Július 26., csütörtök 9.00-13.00
Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Kondákor Ferenc, Sélley Andrea és Szendrei Andrea
Szerkesztette: Farkas Gabriella
A panelbeszélgetést vezette: Mészáros Zsuzsa és Kovách Eszter
Résztvevők: Almássy Tamás – közgazdász (Védegylet), Keszthelyi Zsuzsa – közösségi kertszervező, programvezető (Közösségi Szociális Szövetkezet, Védegylet), Németh László – Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége elnöke, Nyitrai Ákos – építész, szövetkezeti mozgalom, Ladányi Erika – a Kompánia Alapítvány elnöke, Pataki György – közgazdász (Corvinus Egyetem)
és a hozzászólók
Mészáros Zsuzsa: Nagyjából mi ismerjük már egymást korábbról, beszélgettünk a témáról, de szerencsés az, ha nem mindig képviselünk közös álláspontot. A BGF Leonardo programján belül volt egy képzés itt Kunbábonyban a szövetkezetekről, helyi gazdaságról, de a fogalmak nincsenek még rendesen tisztázva. Az ELTE-n tanítva rendszeresen felmerült, hogy mit is értünk szociális gazdaság, közösségi gazdaság, szolidáris gazdaság, helyi gazdaság alatt, ezt vitathatnánk meg első körben, másodikban azt, hogy milyen tevékenységek tartoznak ide. Harmadrészt vizsgáljuk meg azt, hogy milyen szereplői vannak a most még tisztázatlan fogalomnak. Tehát most a fogalmi meghatározásról beszéljünk.
Almássy Tamás: Én megkérdőjelezném a gazdasági racionalitás fogalmát, szerintem a mai globális gazdaságra sokkal inkább az irracionalitás a jellemző. A cím a fejünkben meglévő sztereotípiát hívja elő: a közösség szolidáris a gazdaság racionális – ebből a második kétséges, mégis a mai közbeszéd azt érzi erősebbnek. Érdemes átgondolni ezek valóságtartalmát.
Nyitrai Ákos: A „szótárcsinálás” szükséglete már más beszélgetések során is felmerült.
Egy Márai képpel jellemezném a „mi most a helyzet”-et: ha félregomboltuk a kabátot, akkor csak úgy tudjuk JÓL begombolni, ha előtte teljesen kigomboljuk. Azt gondoljuk, hogy a vidék az éltető erő, mert arra a nyugalomra vágyunk! „Megfizethetetlen ez a csend” mondja a városból nagy, drága autóval vidékre érkező hajszolt üzletember – pedig meg kellene fizetnie!
A tőke, hatalom, munka-tudáshoz való viszony tulajdonképpen egy allokációs folyamat – meg kellene találnunk az összetevők jó arányát.
Németh László: Én bármelyik fogalmat tolerálom, számomra sokkal fontosabb a fogalmak tartalma, de személy szerint én a szociális gazdaság nevet használom.
A kiindulási pont az, hogy a jelenlegi piacgazdaság fenntarthatatlan. Ezért ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor az egyéni érdekeket fel kell, hogy váltsa a közösségi érdek. És itt jön be, hogy helyileg hogyan lehet szervezni, közös gondolkodásra építő gazdaságot kiépíteni. Közösségi logika a fenntarthatóságért. Szélesebb értelemben a szociális gazdaság mindazon társadalmi vállalkozások összessége, melyek a gondolkodásmódjukban figyelembe veszik a közösségi igényeket és a fenntarthatóságot. A fogalmi tisztázásban nem a forma, hanem a tartalom segít.
Keszthelyi Zsuzsa: Hozzám az alternatív gazdaság elnevezés áll hozzá legközelebb.
Pataki György: A definíciók nem hoznak lázba, a kérdés, hogy mi van mögötte? Az EU –ban a szociális gazdaság elnevezést használják, Latin-Amerikában a szolidáris gazdaságot, a zöldek lokális, helyi gazdaságról beszélnek.
Kornai János világhírű magyar közgazdász cikke szerint: a gazdaság 4 féle koordináció típus szerint szerveződik, a tranzakciók négyféle koordinációja létezik: a piaci koordináció, a redisztribúció (ez az, amikor a központ dönt és osztja el a javakat), az agresszív koordináció (ez a zsákmányolás, a maffia) és az etikai koordináció, vagy reciprocitás. A gazdaságban mind a négy jelen van, az a kérdés, hogy melyik a domináns, a meghatározó.
