2012. július 26., csütörtök 15.00-17.00
Az emlékeztetőt lejegyezte: Kele Csilla
Szerkesztette: Farkas Gabriella
A beszélgetést vezette: Mészáros Zsuzsa
A pódiumbeszélgetés résztvevői: Kovách Eszter (Védegylet), Mester Attila (antropológus, KöSzSz Zöldenergia Céhegység vezető), Németh László (Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége)
és a hozzászólók
Mészáros Zsuzsa: Érdemesnek látom azzal a kérdéssel kezdeni, hogy mi is valójában a szociális szövetkezet. A törvény a hátrányos helyzetűek számára a munkához jutás feltételeinek javítása érdekében létrehozott foglalkoztatási formaként értelmezi. Jóllehet a szövetkezetiség minden ismérvét tartalmazza e szövetkezeti forma, a demokratikus alapelvek “nemzetközisége” – ld. 1 tag egyenlő 1 szavazattal -, korlátozott részesedést biztosít a tagok számára. Azt, hogy mekkora részesedés biztosított számukra, mindig a tag maga határozza meg. A százezer forintos alapító tőke befizetéstől a bíróság az alapításnál idén már eltekint. Hátrány volt korábban, hogy egy teljes évig nem lehetett tagi kölcsönt kivenni, de a 2012-ben módosított törvény új szempontokat is behívott a szövetkezeti forma fejlesztésébe. Ma már a magánszemélyek mellett kisebbségi-nemzetiségi önkormányzatok és helyi önkormányzatok is bekapcsolódhatnak hivatalosan, azaz teljes jogú szövetkezeti tagok lehetnek.
A szövetkezetnek azonban továbbra sem célja, hogy a megtermelt profit után részesedést fizessen. Közösségi alapot képezhet saját nyereségéből, a tagok akarata szerinti elosztást részesítik előnyben. Lényegi vonása a szolidaritás, egymás megbecsülése, a tagok aktivitása – akárcsak az egyesületi tagság esetében.
Jóllehet a szövetkezet folytathat vállalkozási tevékenységet is, jellemző a “projekt-függőség”. A közmunka és a Start-munka program kapcsán érezhető bizonyos nyomás a szervezetekben. A szociális szövetkezetet olykor azonosítják a foglalkoztatási szövetkezettel, de a foglalkoztatási szövetkezet esetében a törvényben meghatározott min. ötszáz fős tagság szinte irányíthatatlanná, antidemokratikussá teszi ezt a fajta közösséget. Jellemző, hogy mára kereslet is van a szociális szövetkezetek vásárlására a piacon, hiszen jól bejáratott, strukturált formában már működő szervezeteket vehetnek meg így más civilek.
Nyitrai Ákos: Én mégis elsősorban kiegyenlítő cégformákban látom a megoldást, a tagok gazdasági tevékenységének kiegyenlítésére érdemes ezt a fajta társulást használni. Szerencsésebb, ha a szövetkezet tagjai között vannak aktív, tapasztalt vállalkozók is, és a gazdasági tevékenység – pl. adománybolt működtetése – egyfajta rezsihordozó a szövetkezet életében. Én magam semmiképpen nem kapcsolnám e szervezeteket a foglalkoztatáshoz, hiszen nem az a céljuk, hogy bért “termeljenek”.
Mészáros Zsuzsa: Fő céljuk az, hogy állandó tevékenységben tartsák az embereket. Mindez elsősorban nem pénzben mérhető. A tagok nem érzik feleslegesnek magukat, és nincsenek egyedül egy ilyen közösségben.
Nyitrai Ákos: A régi felhangok miatt mégis máig negatív a szövetkezés szó megítélése. A kommunizmus emléke miatt a közös gazdálkodás bizalmatlanságot kelt, bár a kész termék a szövetkezet tulajdona. Sokan csak pályázatról pályázatra bukdácsolnak a forrásszervezés közben.
Mészáros Zsuzsa: Erőforrás lehet a sokszínű tudásbázis, a számos szakma, ami megtalálható a közösségben. Egyenetlen teljesítményből keletkezik egy közös pénzbeli teljesítmény. A csoportok érdekessége az időegység alapú elszámolás. Nálunk a befektetett közös pénz és idő mára, többek között, ingatlan vásárlását tette lehetővé. A szövetkezetek tagságának megváltoztatása nem túl rugalmas folyamat: a tagcseréhez bírósági bejegyzés, hozzájárulás szükséges.
Jó hír, hogy a szociális szövetkezet lehet “értékesítési-marketing” és akár “fogyasztói” szövetkezet is, és nekik nem a klasszikus értelemben vett szociális szövetkezeti formában kell működniük. Kunbábonyban már 1999-ben alapítottak hasonló szervezetet, hiszen rájöttek: ha a szövetkezeti tagok együtt értékesítik terményeiket, az összeadott terménnyel magasabb felvásárlói árat tudnak a piactól is kérni.
