2012. július 25., szerda 15.30-18.00
Az emlékeztetőt lejegyzetelte: Csabai Lucia, Kondákor Ferenc, Kovács Annamária, Velenczei Ágnes
Szerkesztette: Farkas Gabriella
A panelbeszélgetést vezeti: Kovács Edit és Peták Péter
Résztvevők: Daróczi Ágnes (népművelő, kultúraszervező), Herpainé Márkus Ágnes (szociálpolitikus), Jász Krisztina (szociológus), Kovács Bence (építész), Pataki György (közgazdász), Vercseg Ilona (közösségfejlesztő)
Peták Péter: A 9 évvel ezelőtti, első nyári egyetem témája a szakmaközi fejlesztés volt, most a szakmai területek közös víziójának megalapozásával próbálkozunk meg, konkrét tevékenységek fényében. Először is, kérem a résztvevőket, hogy mutatkozzanak be.
Daróczi Ágnes: magyar irodalom szakos tanárként és népművelőként végeztem, ezt a szakmát ma kulturális menedzsernek, vagy antropológusnak hívják. Én közösségfejlesztőnek, közösségszervezőnek titulálnám magam, bár nem vagyok jelen a Közösségfejlesztők Egyesületében.
Vercseg Ilona: én is magyar tanárként és népművelőként indultam, ma közösségfejlesztőnek nevezem magam.
Kovács Bence: építészként végeztem, ebben a szakmában indultam el a fenntarthatóság témaköre felé, s kerültem a Független Ökológiai Központhoz, melynek ma önkéntes ügyvezetője vagyok.
Herpainé Márkus Ágnes: jelenleg nekem is vannak identitásproblémáim. Szakmám szerint szociálpolitikus, szociális munkás vagyok, de, vidékfejlesztéssel, közösségfejlesztéssel, közösségszervezéssel foglalkozom.
Pataki György: közgazdász vagyok, a Corvinus Egyetemen, ill. a Szent István Egyetemen dolgozom. Nagyon szeretek terepen lenni, emberekkel dolgozni, munkám nagy részét ilyen feladatok töltik ki.
Jász Krisztina: Szociológusként végeztem, változásmenedzsment szakirányon, ami a későbbiekben elég meghatározónak bizonyult, mivel azóta is területfejlesztéssel foglalkozom. Korábban az Akadémia Regionális Kutatási Központjának munkatársa voltam. Most a Pécsi Tudományegyetem Szekszárdi Karán oktatok, de alkalmazott területfejlesztőként is aktív vagyok.
Kovács Edit: a Nyári Egyetem alatt a párbeszédet szeretnénk erősíteni, így mindenkit szeretnénk arra kérni, hogy egy mellette ülő, számára ismeretlennel beszéljen pár szót, mutatkozzanak be egymásnak.
Peták Péter: Jász Krisztinának megadjuk a szót, a szociális munka és a fenntarthatóság közötti kapcsolat kidolgozásáról fog beszélni.
Jász Krisztina: Az utóbbi időben a fenntartható fejlődés, a szociális munka és a fenntarthatóság kapcsolatát kutattam egy TÁMOP projekt keretében. A végeredmény egy tanulmánykötet és egy kidolgozott tananyag a fenntartható szociális munka elméletéről.
Márkus Ágival dolgoztam ezen, nagyon rövid idő volt tanagyag-fejlesztésre, de egy komplex modult, elméleti és gyakorlati szálat is kidolgoztunk.
Először nekem is kutatást kellett végeznem a témában, így tanulmányoztam az amerikai és skandináv szakirodalmakat. Márkus Ági volt felelős a hazai gyakorlat kidolgozásáért, míg én az elméleti tanulmányokért.
Egy másik szálat is megemlítenék: a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagjaként arra a feladatra kértek fel, hogy szakemberként képviseljem a fenntarthatóság témáját. Itt vissza is kapcsolódhattam a gyökerekhez, hiszen ez nagyon közel áll a változásmenedzsmenthez, vagyis hogy a változás gerjesztői legyünk.
Azt gondolom, hogy nem lehet az egyedüli cél a protokoll betartása a szociális munka során, fontos, hogy a változás ügynökei legyenek. De a szakma vajon ezt fel tudja –e vállalni?
Az interdiszciplináris szemléletet is hangsúlyozom. Lokális és makroszinten is akkor lehet érdemi változás, ha a szakmaköziség belülről jövő lesz a segítő szakmákban. A fenntartható szociális munkában megjelenik az a gondolat, hogy radikális fellépés kell, nem elég már a szoft megoldás, hangosabban kell képviselni az érdekeket.