Valójában az egyéni és a közösségi érdek összefonódik. Ami kisebb léptékű, helyi, lokalizált, az ökológiai szempontból is racionálisabb.
Mészáros Zsuzsa: Nem gondoljátok, hogy irreális, hogy túl idealisztikus, hogy a piac koordinálásával jobbá válnak a dolgok?
Almássy Tamás: Én a szolidáris gazdaságra szavazok. Kornai felé egy kritika: a piaci koordinációt ketté kéne választani – így már 5–féle koordináció van. Létezik a globálpiaci – agresszív koordináció (ez a törvényes maffia) és a valódi piaci koordináció (sok, kicsi szereplő, senki nem tudja direktbe befolyásolni az árakat).
Felelősséget csak saját magamért vállalhatok. A saját döntésem lehet az, hogy kiszállok a globál piaci gazdaságból, és a saját életemben döntést hozok, akkor lehet kiutakat találni. Mert ha mindennap bemegyek az „olcsó” áruért a nagyáruházba, azzal elfogadom azt a szabályrendszert, ami alapján az a gazdaság szerveződik. De megtehetem, hogy fejben felkészülve, „kilépek” ebből, és más utakat keresek a saját szükségleteim kielégítésére (pl. a szomszédtól vásárolok). Ez egy tanulási folyamat.
Mészáros Zsuzsa: Ezek városban nem lehetséges megoldások. Alternatívának látod-e a közösségi kerteket?
Keszthelyi Zsuzsa: Egy városi alternatív lehetőség a közösségi kert, bár még kérdéses, átgondolandó, hogy a közösségi kert egyáltalán gazdasági forma-e? Mindenesetre etikus. Bár már barterezünk a termékekkel. Ez tulajdonképpen önrendelkező gazdaság, felelős gazdaság. A közösségi érdek az egyéni érdek elé helyeződik. Közvélemény-kutatást végeztem a közösségi kert tagok között: egyrészt kevesebbet vásárolnak, a boltit kiváltják a saját termelésűvel, illetve felelősségérzetet hozott a résztvevők életébe az, hogy tesznek valamiért, s nemcsak a sajátjukért, hanem a közösségéért is.
Mészáros Zsuzsa: De, például a szociális szövetkezetben nincs demokrácia: akiket foglalkoztatunk, azokat szociális szempontból foglalkoztatjuk, de a gazdasági racionalitás mindenképpen meghatározó. Viszont ettől még társadalmi vállalkozás.
Ladányi Erika: Én is a szolidáris gazdaság mellett voksolok, és tartalmi szempontból szerintem a legfontosabb szempont az önfinanszírozás kérdése. A fenntarthatóság, a társadalmi hatás, a küldetés. Egyre kevésbé kerülhető meg a gazdasági racionalitás és a piac. A mi Alapítványunk vállalta, hogy szolgáltatásokat nyújtunk, a támogatási rendszerrel szemben.
Márkus Ágnes: Mik azok az elemek, amiktől másképp működhetne a világ? Komplex rendszerekről gondolkodunk, s ezekben a jófajta működés sok helyen elcsúszhat. Most is, mintha mindenki az általa fókuszált pontok szerint fogná meg a témát. Lehet a piaci környezetbe másképp létezni? Vagy a piac eleve marhaság?
Halmai Zsuzsa: Fölteszem a kérdést, hogy érdemes-e rágódni a fogalomtisztázásokon. A gazdaság az gazdaság, de az alapvető szabályokat be kell tartani, különben nem működik. Én azt gondolom, hogy ha a fogalmak nem tisztázottak, akkor illúziókat fogunk kelteni. A gazdaság, az gazdaság, az alapvető játékszabályokat be kell tartani, különben nem működik. Kérdés, hogy jó-e arra, hogy foglalkoztasson? Vagy csak legyek tudatos fogyasztó? Új utakat járunk. És nagyon fontos kérdés, hogy egy másik gazdasági formába hogyan viszünk be embereket.
Magyar Zita: Vidéken nincs munka, s ez tragikus. A kertekben sincs semmi, mert nincs pénz takarmányra, vetésre. A vidéki ember is rákényszerül az „olcsó” nagyáruházi termékekre. Az sem realitás, hogy két tyúkot tartsunk, mert az nem gazdaságos. A gazdagok vállalhatnának nagyobb felelősséget, társadalmi szerepet, mert kimenekül oda vidékre (a csendbe) de nem vállal felelősséget (közösséget) az ottani dolgokban (az ott élőkkel).