Velenczei Ágnes: Én attól félek, hogy a nagyon rossz helyzetben lévő, régóta nem dolgozó emberek szavazatát még egy ilyen szervezeti forma sem veszi majd komolyan a tagsági részvételben. Kérdéses, vajon az egymással folytatott párbeszéd a cselekvési lehetőség rejtett tartalékait képes lesz –e érvényesíteni a közösségben?
Mészáros Zsuzsa: A fő kérdés az, hogy egy normál szociális szövetkezet vegyen-e be önkormányzatot a tagságba, vagy ne? Sokszor a közmunkát sem tudják úgy kihasználni, ahogyan lehetne, de aki késztetést érez, tagja lehetne egy ilyen fejlesztő szemléletű közösségnek.
Vercseg Ilona: A közmunkának szerintem mélyebben kellene a szociális értékekhez kapcsolódnia, és nagyon fontos lenne, például, a képessé tétel. Az elköteleződés és a hasznosság elve eltűnt az önkormányzati szemléletből. Mindez hiányzik a magyar fejlesztői politikából. A franciaországi tapasztalatok itthon nem érvényesülnek: Bordeaux, Cognac városának példája mutatja, hogy az önkormányzat igenis segíthetne a minőségi termény átvételében, a meghibásodott gépek javításában saját közösségében. Mindez megújíthatná a helyi termék piacát, ha például a helyi éttermek ilyen szövetkezeti kisüzemeket működtetnének. Részt vállalhatnának fagyasztóházak kialakításában, a hústermékek közösségi feldolgozásának, stb. Az önkormányzat úgy léphetne be szereplőként, ha ő adná a szerszámokat, a helyet és a képzési programokat a többi piaci szereplőnek.
Koós Zita: A Felső-kiskunsági Közösségi Munkások Egyesületében céljuk többek között az, hogy alkalmazzák a képessé tételt és a felelevenített tudást a közösségben. Sajnos jellemző, hogy az emberek saját életminőségük javításáért már nem alapítanak társadalmi vállalkozást. A gyakorlat azt mutatja, hogy ennek kialakítására idejük sincs, hiszen egy húsz hónapos támogatási időszak után “elengedik a kezüket”, sok csoport lemorzsolódik, a tagok szétszélednek, és már képtelenség mindezt fenntartani.
Giczey Péter: Én nem tudom elképzelni, hogy egy helyi önkormányzat bármilyen indokkal egy ilyen társulás tagja lehessen. Eleve hatalmi szervezet, amely függésben tartja a szövetkezet összes más tagját. A szövetkezés így eleve “szörnyszülött” lesz, ha közmunkából akarják fenntartani a településen. Sokan keverik a közbeszédben a közhasznú, a közérdekű és a közösségi munka fogalmát.
Németh László: a foglalkoztatási szövetkezet min. ötszáz fős tagsága, valamint a kisebbségi önkormányzatok kötelező tagsága a kormány nem titkolt szándékait vetítik előre: a roma foglalkoztatást valószínűleg a szociális szövetkezeti formában akarják egy csapásra megoldani. Feladata ezért a munkaerő-közvetítés lenne, melyhez forrásokat az EU-s támogatásokban kell keresni. Máig sok felhasználatlan pénzforrás áll a civilek rendelkezésére, ezek szétosztása fellendíthetné a szociális gazdaságot. Erős kormányzati törekvés, hogy a mai kb. 250 szociális szövetkezet számát akár nyolcszázra növeljék. E szándék azt sejteti, hogy így szeretnének teremteni közel négyszázezer új munkahelyet. Ha viszont a kormány lesz a közmunka megrendelője, valójában egy nagyon tudatosan manipulált “félreértés” mindez: a szociális szövetkezeteket mint foglalkoztatást közvetítő-lebonyolító stratégiai eszközt igyekeznek a kormányzati törekvések érdekében felhasználni, a civilek bevonásával, az EU-s pénzek elnyerése érdekében.
Mészáros Zsuzsa: Az is problémás, vajon hogyan tudnák a közösséget úgy ösztönözni, hogy a résztvevő emberek saját belátásuk alapján döntsenek ilyen helyzetekben?
Csők Gézáné Zsófi: Mi itt, Kunbábonyban hosszú évekig próbáltuk megtalálni a megfelelő embereket és tevékenységeket. Az itt élők sokszor nem hisznek benne, hogy mindez működhet, inkább munkát keresnének az önkéntesség helyett.
Mészáros Zsuzsa: Annak idején egy kilencfős tagsággal kezdtük működtetni a szövetkezetet. Akkoriban négy-öt ember dolgozott önkéntesként, ketten pedig nem végeztek semmilyen tevékenységet. Azóta leváltották az elnököt, ketten kiléptek, négy új tag pedig belépett a szövetkezetbe. Legfőbb probléma, hogy a december végén záruló TÁMOP projekt után megoldást kell keresnünk a foglalkoztatásra.
