruházba, azzal elfogadom azt a szabályrendszert, ami alapján az a gazdaság szerveződik. De megtehetem, hogy fejben felkészülve, „kilépek” ebből, és más utakat keresek a saját szükségleteim kielégítésére (pl. a szomszédtól vásárolok). Ez egy tanulási folyamat.

Mészáros Zsuzsa: Ezek városban nem lehetséges megoldások. Alternatívának látod-e a közösségi kerteket?

Keszthelyi Zsuzsa: Egy városi alternatív lehetőség a közösségi kert, bár még kérdéses, átgondolandó, hogy a közösségi kert egyáltalán gazdasági forma-e? Mindenesetre etikus. Bár már barterezünk a termékekkel. Ez tulajdonképpen önrendelkező gazdaság, felelős gazdaság. A közösségi érdek az egyéni érdek elé helyeződik. Közvélemény-kutatást végeztem a közösségi kert tagok között: egyrészt kevesebbet vásárolnak, a boltit kiváltják a saját termelésűvel, illetve felelősségérzetet hozott a résztvevők életébe az, hogy tesznek valamiért, s nemcsak a sajátjukért, hanem a közösségéért is.

Mészáros Zsuzsa: De, például a szociális szövetkezetben nincs demokrácia: akiket foglalkoztatunk, azokat szociális szempontból foglalkoztatjuk, de a gazdasági racionalitás mindenképpen meghatározó. Viszont ettől még társadalmi vállalkozás.

Ladányi Erika: Én is a szolidáris gazdaság mellett voksolok, és tartalmi szempontból szerintem a legfontosabb szempont az önfinanszírozás kérdése. A fenntarthatóság, a társadalmi hatás, a küldetés. Egyre kevésbé kerülhető meg a gazdasági racionalitás és a piac. A mi Alapítványunk vállalta, hogy szolgáltatásokat nyújtunk, a támogatási rendszerrel szemben.

Márkus Ágnes: Mik azok az elemek, amiktől másképp működhetne a világ? Komplex rendszerekről gondolkodunk, s ezekben a jófajta működés sok helyen elcsúszhat. Most is, mintha mindenki az általa fókuszált pontok szerint fogná meg a témát. Lehet a piaci környezetbe másképp létezni? Vagy a piac eleve marhaság?

Halmai Zsuzsa: Fölteszem a kérdést, hogy érdemes-e rágódni a fogalomtisztázásokon. A gazdaság az gazdaság, de az alapvető szabályokat be kell tartani, különben nem működik. Én azt gondolom, hogy ha a fogalmak nem tisztázottak, akkor illúziókat fogunk kelteni. A gazdaság, az gazdaság, az alapvető játékszabályokat be kell tartani, különben nem működik. Kérdés, hogy jó-e arra, hogy foglalkoztasson? Vagy csak legyek tudatos fogyasztó? Új utakat járunk. És nagyon fontos kérdés, hogy egy másik gazdasági formába hogyan viszünk be embereket.

Magyar Zita: Vidéken nincs munka, s ez tragikus. A kertekben sincs semmi, mert nincs pénz takarmányra, vetésre. A vidéki ember is rákényszerül az „olcsó” nagyáruházi termékekre. Az sem realitás, hogy két tyúkot tartsunk, mert az nem gazdaságos. A gazdagok vállalhatnának nagyobb felelősséget, társadalmi szerepet, mert kimenekül oda vidékre (a csendbe) de nem vállal felelősséget (közösséget) az ottani dolgokban (az ott élőkkel).

Nyitrai Ákos: Mi a Föld immunrendszere vagyunk. Azt készítjük elő, hogy egy évszázad múlva jóval alacsonyabb technikai szinten tudják fenntartani magukat az emberek.

Almássy Tamás: Minden megoldás esetén rá kell kérdezni: JÓ-E EZ IGY? És MÁS megoldásokat kell és lehet keresni, ha kilépünk a rendszerből. Én például nem kivezetem, hanem megfogom a vizet a portámon. Eltérő logikákról van szó. Újfajta megközelítések kellenek. Újra ki kell találni a dolgokat (mert pl. régen nem takarmánnyal etették a tyúkokat, amit itt az előbb akadályként említettetek).

Németh László: Megerősíteném, amit az előbb mondtam. Nem gazdaságról kell beszélni! Másfajta megközelítésből a gazdaságot önmagában nem lehet alternatívan csinálni, hisz az csak egy szelete az életünknek.

A szociális gazdaság azt jelenti, hogy az egyéni érdekek felől a közösségi felé kell ellépni. A viszonyokat újra kell rendezni, de az új viszonyok csak új gondolkodásból jöhetnek.

Miért vállalunk felelősséget? Nem tagadni, hanem állítani kell. Lehet alternatív életformát élni, de ma ez kisebbségi létforma, a változás iránya ez, mennyiségi kérdés, hogy mikor okoz majd minőségi átváltást. Leginkább a gondolkodásban kell váltani, s ezt mindenki képes alakítani a választásaival.

Be kell még hoznunk a munkanélküliség fogalmát. Ez az ipari társadalomhoz tartozó munkáltatói megközelítés ma már egyre szűkebb terület lesz. Az információs társadalom átalakította a világot, nincs annyi munkahely. El kell választani a munkától a jövedelemszerzést. Mindenkinek szüksége van a munkájára, de nem biztos, hogy azért kapja a jövedelmét.

Vercseg Ilona: Én is a gondolkodásmód változását tartom fontosnak. Kilépni a rendszerekből kevésbé lehet (pl. egészségügy, oktatás), de a gondolkodásmódnál van esély. Régóta megyünk ezen az úton, hogy milyen sokan vagyunk, s mégis milyen az összteljesítmény. Mennyi felhalmozás kell ahhoz, hogy mégis minőségi változás jöjjön létre? Szellemileg leépülést és nem felépülést látok.