Nyitrai Ákos: Mi a Föld immunrendszere vagyunk. Azt készítjük elő, hogy egy évszázad múlva jóval alacsonyabb technikai szinten tudják fenntartani magukat az emberek.
Almássy Tamás: Minden megoldás esetén rá kell kérdezni: JÓ-E EZ IGY? És MÁS megoldásokat kell és lehet keresni, ha kilépünk a rendszerből. Én például nem kivezetem, hanem megfogom a vizet a portámon. Eltérő logikákról van szó. Újfajta megközelítések kellenek. Újra ki kell találni a dolgokat (mert pl. régen nem takarmánnyal etették a tyúkokat, amit itt az előbb akadályként említettetek).
Németh László: Megerősíteném, amit az előbb mondtam. Nem gazdaságról kell beszélni! Másfajta megközelítésből a gazdaságot önmagában nem lehet alternatívan csinálni, hisz az csak egy szelete az életünknek.
A szociális gazdaság azt jelenti, hogy az egyéni érdekek felől a közösségi felé kell ellépni. A viszonyokat újra kell rendezni, de az új viszonyok csak új gondolkodásból jöhetnek.
Miért vállalunk felelősséget? Nem tagadni, hanem állítani kell. Lehet alternatív életformát élni, de ma ez kisebbségi létforma, a változás iránya ez, mennyiségi kérdés, hogy mikor okoz majd minőségi átváltást. Leginkább a gondolkodásban kell váltani, s ezt mindenki képes alakítani a választásaival.
Be kell még hoznunk a munkanélküliség fogalmát. Ez az ipari társadalomhoz tartozó munkáltatói megközelítés ma már egyre szűkebb terület lesz. Az információs társadalom átalakította a világot, nincs annyi munkahely. El kell választani a munkától a jövedelemszerzést. Mindenkinek szüksége van a munkájára, de nem biztos, hogy azért kapja a jövedelmét.
Vercseg Ilona: Én is a gondolkodásmód változását tartom fontosnak. Kilépni a rendszerekből kevésbé lehet (pl. egészségügy, oktatás), de a gondolkodásmódnál van esély. Régóta megyünk ezen az úton, hogy milyen sokan vagyunk, s mégis milyen az összteljesítmény. Mennyi felhalmozás kell ahhoz, hogy mégis minőségi változás jöjjön létre? Szellemileg leépülést és nem felépülést látok.
Pataki György: A gondolkodás átalakítása szükséges, de nem egyszerű, mert a gondolkodásunk nem független a társadalmi keretektől, melyekben szocializálódtunk. A struktúrákra is koncentrálni kell, mert azok visszahatnak a gondolkodásunkra. A mai globális piac sem önmagától rossz. Én nem szeretnék bezárt lokális közösségben élni, nem akarok lemondani az információs világról.
Externalizáljuk (áthárítjuk) a környezeti és társadalmi költségeket (nem a természeti értékek tiszteletben tartásával előállított árukat és nem tisztességesen kifizetett bérekkel előállított árukat vásárolunk – olcsón), de megnyugtatjuk magunkat ideológiákkal.
Vissza kellene szereznünk a kontrollt a cselekedeteink következményei fölött. Ezt a kontrollt hárítjuk a nem-tudásunkkal. Meg kell személyesítsük a gazdasági kapcsolatainkat – pl. tudom, kitől vásárolok, felelősséget vállalok érte, közösséget vállalok vele. Ez önrendelkező és felelős megoldás.
Kovács Edit: Megemlíteném a Mondragon nevű spanyol szövetkezet esetét, ami egy idő után multivá vált. Hol a határ a társadalmi vállalkozás megnevezésénél? Elég az, ha társadalmi célja van, vagy a profitot termelő vállalkozás nem lehet társadalmi vállalkozás?
Pataki György: A TESCO is elmehet a személyes irányba (az áru mellett szerepel a termelő fényképe, címe, elérhetősége), például a brit TESCO-ban ez már megjelenik, van benne fair trade és helyi termék. A realitás az, hogy itt vannak a multik, de mindenhol ki kell kényszeríteni a másképp gondolkodást. Lehet egy multi is a globális társadalom része. A Mondragon is óriásivá vált. A baszk politikusok ennek tulajdonítják a helyi gazdasági eredményeket, a mozgást, növekedést.