A zöld elem hogyan is jelenik meg? Létezik egy német és angolszász minta, ahol a szocmunkások zöld ügyekkel is foglalkoznak. Érvényes gondolat, hogy minden élőlény egyenlő, nincs hierarchia. Minden mindennel összefügg, hálózatban kell gondolkodnunk. A fejlesztéspolitikát is úgy kell kialakítani, hogy ez a gondolat álljon a döntések mögött.
A konfliktuselmélet szerint radikális fellépés kell, míg a funkcionalizmus alapján nem fogadhatjuk el az egyenlőtlen társadalmi viszonyokat. Ez egy újfajta fellépés és gondolkodásmód, ahol fontos az aktív szerepvállalás a helyi döntések kialakításában. Ugyan most ez különösen nehéz, hiszen az önkormányzatoknál nincs pénz, a szociális szakmák presztízse rendkívül alacsony.
A felsőoktatásban is minimális az államilag finanszírozott helyek száma, illetve megfigyelhető, hogy a hallgatóink jövedelmi szegénységből érkező fiatalok, akik a saját közösségükbe mennek vissza dolgozni. Sokszor ők a családfenntartók, így a harcos hozzáállás nem elvárható. Az önkormányzatoknál pedig más a prioritás, nem a társadalomtudományos megközelítés. A makroklíma összességében egyáltalán nem kedvez a fenntartható társadalmi megoldásoknak. A célcsoport is nehezen tud bekapcsolódni, nincs módja rá.
A parlamenti Tanács fenntartható társadalom modellje sem kellőképpen markáns. Az elsődleges issue az környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése, a szociális területeket lila köd övezi.
Nemcsak a megsegítés kell, hanem fel kell ismerni, hogy tanulhatunk is a szegényektől. Természetszerűleg ismernek olyan low-tech modelleket, melyekre az élet tanította őket. A közös munka lehetne egy közös tanulási folyamat is, a célcsoport képessé tétele.
Magyar szakirodalom a témában nincs. Viszont ez egy új szál, egy új kiindulási mód. Az első tanítványokkal a mi képzésünkben is nehezen indult a közös munka, a képzés végére azonban sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük, többen közülük már civil szervezeteknél dolgoznak.
A tanulmányokat tartalmazó füzet, letölthető az egyetem honlapjáról.
Talán mi is egyszer felzárkózunk a nyugati mintákhoz a kérdésben.
Daróczi Ágnes: Vigyáznunk kell a szóhasználattal: hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet, kirekesztődés. Ezek mind olyan szavak, melyek egyrészt bekategorizálnak, másrészt nem objektív szemléletet közvetítenek, a kirekesztődés szó azt sugallja, hogy az illető maga tehet róla. Magukban rejtik, hogy a szegények a „vesztesek népe”. Azt az erőt vesszük el így tőlük, hogy ők maguk is tehessenek a szegénységből való kilábalásért.
MMI Képzőművészeti Lektorátusának munkatársaként azon is dolgozunk, hogy hogyan lehetne a szakmát megújítani, mi a kiút. A kulcs a Ti kezetekben van, akik a terepen mozogtok, szervezni próbáltok.
Alapvető lenne, hogy 1. partnernek tekintsük az embereket, 2. működjön egy valódi szakmaköziség: pl. energetika, építészet, szociális munka.
A közösségszervezésben is új szemléletmódra van szükség. Hatékonyan csak a legújabb technológiákkal felvértezve tudunk harcolni. Rá kell kényszeríteni a politikát, hogy segítsen. Pilot projekteket kell indítani, majd nagyban is megvalósítani.
Elképezhető lehetne, hogy cigánytelepet úgy számolunk fel, hogy tényleges rendszerváltás történjen az életükben. Például saját vályog készítése, tökéletes szigeteléssel, megújuló energiákkal. Olyan lakótelepekkel tehát, melyek új technológiákkal, fenntartható életet biztosítanak, nekik is újat kellene tanulniuk ebben a folyamatban.
A legfőbb partnerek a nők, akik a társadalmi változás motorjai. Partnernek kell tekinteni őket.
Jász Krisztina: A fogalomhasználat a szociológiában is nagy vita. A social inclusion fordítása azért a kirekesztődés, mert ebben benne van a folyamat, míg a kirekesztettben a passzivitás. A folyamatszerűség az objektivitásra hívja fel a figyelmet, nem az egyén szerepére.