Pataki György: A gondolkodás átalakítása szükséges, de nem egyszerű, mert a gondolkodásunk nem független a társadalmi keretektől, melyekben szocializálódtunk. A struktúrákra is koncentrálni kell, mert azok visszahatnak a gondolkodásunkra. A mai globális piac sem önmagától rossz. Én nem szeretnék bezárt lokális közösségben élni, nem akarok lemondani az információs világról.

Externalizáljuk (áthárítjuk) a környezeti és társadalmi költségeket (nem a természeti értékek tiszteletben tartásával előállított árukat és nem tisztességesen kifizetett bérekkel előállított árukat vásárolunk – olcsón), de megnyugtatjuk magunkat ideológiákkal.

Vissza kellene szereznünk a kontrollt a cselekedeteink következményei fölött. Ezt a kontrollt hárítjuk a nem-tudásunkkal. Meg kell személyesítsük a gazdasági kapcsolatainkat – pl. tudom, kitől vásárolok, felelősséget vállalok érte, közösséget vállalok vele. Ez önrendelkező és felelős megoldás.

Kovács Edit: Megemlíteném a Mondragon nevű spanyol szövetkezet esetét, ami egy idő után multivá vált. Hol a határ a társadalmi vállalkozás megnevezésénél? Elég az, ha társadalmi célja van, vagy a profitot termelő vállalkozás nem lehet társadalmi vállalkozás?

Pataki György: A TESCO is elmehet a személyes irányba (az áru mellett szerepel a termelő fényképe, címe, elérhetősége), például a brit TESCO-ban ez már megjelenik, van benne fair trade és helyi termék. A realitás az, hogy itt vannak a multik, de mindenhol ki kell kényszeríteni a másképp gondolkodást. Lehet egy multi is a globális társadalom része. A Mondragon is óriásivá vált. A baszk politikusok ennek tulajdonítják a helyi gazdasági eredményeket, a mozgást, növekedést.

Almássy Tamás: Közösségi kert van Vecsésen is – gyógyító kertnek is hívhatjuk, mert piacilag irracionális tevékenység művelni (nem kifizetődő), de gyógyulok, mert jól vagyok ettől. Más igényekre válaszol (elsősorban).

A multikat naponta legitimáljuk, a vásárlásainkkal. ÉN nyitom ki a pénztárcámat nekik. Tehát ÉN/MI tudom/tudjuk megváltoztatni ezt! ÉN DÖNTÖK!

Ami a munkanélküliséget illeti: a mai modell az, hogy gürcölünk, aztán kipihenjük. Szerintem a munka legyen a pihenés.

Mészáros Zsuzsa: Nem munkanélküliség van, hanem jövedelemnélküliség. Másként kell-e kezelni a kettőt?

Szünet

Mészáros Zsuzsa: Beszéljünk arról, hogy mit tegyünk, mit tehetünk?

Velenczei Ágnes: Egy budapesti lakos, akinek adottság, hogy a nyugdíjának a 80%-a a rezsire megy el, hogyan tud felelősen vásárolni? Vagy hogyan tudom őt közösségfejlesztőként ebben segíteni?

Almássy Tamás: úgy tudok segíteni, ha együtt élek a nyugdíjassal. S látom, h mit tesz, és más megoldásokat tudok neki javasolni. De az első lépés, hogy azt is meg kell kérdőjelezni, hogy tényleg adottság-e a 80 %-os rezsi minden eleme.

Pataki György: Illúziókeltő mondat, hogy tessék felelősen élni. Vannak olyan társadalmi csoportok, akiket ki kell szabadítani, nem lehet őket magukra hagyni, nemcsak az övék a felelősség.

Márkus Ágnes: Holnap lesz fókuszban a szegénység. Ma a válaszlehetőségek vannak előtérben, de mi az, amit csinálhatnak a szervezetek ebben a témakörben?
Péterfi Ferenc: Ha most felmerült a szegénység, akkor erről beszéljünk. A közösségi megoldást érdemes követni: Ha a holland ember tapasztal egy problémát, először a közösségében keres megoldást rá, nem szalad az államhoz, csak akkor, ha helyileg nem tudja megoldani, ezt a modellt lenne érdemes használni.
Benedek Gabi: Amiről beszéltek, mindenképp kis dolognak és kevés embert érintőnek kell lennie, így a szükségletek jobban fókuszba kerülnek. Ezeknek régebbi dolgok az előképei, régebbi korokat idéznek. Hogyan lehet kis dolgokból világváltoztató dolgot létrehozni? Így a személyesség tűnhet el. Ha ez visszamutat, akkor hol az a tudás, amit időközben felhalmoztunk, és ha ez egy zsákutca, akkor hogy lehet elkerülni azt, hogy ne ugyanide jussunk?
Almássy Tamás: A közösség által támogatott mezőgazdaság nem olyan, mint régen volt. Ennek nincs előképe. Beszélhetünk ezekről a dolgokról értékként – pl. modern helyett használhatjuk azt, hogy átgondolatlan, a régi helyett, hogy kipróbált, bevált. Vagy azt mondjuk, hogy az új, innovatív dolog a pozitív, pedig lehet, hogy ezek átgondolatlan, kiforratlan dolgok. Fontos, hogy minek van pozitív, illetve negatív töltete a fejünkben. Ha ezt mi értékként kezeljük, akkor pozitívként nevezzük meg.

Mészáros Zsuzsa: Hogyan is működik ez az egész?