Almássy Tamás: Közösségi kert van Vecsésen is – gyógyító kertnek is hívhatjuk, mert piacilag irracionális tevékenység művelni (nem kifizetődő), de gyógyulok, mert jól vagyok ettől. Más igényekre válaszol (elsősorban).
A multikat naponta legitimáljuk, a vásárlásainkkal. ÉN nyitom ki a pénztárcámat nekik. Tehát ÉN/MI tudom/tudjuk megváltoztatni ezt! ÉN DÖNTÖK!
Ami a munkanélküliséget illeti: a mai modell az, hogy gürcölünk, aztán kipihenjük. Szerintem a munka legyen a pihenés.
Mészáros Zsuzsa: Nem munkanélküliség van, hanem jövedelemnélküliség. Másként kell-e kezelni a kettőt?
Szünet
Mészáros Zsuzsa: Beszéljünk arról, hogy mit tegyünk, mit tehetünk?
Velenczei Ágnes: Egy budapesti lakos, akinek adottság, hogy a nyugdíjának a 80%-a a rezsire megy el, hogyan tud felelősen vásárolni? Vagy hogyan tudom őt közösségfejlesztőként ebben segíteni?
Almássy Tamás: úgy tudok segíteni, ha együtt élek a nyugdíjassal. S látom, h mit tesz, és más megoldásokat tudok neki javasolni. De az első lépés, hogy azt is meg kell kérdőjelezni, hogy tényleg adottság-e a 80 %-os rezsi minden eleme.
Pataki György: Illúziókeltő mondat, hogy tessék felelősen élni. Vannak olyan társadalmi csoportok, akiket ki kell szabadítani, nem lehet őket magukra hagyni, nemcsak az övék a felelősség.
Márkus Ágnes: Holnap lesz fókuszban a szegénység. Ma a válaszlehetőségek vannak előtérben, de mi az, amit csinálhatnak a szervezetek ebben a témakörben?
Péterfi Ferenc: Ha most felmerült a szegénység, akkor erről beszéljünk. A közösségi megoldást érdemes követni: Ha a holland ember tapasztal egy problémát, először a közösségében keres megoldást rá, nem szalad az államhoz, csak akkor, ha helyileg nem tudja megoldani, ezt a modellt lenne érdemes használni.
Benedek Gabi: Amiről beszéltek, mindenképp kis dolognak és kevés embert érintőnek kell lennie, így a szükségletek jobban fókuszba kerülnek. Ezeknek régebbi dolgok az előképei, régebbi korokat idéznek. Hogyan lehet kis dolgokból világváltoztató dolgot létrehozni? Így a személyesség tűnhet el. Ha ez visszamutat, akkor hol az a tudás, amit időközben felhalmoztunk, és ha ez egy zsákutca, akkor hogy lehet elkerülni azt, hogy ne ugyanide jussunk?
Almássy Tamás: A közösség által támogatott mezőgazdaság nem olyan, mint régen volt. Ennek nincs előképe. Beszélhetünk ezekről a dolgokról értékként – pl. modern helyett használhatjuk azt, hogy átgondolatlan, a régi helyett, hogy kipróbált, bevált. Vagy azt mondjuk, hogy az új, innovatív dolog a pozitív, pedig lehet, hogy ezek átgondolatlan, kiforratlan dolgok. Fontos, hogy minek van pozitív, illetve negatív töltete a fejünkben. Ha ezt mi értékként kezeljük, akkor pozitívként nevezzük meg.
Mészáros Zsuzsa: Hogyan is működik ez az egész?
Katona Enikő: Kornaihoz visszatérve: Milyen hangsúlyokkal van jelen Kornai négyes felosztása? Nekem a tájékoztatás, tudás jelenléte a fontos. Az oktatásban ennek hangsúlyosan meg kellene jelennie. Mivel az egyéni döntésekből áll össze ez az arány, ezért már az iskolában fontos lenne az erre való felkészítés, pl. stratégiai játékokon keresztül. Szükséges és fontos tanulás lenne, ha a stratégiai játékokban a gyerekek megtapasztalhatnák tetteik következményeit, másként viselkednének a valós életben. Ha játékos formában tapasztalhatná meg a gyerek, hogy milyen következménye van annak, ha kínai cuccot vásárol, az segítheti a tanulást, megértést.
Márkus Ági: Azt látjuk, hogy mi, mint vásárlók, hogyan tudunk szavazni. Egyéni választások, döntések. A másik oldal mit tud tenni? A piaci szektor értékesítői. Közösségek szervezése is oké. De ennek a piacnak a másik oldalán mi a helyzet?