Csők Gézáné Zsófi: Szerencsére bizalmi alapú a munkakapcsolatunk, mára összetartóak vagyunk, örülünk, hogy együtt dolgozhatunk, bármi történjék is a jövőben.
Mészáros Zsuzsa: Fontos az is, hogy mindenkinek legyen jól felismert érdekeltsége a szövetkezetben. A segélyezési gyakorlat – a minimálbér kétharmada – itt nem lehet ösztönző a közösségnek: az első hat hónapban csak befektetnek az önkéntes munkavégzéssel és a termelt vagyont, esetükben a terményeket is le kell adniuk helyben. Aki nem tudja ezt a fajta gondolkodásmódot magáévá tenni, később kénytelen elhagyni a közösséget.
Nyitrai Ákos: Megoldást jelenthetne, ha a kis pénzforgalmú cégekhez hasonlóan fedezet biztosítékot kínálnának a szövetkezetek. Így egyfajta hitelezési politikát is meg tudnának honosítani az önfenntartó közösséghez.
Velenczei Ágnes: Az önfenntartó faluban, például megpróbálják az önkormányzat által elrendelt közmunkát “beforgatni” a közös földön megtermelt áruért cserébe.
Kovách Eszter: Ez valóban jó példa, hiszen Angliában az első szociális szövetkezetek is fogyasztási szövetkezetek voltak: saját fogyasztásukat oldották meg a tagok a szervezetben.
Mészáros Zsuzsa: Mindahhoz, amiről eddig beszéltünk, hozzáadódik a hazatérés nehézsége, a pályakezdő, egyetemet végzett leszármazottak hazacsábítása valós probléma lett. Szerintem egy szociális szövetkezet jó alternatíva az állástalan pályakezdőknek. A munkatapasztalat szerzése, a vállalkozási készségek fejlesztése, a pénzkezelés, a szerződéskötés, jogi előkészítés rutinja nekik is jó alapozás, hogy kipróbálják magukat és képességeiket. Jó gyakorlatként említhetném a 7 TV példáját, ahol 2007-ben hét taggal alapítottak elszármazott fiatalok szociális szövetkezetet. Mára a televízió a térség tíz településének kábelcsatornájaként kínál szolgáltatást és szerez bevételt. Megtanulták az üzleti tervezés, a pályázatírás alapjait, kis bedolgozó stúdióik vannak Szabadszálláson és Dunavecsésen.
Dicső László: Rossz szemlélet az, hogy a szociális szövetkezetben nem támogatják a béreket. Ennek okát abban látom, hogy üzemeltetésre az EU nem adna a társulásoknak hitelt. Mindez probléma lehet, ha alacsony végzettségű munkanélküliek számára fejlesztenek, akik nem képesek vállalkozási formában működtetni egy szervezetet. Kérdéses, mégis mi a járulékos haszon, ami keletkezhet, ha nem a piacról szerzi be a lakosság, amit igényel?
Vercseg Ilona: Én a svéd példát szeretném bedobni, ahol korábbi drogfüggő, börtönviselt emberek álltak össze egy közösségbe. Szigorú szabályok szerint dolgozva minden olyan járulékot, béralapot a szövetkezetben tartottak, amire amúgy az angolszász területen jogosultak lettek volna. Ez volt a garancia, hogy egy-másfél év után a szövetkezet nem megy tönkre: megszervezték közösségi önfoglalkoztatásukat és fenntarthatóvá tették a tevékenységeiket.
Velencei Ágnes: Jó példa erre, hogy vannak szövetkezetek, melyek a tevékenységüket, a szolgáltatásaikat kvázi “eladják” az önkormányzatoknak, hogy bevételt szerezzenek. Példa erre a félutasházak esete, ahol a társadalmi integráció érdekében az egész programsort megvásárolja a helyi önkormányzat a civilektől.
Mészáros Zsuzsa: Ésszerű megoldás lehet, ha annyi embert foglalkoztatnak, amennyit el tud tartani a szövetkezet, illetve ahány az adott munkát el tudja látni a közösségben.
Dicső László: A foglalkoztatáshoz azonban pénzforrás kell: az emberek végül elmennek közmunkára, mert ott van fix jövedelem, nem fognak az első bevételekre hónapokat várni.
Nyitrai Ákos: Éppen ezért mindannyiunk érdeke, hogy a közfoglalkoztatásból kitermelt jövedelem elérje minimum a havi hetvenezret. Járulékos haszonnak tekinthető az is, hogy nincsen segélyosztás, értékes dolgot hoznak létre a közösségben, fizetik a tagok társadalombiztosítását és a nyugdíjalap vagyongyarapítása is megoldható ezzel a módszerrel.