Katona Enikő: Kornaihoz visszatérve: Milyen hangsúlyokkal van jelen Kornai négyes felosztása? Nekem a tájékoztatás, tudás jelenléte a fontos. Az oktatásban ennek hangsúlyosan meg kellene jelennie. Mivel az egyéni döntésekből áll össze ez az arány, ezért már az iskolában fontos lenne az erre való felkészítés, pl. stratégiai játékokon keresztül. Szükséges és fontos tanulás lenne, ha a stratégiai játékokban a gyerekek megtapasztalhatnák tetteik következményeit, másként viselkednének a valós életben. Ha játékos formában tapasztalhatná meg a gyerek, hogy milyen következménye van annak, ha kínai cuccot vásárol, az segítheti a tanulást, megértést.

Márkus Ági: Azt látjuk, hogy mi, mint vásárlók, hogyan tudunk szavazni. Egyéni választások, döntések. A másik oldal mit tud tenni? A piaci szektor értékesítői. Közösségek szervezése is oké. De ennek a piacnak a másik oldalán mi a helyzet?

Mészáros Zsuzsa: Van-e különbség a ti társadalmi vállalkozásotokban, vagy csak azért társadalmi, mert alapítvány? Pályakezdő fiatalokkal működni fog ez az állam által nyújtott szolgáltatások mellett?

Ladányi Erika: Most induló társadalmi vállalkozásunk veszélyeztetett fiataloknak nyújt szolgáltatást. Ez egy vállalkozási ötlet, egy fejlesztési központot indítunk, pszichológiai, fejlesztői szolgáltatásokat nyújtunk piaci ár alatt, de díjért. S ennek a bevételét egy ösztöndíj alapba forgatjuk a rászorult gyerekek fejlesztésére, az már térítésmentes szolgáltatás. Nem lehet az alaptevékenységünket csak támogatási forrásokkal finanszírozni.

Mitől társadalmi vállalkozás egy vállalkozás? A célok miatt, hogy a hasznot visszaforgatjuk, hogy maguk a dolgozók is pályakezdők, életútjukban már ifjúsági kortárssegítőként dolgoztak.

Pataki György: Részt vettem egy olyan műhelymunkában, melynek az volt a célja, hogy felvázoljuk, 2050-ben milyen legyen a munka világa. A munka világát próbáltuk újragondolni. A for-profit cégeknek ideálisan el kellene kezdeni mozdulni a nonprofit irányba, a nonprofitoknak pedig a for-profit irányba. Hiszen mindkettő fenntarthatatlan, mert a nonprofit a támogatásoktól függ, a for-profit pedig az önérdekeket követi.

El is indultak ezek a mozgások. S a gazdasági életképesség, különösen, ha valós szükségletet elégít ki, nem elvetendő szempont. A for-profitok között is van olyan, aki komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást.

Az emberiség történetében a legegyensúlyosabb társadalom a vadászó, halászó, gyűjtögető korban volt, ahol a munkának is más volt a definíciója és a szerepe.

Németh László: Fontos terület az oktatás. Nálunk nem a fontos dolgokat oktatják. Nem a készségek, kreativitás, megoldó készség fejlesztésén van a hangsúly, pedig ez kellene!

A szociális szövetkezetek úgy jöttek létre, hogy a politika generált egy olyan jogi keretet, ami elősegítené, hogy a munkából kiszorult embereknek munkalehetőséghez jussanak. Azonban olyan pályázati feltételeket írtak ki, ami abszurditás. Mi a szövetségben azt képviseljük, hogy a szociális szövetkezet fontos szervezeti forma, melynek keretében önfenntartásra képes közösség jöhet létre. A társadalmi szintek között kell összefogás, ahhoz, hogy működjön. A működtetéséhez olyan készségekre, kapcsolatrendszerre van szükség, amivel a munkanélküliek nem rendelkeznek. A munkanélküliek önmagukban nem tudják működtetni a szövetkezetet mint gazdasági szervezetet. Ez nincs deklarálva. A jelen pályázatok véleménye szerint úgy kellene tekinteni e forrásokra, mint egy hitelre.

Kovách Eszter: Az adománybolt nálunk a szövetkezet egyik céhegysége úgy működik, mint egy Charity shop. A bolt a XII. kerületben van, a helyi önkormányzattal kötöttünk egy együttműködési megállapodást, és így kedvezményes bérleti díjat fizetünk. Két embert tudunk foglalkoztatni. Ők munkanélküliek voltak, az önkormányzattal és a családsegítővel együttműködve vettük fel őket. Decemberben nyitottunk, ma már önfenntartóak vagyunk, s egy új bolt megnyitása is látszik már a XI. kerületben. Nálunk gyakorlatilag nem keletkezik hulladék, amit kidobnál, az egy másik emberhez kerül, így hasznosul. Hosszú távú cél, hogy közösségként működjünk. Vásárlói szemmel azt mondhatom, hogy jóval olcsóbb, s nagyon ritka, régiségszámba menő dolgokat is meg lehet találni. Franciaországban már működnek olyan adományboltok, amik újrahasznosítással is foglalkoznak. Ebben szeretnénk fejlődni. Táskából karkötő, nyaklánc – ez egyben munkalehetőség is. Külföldön re-use centerek működnek is, ahol azokat az adományokat, amik nem eladhatók, megjavítják vagy anyagára bontják, és új tárgyat készítenek belőle. Vagy ha már ez se megy, akkor fűtésre használják (pl. a textíliáknál). Ennek a kultúráját szeretnénk megteremteni, s a tapasztalatokat megosztani. Hálózatba szervezés a cél, hogy felállítható legyen egy teljes rendszer.