Mészáros Zsuzsa: Van-e különbség a ti társadalmi vállalkozásotokban, vagy csak azért társadalmi, mert alapítvány? Pályakezdő fiatalokkal működni fog ez az állam által nyújtott szolgáltatások mellett?
Ladányi Erika: Most induló társadalmi vállalkozásunk veszélyeztetett fiataloknak nyújt szolgáltatást. Ez egy vállalkozási ötlet, egy fejlesztési központot indítunk, pszichológiai, fejlesztői szolgáltatásokat nyújtunk piaci ár alatt, de díjért. S ennek a bevételét egy ösztöndíj alapba forgatjuk a rászorult gyerekek fejlesztésére, az már térítésmentes szolgáltatás. Nem lehet az alaptevékenységünket csak támogatási forrásokkal finanszírozni.
Mitől társadalmi vállalkozás egy vállalkozás? A célok miatt, hogy a hasznot visszaforgatjuk, hogy maguk a dolgozók is pályakezdők, életútjukban már ifjúsági kortárssegítőként dolgoztak.
Pataki György: Részt vettem egy olyan műhelymunkában, melynek az volt a célja, hogy felvázoljuk, 2050-ben milyen legyen a munka világa. A munka világát próbáltuk újragondolni. A for-profit cégeknek ideálisan el kellene kezdeni mozdulni a nonprofit irányba, a nonprofitoknak pedig a for-profit irányba. Hiszen mindkettő fenntarthatatlan, mert a nonprofit a támogatásoktól függ, a for-profit pedig az önérdekeket követi.
El is indultak ezek a mozgások. S a gazdasági életképesség, különösen, ha valós szükségletet elégít ki, nem elvetendő szempont. A for-profitok között is van olyan, aki komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást.
Az emberiség történetében a legegyensúlyosabb társadalom a vadászó, halászó, gyűjtögető korban volt, ahol a munkának is más volt a definíciója és a szerepe.
Németh László: Fontos terület az oktatás. Nálunk nem a fontos dolgokat oktatják. Nem a készségek, kreativitás, megoldó készség fejlesztésén van a hangsúly, pedig ez kellene!
A szociális szövetkezetek úgy jöttek létre, hogy a politika generált egy olyan jogi keretet, ami elősegítené, hogy a munkából kiszorult embereknek munkalehetőséghez jussanak. Azonban olyan pályázati feltételeket írtak ki, ami abszurditás. Mi a szövetségben azt képviseljük, hogy a szociális szövetkezet fontos szervezeti forma, melynek keretében önfenntartásra képes közösség jöhet létre. A társadalmi szintek között kell összefogás, ahhoz, hogy működjön. A működtetéséhez olyan készségekre, kapcsolatrendszerre van szükség, amivel a munkanélküliek nem rendelkeznek. A munkanélküliek önmagukban nem tudják működtetni a szövetkezetet mint gazdasági szervezetet. Ez nincs deklarálva. A jelen pályázatok véleménye szerint úgy kellene tekinteni e forrásokra, mint egy hitelre.
Kovách Eszter: Az adománybolt nálunk a szövetkezet egyik céhegysége úgy működik, mint egy Charity shop. A bolt a XII. kerületben van, a helyi önkormányzattal kötöttünk egy együttműködési megállapodást, és így kedvezményes bérleti díjat fizetünk. Két embert tudunk foglalkoztatni. Ők munkanélküliek voltak, az önkormányzattal és a családsegítővel együttműködve vettük fel őket. Decemberben nyitottunk, ma már önfenntartóak vagyunk, s egy új bolt megnyitása is látszik már a XI. kerületben. Nálunk gyakorlatilag nem keletkezik hulladék, amit kidobnál, az egy másik emberhez kerül, így hasznosul. Hosszú távú cél, hogy közösségként működjünk. Vásárlói szemmel azt mondhatom, hogy jóval olcsóbb, s nagyon ritka, régiségszámba menő dolgokat is meg lehet találni. Franciaországban már működnek olyan adományboltok, amik újrahasznosítással is foglalkoznak. Ebben szeretnénk fejlődni. Táskából karkötő, nyaklánc – ez egyben munkalehetőség is. Külföldön re-use centerek működnek is, ahol azokat az adományokat, amik nem eladhatók, megjavítják vagy anyagára bontják, és új tárgyat készítenek belőle. Vagy ha már ez se megy, akkor fűtésre használják (pl. a textíliáknál). Ennek a kultúráját szeretnénk megteremteni, s a tapasztalatokat megosztani. Hálózatba szervezés a cél, hogy felállítható legyen egy teljes rendszer.