Vercseg Ilona: Hazánkat nagyon erősen meghatározza a megkésett működés (a szakmák kései kialakulása), s az ebből fakadó nyugati terminológiai átvétel, ami nagyon összetett fordításbeli, és ezzel együtt járó értelmezésbeli problémát rejt magában. Erre egy nagyon szemléletes példa az „empowerment” magyar terminológiai adaptálása. Az én értelmezésem szerint leginkább a „képessé tétel” fejezi ki az eredeti jelentést, ám mindezeken túl természetesen nagyon sok mást is magában foglal; többek között például a megerősítést is. Az effajta magyar terminológia-alkotás magán hordoz egy nagyon erős műveltető jelleget, ami megint csak egy újabb jelentésárnyalatot sugall, és bizonyos helyzetekben sértővé is válhat. Hazánkban tehát hiányzik a szerves fejlődés, hiszen részleges kezdeményezések törik meg ezt a folyamatot, ezért nincs egy kiépült szakmai terminológia, valamint gyakorlat sem, ebből kifolyólag tehát rá vagyunk utalva a nyugati jövevényszavakra
Herpainé Márkus Ágnes: Számomra nagyon izgalmas volt, ahogy az előbb Daróczi Ági és Jász Kriszta fogalmak tisztázásán szálltak egymással vitába, miközben én pontosan ismerem mindkettőjük szemléletmódját, ami nagyon közel áll egymáshoz. Én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos szál, hogy a szociális munkások a környezet állapotára is figyelmet fordítsanak, az én önmeghatározásomban legalábbis fontos az ökoszisztéma, a humánökológia, az emberre, mint egészre tekintés, de tudom, hogy a szociális munkások gondolkodásmódjában a környezet állapota általában nem kap szerepet.
Péterfi Ferenc: Fizikai vagy környezeti kérdésekben gondolkodnak?
Kovács Edit: A környezeti oldal képviselőinek van-e elképzelésük a szociális kérdésekről?
Pataki György: Bár Magyarországon kevésbé ismert, az észak-amerikai szociológiai és politikai életben, melyeknek számunkra nagyon meghatározó mind a praktikus, mind az elméleti hatása, létezik egy felfogás, mely szerint a környezeti, illetve társadalmi pusztítás kölcsönhatásban áll egymással. A környezeti javakhoz való hozzá-nem-férés leképezi magát a hátrányos helyzetet (pl. tiszta ivóvíz, ill. annak hiánya). Ezzel szembe kell nézni. A környezeti aspektus tehát egy nagyon fontos dimenzió. Mindezt globálisan is nézhetjük, ám vonatkoztathatjuk csupán hazánkra is. Amennyiben globálisan szemléljük ezt a folyamatot, egy nagyon szemléletes példa tárul elénk a mobiltelefonok-gyártása kapcsán: a globális kizsákmányolás mintapéldájával van dolgunk, mikor azzal szembesülünk, hogy az egyes alkatrészek előállításához szükséges nyersanyagot gyermekkezek bányásszák.
Hozzá kell tenni, hogy egy átlagos életszínvonalon élő magyar ember életmódja számos globális igazságtalanságot szül. Ez persze lehangoló üzenet, de szembesülnünk kell vele. Természet, gazdaság és társadalom nagyon szorosan összefügg, mindez egy komplex rendszert alkot, az elemeket nem lehet egymástól függetlenül, darabokban vizsgálni.
Ez a probléma tehát nagyon komplex, vizsgálata sok olyan igazságtalanságot is feltár, melyek nagyon mélyen beivódtak a mindennapjainkba, és az ebből való kiszakadás egy nagyon erős együttes tanulási folyamatot feltételez. Eredményes együtt-tanulás pedig a partnerség révén lehetséges.
A pedagógia mindebben úgy jelenhet meg, hogy partnerként tekint a közösségekre, összegzi a különböző képességeket és tudásokat, s egyszersmind összekapcsolja őket. Ez a fajta komplex szemlélet összeköti a különböző szakmákat is.
Lényegében megállapíthatjuk, hogy az egyén nem létezik közösség nélkül, nincs egyéni út. Kapcsolatokban lévő egyének vagyunk, s ez nem csupán az egyéni kapcsolatokat jelenti, hanem az egész bioszférában megjelenő különféle kapcsolódásokat, viszonyokat.
Kovács Bence: Fontosnak tartom feltenni azt a kérdést, hogy objektív dolog -e a szegénység? Az a szegény, akinek sok hiányzik? Tehát a növekedési kényszer növeli a szegénységet. Egyszer egy pólón a következő feliratot láttam: A technológia a válasz, de mi volt a kérdés?
A tartós tárgyak, eszközök nem szolgálják a gazdasági növekedést, ezért ezeknek az előállítása nem érdeke a gazdaság szereplőinek, de az államnak sem. A helyi forrásokhoz és a tudáshoz való hozzáférésből való kirekesztés növeli az egyenlőtlenséget, kirekeszti az önellátás lehetőségéből ezeket a rétegeket. Nincs kitől eltanulni a példát.