A re-use (megpróbálni megjavítani, ha nem megy, anyagában újrahasznosítani, s ha az sem megy, akkor új funkcióval hasznosítani az anyagot), egy szemlélet, s egyben forrásteremtési lehetőség. Angliában ez a nonprofit szervezetek számára egy létező forrása az önfenntartásnak.

Giczey Péter: Mi akadályozza ma Magyarországon ezek elterjedését? Mi a teendő az akadályok elhárítása érdekében?

Kristály Csaba: Milyen a jogszabályi háttér? Konkrétan például az adójogszabályi?

Benedek Gabi: Mit jelent az, hogy önfenntartó a bolt? És honnan tudnak róla az emberek?

Almássy Tamás: Az adománybolt a globális piac szempontjából nem létező piaci szegmens, de a közösségi gazdaságban mégis munkát és jövedelmet ad embereknek.

Kovách Eszter: Hogy mit jelent az önfenntartás? A bevétel fedezte a kiadásokat, már 3 hónap után. Hogyan tudnak róla? Ez média. De a legerősebb hatása a helyi újságnak volt. Adó? Mindenről adunk számlát, mint más boltokban.

Németh László: Most akadályt jelent a jogszabályi környezet, de azt meg kell változtatni. A szövetség szintjén ez összefogottan lehetséges. A hálózatosodás is ezért fontos, hogy legyen valódi érdekegyeztetés és érdekképviselet.

Mészáros Zsuzsa: Fontos lenne egy szemléletváltás a foglalkoztatásban. Nem alkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás létezik, viszont az alkalmi foglalkoztatás keretében nem lesz tb-ellátott (egyszerűsített foglalkoztatás keretében most még igen). Munkakultúra változásra is szükség van, de közösségi szempontból az is fontos, hogy a tb-terhek fizetésének kötelezettsége nélkül lehetőség lesz forráshalmozásra, ami fejlesztéseket is elindíthat.

Nyitrai Ákos: A Hangya Szövetkezet, például, nem demokratikus szervezet, viszont társadalmi problémák megoldására gazdag emberek alapot képeztek.

Keszthelyi Zsuzsa: A közösségi kert, például, a válságra adott egyfajta válasz, megoldás.

Almássy Tamás: Van egy kissé provokatív kérdésem: ha ez és más alternatív megoldások a válságra adott válaszok, akkor a válság végeztével ezek eltűnnek, visszatesszük őket a polcra, és megy megint a globál gazdasági gyakorlat tovább, mint azelőtt?

Pataki György: Egy-két évvel ezelőtt volt Csepeli Györgynek és társának egy cikke: az egyes országokat tipizálták. Voltak cselekvő és szenvedő típusú országok. Mi szenvedők vagyunk, a felsőoktatásban is szenvedőket képzünk. Erre utal maga a „hallgató” kifejezés is.

Nyitrai Ákos: Nem vagyunk őszinték, nem beszéljük meg egymással a problémákat, szégyelljük az életünket. Nekünk Szentendrén, például, heti rendszerességű utcabált kellett csinálni ahhoz, hogy 50-60 ember végre leüljön aktívan beszélni. Paternalista államban élünk, a törvények nagy része nem támogatja az önállóságot. Az elesettséget az állam rosszul kezeli – megmerevíti a helyzetet, nem pedig változtat rajta. A másik probléma, hogy nincsenek családi tartalékok, nincs hova nyúlni, ha tőkére van szükség.

Ladányi Erika: A rendszer nem támogatja, hogy önfenntartóvá váló vállalkozások elinduljanak. Az viszont kedvező, ha ezt civil szervezetként próbálja meg, csak nem biztos, hogy erre alkalmasak vagyunk, hogy piaci környezetben is meg tudjuk csinálni, amit nonprofit közegben.

Németh László: Alapvető fontosságú a szemléletmód és az alapoktatás változtatása. Közösségek szervezésekor újfajta attitűdöket kell kialakítani, újfajta készségeket fejleszteni. A cél az, hogy az állampolgár legyen tudatosabb, olyan vezetőt akarjon, aki a KÖZ-ért tesz.

Fenntartható társadalom – vízió vagy reális fejlesztési stratégia?

Fenntartható társadalom – vízió vagy reális fejlesztési stratégia?

2012. július 25., szerda 15.30-18.00

Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Csabai Lucia, Kondákor Ferenc, Kovács Annamária, Velenczei Ágnes

Szerkesztette: Farkas Gabriella

A panelbeszélgetést vezeti: Kovács Edit és Peták Péter

Résztvevők: Daróczi Ágnes (népművelő, kultúraszervező), Herpainé Márkus Ágnes (szociálpolitikus), Jász Krisztina (szociológus), Kovács Bence (építész), Pataki György (közgazdász), Vercseg Ilona (közösségfejlesztő)

Peták Péter: A 9 évvel ezelőtti, első nyári egyetem témája a szakmaközi fejlesztés volt, most a szakmai területek közös víziójának megalapozásával próbálkozunk meg, konkrét tevékenységek fényében. Először is, kérem a résztvevőket, hogy mutatkozzanak be.

Daróczi Ágnes: magyar irodalom szakos tanárként és népművelőként végeztem, ezt a szakmát ma kulturális menedzsernek, vagy antropológusnak hívják. Én közösségfejlesztőnek, közösségszervezőnek titulálnám magam, bár nem vagyok jelen a Közösségfejlesztők Egyesületében.

Vercseg Ilona: én is magyar tanárként és népművelőként indultam, ma közösségfejlesztőnek nevezem magam.