A re-use (megpróbálni megjavítani, ha nem megy, anyagában újrahasznosítani, s ha az sem megy, akkor új funkcióval hasznosítani az anyagot), egy szemlélet, s egyben forrásteremtési lehetőség. Angliában ez a nonprofit szervezetek számára egy létező forrása az önfenntartásnak.
Giczey Péter: Mi akadályozza ma Magyarországon ezek elterjedését? Mi a teendő az akadályok elhárítása érdekében?
Kristály Csaba: Milyen a jogszabályi háttér? Konkrétan például az adójogszabályi?
Benedek Gabi: Mit jelent az, hogy önfenntartó a bolt? És honnan tudnak róla az emberek?
Almássy Tamás: Az adománybolt a globális piac szempontjából nem létező piaci szegmens, de a közösségi gazdaságban mégis munkát és jövedelmet ad embereknek.
Kovách Eszter: Hogy mit jelent az önfenntartás? A bevétel fedezte a kiadásokat, már 3 hónap után. Hogyan tudnak róla? Ez média. De a legerősebb hatása a helyi újságnak volt. Adó? Mindenről adunk számlát, mint más boltokban.
Németh László: Most akadályt jelent a jogszabályi környezet, de azt meg kell változtatni. A szövetség szintjén ez összefogottan lehetséges. A hálózatosodás is ezért fontos, hogy legyen valódi érdekegyeztetés és érdekképviselet.
Mészáros Zsuzsa: Fontos lenne egy szemléletváltás a foglalkoztatásban. Nem alkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás létezik, viszont az alkalmi foglalkoztatás keretében nem lesz tb-ellátott (egyszerűsített foglalkoztatás keretében most még igen). Munkakultúra változásra is szükség van, de közösségi szempontból az is fontos, hogy a tb-terhek fizetésének kötelezettsége nélkül lehetőség lesz forráshalmozásra, ami fejlesztéseket is elindíthat.
Nyitrai Ákos: A Hangya Szövetkezet, például, nem demokratikus szervezet, viszont társadalmi problémák megoldására gazdag emberek alapot képeztek.
Keszthelyi Zsuzsa: A közösségi kert, például, a válságra adott egyfajta válasz, megoldás.
Almássy Tamás: Van egy kissé provokatív kérdésem: ha ez és más alternatív megoldások a válságra adott válaszok, akkor a válság végeztével ezek eltűnnek, visszatesszük őket a polcra, és megy megint a globál gazdasági gyakorlat tovább, mint azelőtt?
Pataki György: Egy-két évvel ezelőtt volt Csepeli Györgynek és társának egy cikke: az egyes országokat tipizálták. Voltak cselekvő és szenvedő típusú országok. Mi szenvedők vagyunk, a felsőoktatásban is szenvedőket képzünk. Erre utal maga a „hallgató” kifejezés is.
Nyitrai Ákos: Nem vagyunk őszinték, nem beszéljük meg egymással a problémákat, szégyelljük az életünket. Nekünk Szentendrén, például, heti rendszerességű utcabált kellett csinálni ahhoz, hogy 50-60 ember végre leüljön aktívan beszélni. Paternalista államban élünk, a törvények nagy része nem támogatja az önállóságot. Az elesettséget az állam rosszul kezeli – megmerevíti a helyzetet, nem pedig változtat rajta. A másik probléma, hogy nincsenek családi tartalékok, nincs hova nyúlni, ha tőkére van szükség.
Ladányi Erika: A rendszer nem támogatja, hogy önfenntartóvá váló vállalkozások elinduljanak. Az viszont kedvező, ha ezt civil szervezetként próbálja meg, csak nem biztos, hogy erre alkalmasak vagyunk, hogy piaci környezetben is meg tudjuk csinálni, amit nonprofit közegben.
Németh László: Alapvető fontosságú a szemléletmód és az alapoktatás változtatása. Közösségek szervezésekor újfajta attitűdöket kell kialakítani, újfajta készségeket fejleszteni. A cél az, hogy az állampolgár legyen tudatosabb, olyan vezetőt akarjon, aki a KÖZ-ért tesz.