Kovács Bence: építészként végeztem, ebben a szakmában indultam el a fenntarthatóság témaköre felé, s kerültem a Független Ökológiai Központhoz, melynek ma önkéntes ügyvezetője vagyok.

Herpainé Márkus Ágnes: jelenleg nekem is vannak identitásproblémáim. Szakmám szerint szociálpolitikus, szociális munkás vagyok, de, vidékfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel, közösségszervezéssel foglalkozom.

Pataki György: közgazdász vagyok, a Corvinus Egyetemen, ill. a Szent István Egyetemen dolgozom. Nagyon szeretek terepen lenni, emberekkel dolgozni, munkám nagy részét ilyen feladatok töltik ki.

Jász Krisztina: Szociológusként végeztem, változásmenedzsment szakirányon, ami a későbbiekben elég meghatározónak bizonyult, mivel azóta is területfejlesztéssel foglalkozom. Korábban az Akadémia Regionális Kutatási Központjának munkatársa voltam. Most a Pécsi Tudományegyetem Szekszárdi Karán oktatok, de alkalmazott területfejlesztőként is aktív vagyok.

Kovács Edit: a Nyári Egyetem alatt a párbeszédet szeretnénk erősíteni, így mindenkit szeretnénk arra kérni, hogy egy mellette ülő, számára ismeretlennel beszéljen pár szót, mutatkozzanak be egymásnak.

Peták Péter: Jász Krisztinának megadjuk a szót, a szociális munka és a fenntarthatóság közötti kapcsolat kidolgozásáról fog beszélni.

Jász Krisztina: Az utóbbi időben a fenntartható fejlődés, a szociális munka és a fenntarthatóság kapcsolatát kutattam egy TÁMOP projekt keretében. A végeredmény egy tanulmánykötet és egy kidolgozott tananyag a fenntartható szociális munka elméletéről.

Márkus Ágival dolgoztam ezen, nagyon rövid idő volt tanagyag-fejlesztésre, de egy komplex modult, elméleti és gyakorlati szálat is kidolgoztunk.

Először nekem is kutatást kellett végeznem a témában, így tanulmányoztam az amerikai és skandináv szakirodalmakat. Márkus Ági volt felelős a hazai gyakorlat kidolgozásáért, míg én az elméleti tanulmányokért.

Egy másik szálat is megemlítenék: a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagjaként arra a feladatra kértek fel, hogy szakemberként képviseljem a fenntarthatóság témáját. Itt vissza is kapcsolódhattam a gyökerekhez, hiszen ez nagyon közel áll a változásmenedzsmenthez, vagyis hogy a változás gerjesztői legyünk.

Azt gondolom, hogy nem lehet az egyedüli cél a protokoll betartása a szociális munka során, fontos, hogy a változás ügynökei legyenek. De a szakma vajon ezt fel tudja –e vállalni?

Az interdiszciplináris szemléletet is hangsúlyozom. Lokális és makroszinten is akkor lehet érdemi változás, ha a szakmaköziség belülről jövő lesz a segítő szakmákban. A fenntartható szociális munkában megjelenik az a gondolat, hogy radikális fellépés kell, nem elég már a szoft megoldás, hangosabban kell képviselni az érdekeket.

A zöld elem hogyan is jelenik meg? Létezik egy német és angolszász minta, ahol a szocmunkások zöld ügyekkel is foglalkoznak. Érvényes gondolat, hogy minden élőlény egyenlő, nincs hierarchia. Minden mindennel összefügg, hálózatban kell gondolkodnunk. A fejlesztéspolitikát is úgy kell kialakítani, hogy ez a gondolat álljon a döntések mögött.

A konfliktuselmélet szerint radikális fellépés kell, míg a funkcionalizmus alapján nem fogadhatjuk el az egyenlőtlen társadalmi viszonyokat. Ez egy újfajta fellépés és gondolkodásmód, ahol fontos az aktív szerepvállalás a helyi döntések kialakításában. Ugyan most ez különösen nehéz, hiszen az önkormányzatoknál nincs pénz, a szociális szakmák presztízse rendkívül alacsony.

A felsőoktatásban is minimális az államilag finanszírozott helyek száma, illetve megfigyelhető, hogy a hallgatóink jövedelmi szegénységből érkező fiatalok, akik a saját közösségükbe mennek vissza dolgozni. Sokszor ők a családfenntartók, így a harcos hozzáállás nem elvárható. Az önkormányzatoknál pedig más a prioritás, nem a társadalomtudományos megközelítés. A makroklíma összességében egyáltalán nem kedvez a fenntartható társadalmi megoldásoknak. A célcsoport is nehezen tud bekapcsolódni, nincs módja rá.

A parlamenti Tanács fenntartható társadalom modellje sem kellőképpen markáns. Az elsődleges issue az környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése, a szociális területeket lila köd övezi.

Nemcsak a megsegítés kell, hanem fel kell ismerni, hogy tanulhatunk is a szegényektől. Természetszerűleg ismernek olyan low-tech modelleket, melyekre az élet tanította őket. A közös munka lehetne egy közös tanulási folyamat is, a célcsoport képessé tétele.

Magyar szakirodalom a témában nincs. Viszont ez egy új szál, egy új kiindulási mód. Az első tanítványokkal a mi képzésünkben is nehezen indult a közös munka, a képzés végére azonban sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük, többen közülük már civil szervezeteknél dolgoznak.

A tanulmányokat tartalmazó füzet, letölthető az egyetem honlapjáról.

Talán mi is egyszer felzárkózunk a nyugati mintákhoz a kérdésben.

Daróczi Ágnes: Vigyáznunk kell a szóhasználattal: hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet, kirekesztődés. Ezek mind olyan szavak, melyek egyrészt bekategorizálnak, másrészt nem objektív szemléletet közvetítenek, a kirekesztődés szó azt sugallja, hogy az illető maga tehet róla. Magukban rejtik, hogy a szegények a „vesztesek népe”. Azt az erőt vesszük el így tőlük, hogy ők maguk is tehessenek a szegénységből való kilábalásért.

MMI Képzőművészeti Lektorátusának munkatársaként azon is dolgozunk, hogy hogyan lehetne a szakmát megújítani, mi a kiút. A kulcs a Ti kezetekben van, akik a terepen mozogtok, szervezni próbáltok.

Alapvető lenne, hogy 1. partnernek tekintsük az embereket, 2. működjön egy valódi szakmaköziség: pl. energetika, építészet, szociális munka.

A közösségszervezésben is új szemléletmódra van szükség. Hatékonyan csak a legújabb technológiákkal felvértezve tudunk harcolni. Rá kell kényszeríteni a politikát, hogy segítsen. Pilot projekteket kell indítani, majd nagyban is megvalósítani.

Elképezhető lehetne, hogy cigánytelepet úgy számolunk fel, hogy tényleges rendszerváltás történjen az életükben. Például saját vályog készítése, tökéletes szigeteléssel, megújuló energiákkal. Olyan lakótelepekkel tehát, melyek új technológiákkal, fenntartható életet biztosítanak, nekik is újat kellene tanulniuk ebben a folyamatban.

A legfőbb partnerek a nők, akik a társadalmi változás motorjai. Partnernek kell tekinteni őket.

Jász Krisztina: A fogalomhasználat a szociológiában is nagy vita. A social inclusion fordítása azért a kirekesztődés, mert ebben benne van a folyamat, míg a kirekesztettben a passzivitás. A folyamatszerűség az objektivitásra hívja fel a figyelmet, nem az egyén szerepére.

Vercseg Ilona: Hazánkat nagyon erősen meghatározza a megkésett működés (a szakmák kései kialakulása), s az ebből fakadó nyugati terminológiai átvétel, ami nagyon összetett fordításbeli, és ezzel együtt járó értelmezésbeli problémát rejt magában. Erre egy nagyon szemléletes példa az „empowerment” magyar terminológiai adaptálása. Az én értelmezésem szerint leginkább a „képessé tétel” fejezi ki az eredeti jelentést, ám mindezeken túl természetesen nagyon sok mást is magában foglal; többek között például a megerősítést is. Az effajta magyar terminológia-alkotás magán hordoz egy nagyon erős műveltető jelleget, ami megint csak egy újabb jelentésárnyalatot sugall, és bizonyos helyzetekben sértővé is válhat. Hazánkban tehát hiányzik a szerves fejlődés, hiszen részleges kezdeményezések törik meg ezt a folyamatot, ezért nincs egy kiépült szakmai terminológia, valamint gyakorlat sem, ebből kifolyólag tehát rá vagyunk utalva a nyugati jövevényszavakra

Herpainé Márkus Ágnes: Számomra nagyon izgalmas volt, ahogy az előbb Daróczi Ági és Jász Kriszta fogalmak tisztázásán szálltak egymással vitába, miközben én pontosan ismerem mindkettőjük szemléletmódját, ami nagyon közel áll egymáshoz. Én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos szál, hogy a szociális munkások a környezet állapotára is figyelmet fordítsanak, az én önmeghatározásomban legalábbis fontos az ökoszisztéma, a humánökológia, az emberre, mint egészre tekintés, de tudom, hogy a szociális munkások gondolkodásmódjában a környezet állapota általában nem kap szerepet.

Péterfi Ferenc: Fizikai vagy környezeti kérdésekben gondolkodnak?

Kovács Edit: A környezeti oldal képviselőinek van-e elképzelésük a szociális kérdésekről?

Pataki György: Bár Magyarországon kevésbé ismert, az észak-amerikai szociológiai és politikai életben, melyeknek számunkra nagyon meghatározó mind a praktikus, mind az elméleti hatása, létezik egy felfogás, mely szerint a környezeti, illetve társadalmi pusztítás kölcsönhatásban áll egymással. A környezeti javakhoz való hozzá-nem-férés leképezi magát a hátrányos helyzetet (pl. tiszta ivóvíz, ill. annak hiánya). Ezzel szembe kell nézni. A környezeti aspektus tehát egy nagyon fontos dimenzió. Mindezt globálisan is nézhetjük, ám vonatkoztathatjuk csupán hazánkra is. Amennyiben globálisan szemléljük ezt a folyamatot, egy nagyon szemléletes példa tárul elénk a mobiltelefonok-gyártása kapcsán: a globális kizsákmányolás mintapéldájával van dolgunk, mikor azzal szembesülünk, hogy az egyes alkatrészek előállításához szükséges nyersanyagot gyermekkezek bányásszák.

Hozzá kell tenni, hogy egy átlagos életszínvonalon élő magyar ember életmódja számos globális igazságtalanságot szül. Ez persze lehangoló üzenet, de szembesülnünk kell vele. Természet, gazdaság és társadalom nagyon szorosan összefügg, mindez egy komplex rendszert alkot, az elemeket nem lehet egymástól függetlenül, darabokban vizsgálni.

Ez a probléma tehát nagyon komplex, vizsgálata sok olyan igazságtalanságot is feltár, melyek nagyon mélyen beivódtak a mindennapjainkba, és az ebből való kiszakadás egy nagyon erős együttes tanulási folyamatot feltételez. Eredményes együtt-tanulás pedig a partnerség révén lehetséges.

A pedagógia mindebben úgy jelenhet meg, hogy partnerként tekint a közösségekre, összegzi a különböző képességeket és tudásokat, s egyszersmind összekapcsolja őket. Ez a fajta komplex szemlélet összeköti a különböző szakmákat is.

Lényegében megállapíthatjuk, hogy az egyén nem létezik közösség nélkül, nincs egyéni út. Kapcsolatokban lévő egyének vagyunk, s ez nem csupán az egyéni kapcsolatokat jelenti, hanem az egész bioszférában megjelenő különféle kapcsolódásokat, viszonyokat.

Kovács Bence: Fontosnak tartom feltenni azt a kérdést, hogy objektív dolog -e a szegénység? Az a szegény, akinek sok hiányzik? Tehát a növekedési kényszer növeli a szegénységet. Egyszer egy pólón a következő feliratot láttam: A technológia a válasz, de mi volt a kérdés?

A tartós tárgyak, eszközök nem szolgálják a gazdasági növekedést, ezért ezeknek az előállítása nem érdeke a gazdaság szereplőinek, de az államnak sem. A helyi forrásokhoz és a tudáshoz való hozzáférésből való kirekesztés növeli az egyenlőtlenséget, kirekeszti az önellátás lehetőségéből ezeket a rétegeket. Nincs kitől eltanulni a példát.

Nemrégiben zajlott egy elég széles értelemben vett közép-európai program, amiben Finnországtól Törökországig voltak résztvevők, akik egymás példájával ismerkedhettek. Arra a következtetésre jutottak, hogy az ökofalu és a hagyományos falu nagyjából azonos abban, hogy kis ökológiai lábnyomot hagynak az ott élők. A különbség abban áll, hogy az ökofaluban való élet és a település működtetése önkéntes választás, a hagyományos faluban viszont muszáj. Ezért nem azonos a közösségi működés és az innováció. Az ökofalu az önkéntes szegénységbe visszavonulók élettere.

Vercseg Ilona: Bence olyan dolgokat mondott ki, melyeket nagyon igaznak tartok.

Az utóbbi időben egy kutatáson dolgoztam, melynek során közelebbről megvizsgáltam a Világforradalom („world revolution”) jelenségét, melyről többek között elmondható, hogy nagyon erősen összekapcsolja a paradigmaváltást a demokráciával. Helyi szinteken deliberatív technikákat alkalmazva építi ki a részvételt. Ehhez a mozgalomhoz, melyről egyébként sajnos nagyon keveset tudunk, – valahogy egy zárványban élünk mind a mai napig – hazánk is csatlakozott. Az Erzsébet téren létrejött az Emberek tanácsa, melynek során öt csoportban közel 1500 ember diskurált az országot érintő témákban (az állam szerepe, valódi demokrácia keretei, fenntarthatóság, stb.). Ez alatt az idő alatt zseniális beszélgetéseknek lehettünk a részesei, melyek során arra a konklúzióra jutottunk, hogy a helyi gyakorlatokba kell átültetni ezeket a deliberatív technikákat. Mindazonáltal megállapítható, hogy nagyon erős vezetettségre szorulunk mi, magyarok. Ahhoz, hogy egy folyamat elinduljon, egy vezéregyéniségre van szükség.

Egy másik nagyon érdekes példa a kanadai Antigonis-mozgalom, mely során egész Kanadában tanulóköröket alakítottak, helyiek, egyetemisták és szakemberek, és együtt, önkéntes munkában tanították egymást. Mindennek folyamán pedig képesek voltak mindezt önállóan megszervezni.

Maga a közösségfejlesztés egy mozgalom, hiszen a közösség önmagát fejleszti, a közösségfejlesztőnek csupán egyfajta katalizátor szerepe van. Önmagukat fejlesztik tehát, ilyen értelemben mozgalomnak tekinthetjük.

A világforradalom annak a jele, hogy ami az országban eluralkodott, tovább már nem tartható fent.

Elszomorító azonban, hogy hiába vagyunk mi, civilek sokan, a piaci és az állami szektornak olyan nagy a hatalma, hogy amellett törpék vagyunk. A kérdés, hogy mindezt hogyan lehet áttörni? Ami biztos, hogy paradigmaváltásra van szükség.

Jász Krisztina: Nagyon fontos, amit Bence mondott, hogy érték kell, hogy legyen a fogyasztás alacsonyabb volumene. Még az alapdokumentumok is önellentmondóak, ezeket is harmonizálni kellene.

Még azt tartom problémásnak, hogy a fiatalok még mindig a vezért keresik a politikában, hiányzik az önszerveződés.

Vercseg Ilona: A paradigmaváltáshoz nagyon nagy pofonok szükségesek, és lehetséges, hogy hazánk még nem kapott eleget. Elhibázottnak tartom azt a hozzáállást, hogy a problémákat átmenetinek tekintik. Ezzel a szemlélettel egyszer s mindenkorra le kell számolnunk. Kezdem felfogni, hogy a gondolkodásomat kell átalakítanom.

Daróczi Ágnes: A romakérdés története sok minden megmutat. Hogy van-e változás, s ha igen, milyen hullámokban. A 80-as években a munkaképes cigány férfiak alkalmazása valóság volt, megélhették az egyenrangúságot. Magyarországon a munkanélküliség most 12 %, a romáknál azonban ennek hétszerese.

A kirekesztés aktívan, tudatosan történik, érvényesül a források fölötti rendelkezésben is. Amíg nem sikerül a nagypolitikában elérni, hogy az a problémákra megfelelően reagáljon, addig megmarad a kirekesztettek kriminalizálása. A demokrácia a saját felelősségünk is, hogy mi mit teszünk annak érdekében, hogy az érdekek artikulálódjanak.

Peták Péter: Hozzászólásokat most lehet megejteni, a feltétele az, hogy az elején mondjátok a neveteket.

Velencei Ágnes: (Daróczi Ágnes hozzászólásához kapcsolódva) ’92-ben csináltam a Ferencvárosban egy egyesületet, tulajdonképpen munkát közvetítettünk. A munkáltatót kellett megkérdezni, hogy a felajánlott munkahelyekre romát lehet-e küldeni. 80-90%-ban nemleges válasz érkezett. Ha a helyszínen látták, hogy roma, elküldték, még akkor is, ha képzett volt. Daróczi Ágnes: Ezért tartunk itt.

Vercseg Ilona: A szolidaritáshoz szeretnék hozzáfűzni pár gondolatot. Elmondható, hogy napjainkban felértékelődött a demokrácia, az emberek tudatában immáron mint érték jelenik meg, ám a demokrácia összetevőire sajnos még mindig süketek vagyunk, többek között a szolidaritásra is. Mitől közösségi a közösségi munka? Lényegétől fogva a közjóra irányul. Ha nem tudunk a mindennapokban ilyen attitűddel cselekedni, élni, szervezetlenség és meggondolatlanság lesz úrrá az embereken.

Halmai Zsuzsa (Daróczi Ágnes hozzászólásához kapcsolódva): Az érdek szót szeretném felerősíteni. Akiknek problémáik, gondjaik vannak, pont bennük nem fogalmazódik meg az érdekük. Segítség kell nekik ebben. Mozgalmakat kell aktivizálni, közös fogalmi rendszerek kellenének.

Daróczi Ágnes: Fel kellene hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a településeken elszeparálva élnek és működnek roma és nem roma közösségek. A szabadságharcok is úgy zajlottak a történelemben, hogy volt egy könnyen mozdítható ipari háttér, ez nálunk most a cigány munkaerő.

Varga Máté: Mindehhez kapcsolódva azt javaslom, hogy itt a pár napban a szervezés szóra koncentráljunk. Szeretjük azt gondolni, hogy a folyamatok maguktól generálódnak, de a vezetők képzése, a vezetők szerep nagyon fontos. A szervezést meg kell tanítani, a globális mozgalmakat is szervezik, méghozzá nagyon sokan. Meg kell tanulni megszervezni magunkat, ez elkerülhetetlen. Nem jó a vezető kifejezés, mert a cél az, hogy mindenki vezető legyen.

Herpainé Márkus Ágnes: Az bizonyos, hogy a fenntarthatóságnak elválaszthatatlan része a társadalmi szál. Ahogy Pataki Gyuri a közösségi cselekvést emelte ki, én az egyéni felelősségvállaláson alapuló cselekvést hangsúlyoznám. Én, például, nem tudnék olyan ökofalu programban részt venni, amely kirekeszti a romákat. Fontosnak tartom, hogy az is az egyéni felelősségvállalás része, hogy nem kell mindenkinek mindent fogyasztania. El lehet dönteni, hogy feltétlen szükséges e megvennem a legújabb mobilt, csak azért, mert gyorsabban merül a meglevő akkumulátora, miközben tisztában vagyunk azzal, hogy a készítése során milyen társadalmi igazságtalanságok termelődnek újjá.

Azt gondolom, hogy a szelet megoldásokkal nem érdemes foglalkozni, csak a komplex megoldásokban érdekesek.

Benedek Gabi: Nagy veszély, ha hagyjuk, hogy azzal a kérdéssel foglalkoztassanak minket, hogy a „tortánkból” kinek jut kevesebb, és kinek a javára mondunk le. Azok is jól járnak, akiknek kevesebb jut. Ha az érzéseket jól kommunikáljuk, kiderül, nem a másik, vagy a magunk kárára segítünk.

Pataki György Úgy vélem, vissza kellene foglalni a hatalmat. A politikán keresztül érhetőek el változások, azonban nekünk, magunknak kell gyakorolni a hatalmat. Vissza kell tehát venni azt a mostani politikai elittől, és nekünk gyakorolni.

Jász Krisztina: Karizmatikus vezetőkre van szükség, miközben a saját szenzoraink élesek kell legyenek, hogy a demokrácia is megmaradjon. Folyamatos párbeszédre és stratégiai gondolkodásra van szükség.

Kovács Bence Hermann Daly 3 pillérről beszél. Az egyik a társadalmi jól-lét, ami a cél; a gazdaság az eszköz, kérdés, hogy a harmadik, az ökológia korlát vagy lehetőség? Szerintem lehetőségként lenne érdemes értelmezni.

Az épített környezet és az ökológiai környezet együtthatásával kapcsolatban szólni kell a rugalmasság, alkalmazkodóképesség fontosságáról. A fűszál összevissza lobog a szélben, a nyárfa hosszan ellenáll, majd egy nagyobb vihar kidönti, a nád hajladozik a szélben, azonban egy idő után visszaáll eredeti tartásába. Vagyis, a teljes rugalmatlanság és a teljes rugalmasság egyaránt rossz, kell valamilyen szintű rugalmasság, de kell egy kitűzött cél, amihez igazodni lehet.

Itt, a nyári egyetemen lesz még szó az Átalakuló városok programról. Ennek egyik modellje a kutyamodell, ahol az eszköz a négy láb, a szem és orr határozza meg az irányt, a farok csóválása pedig jelzi a közérzetét. Fontos, hogy az átalakulások közösségben menjenek végbe és jó hangulatban, nem csikorogva. Nagy a jelentősége annak is, hogy a programban a szektorköziség eszközeit használják, és az eszközrendszert mindig a helyi viszonyokhoz igazítják.