Nemrégiben zajlott egy elég széles értelemben vett közép-európai program, amiben Finnországtól Törökországig voltak résztvevők, akik egymás példájával ismerkedhettek. Arra a következtetésre jutottak, hogy az ökofalu és a hagyományos falu nagyjából azonos abban, hogy kis ökológiai lábnyomot hagynak az ott élők. A különbség abban áll, hogy az ökofaluban való élet és a település működtetése önkéntes választás, a hagyományos faluban viszont muszáj. Ezért nem azonos a közösségi működés és az innováció. Az ökofalu az önkéntes szegénységbe visszavonulók élettere.
Vercseg Ilona: Bence olyan dolgokat mondott ki, melyeket nagyon igaznak tartok.
Az utóbbi időben egy kutatáson dolgoztam, melynek során közelebbről megvizsgáltam a Világforradalom („world revolution”) jelenségét, melyről többek között elmondható, hogy nagyon erősen összekapcsolja a paradigmaváltást a demokráciával. Helyi szinteken deliberatív technikákat alkalmazva építi ki a részvételt. Ehhez a mozgalomhoz, melyről egyébként sajnos nagyon keveset tudunk, – valahogy egy zárványban élünk mind a mai napig – hazánk is csatlakozott. Az Erzsébet téren létrejött az Emberek tanácsa, melynek során öt csoportban közel 1500 ember diskurált az országot érintő témákban (az állam szerepe, valódi demokrácia keretei, fenntarthatóság, stb.). Ez alatt az idő alatt zseniális beszélgetéseknek lehettünk a részesei, melyek során arra a konklúzióra jutottunk, hogy a helyi gyakorlatokba kell átültetni ezeket a deliberatív technikákat. Mindazonáltal megállapítható, hogy nagyon erős vezetettségre szorulunk mi, magyarok. Ahhoz, hogy egy folyamat elinduljon, egy vezéregyéniségre van szükség.
Egy másik nagyon érdekes példa a kanadai Antigonis-mozgalom, mely során egész Kanadában tanulóköröket alakítottak, helyiek, egyetemisták és szakemberek, és együtt, önkéntes munkában tanították egymást. Mindennek folyamán pedig képesek voltak mindezt önállóan megszervezni.
Maga a közösségfejlesztés egy mozgalom, hiszen a közösség önmagát fejleszti, a közösségfejlesztőnek csupán egyfajta katalizátor szerepe van. Önmagukat fejlesztik tehát, ilyen értelemben mozgalomnak tekinthetjük.
A világforradalom annak a jele, hogy ami az országban eluralkodott, tovább már nem tartható fent.
Elszomorító azonban, hogy hiába vagyunk mi, civilek sokan, a piaci és az állami szektornak olyan nagy a hatalma, hogy amellett törpék vagyunk. A kérdés, hogy mindezt hogyan lehet áttörni? Ami biztos, hogy paradigmaváltásra van szükség.
Jász Krisztina: Nagyon fontos, amit Bence mondott, hogy érték kell, hogy legyen a fogyasztás alacsonyabb volumene. Még az alapdokumentumok is önellentmondóak, ezeket is harmonizálni kellene.
Még azt tartom problémásnak, hogy a fiatalok még mindig a vezért keresik a politikában, hiányzik az önszerveződés.
Vercseg Ilona: A paradigmaváltáshoz nagyon nagy pofonok szükségesek, és lehetséges, hogy hazánk még nem kapott eleget. Elhibázottnak tartom azt a hozzáállást, hogy a problémákat átmenetinek tekintik. Ezzel a szemlélettel egyszer s mindenkorra le kell számolnunk. Kezdem felfogni, hogy a gondolkodásomat kell átalakítanom.
Daróczi Ágnes: A romakérdés története sok minden megmutat. Hogy van-e változás, s ha igen, milyen hullámokban. A 80-as években a munkaképes cigány férfiak alkalmazása valóság volt, megélhették az egyenrangúságot. Magyarországon a munkanélküliség most 12 %, a romáknál azonban ennek hétszerese.
A kirekesztés aktívan, tudatosan történik, érvényesül a források fölötti rendelkezésben is. Amíg nem sikerül a nagypolitikában elérni, hogy az a problémákra megfelelően reagáljon, addig megmarad a kirekesztettek kriminalizálása. A demokrácia a saját felelősségünk is, hogy mi mit teszünk annak érdekében, hogy az érdekek artikulálódjanak.
Peták Péter: Hozzászólásokat most lehet megejteni, a feltétele az, hogy az elején mondjátok a neveteket.
Velencei Ágnes: (Daróczi Ágnes hozzászólásához kapcsolódva) ’92-ben csináltam a Ferencvárosban egy egyesületet, tulajdonképpen munkát közvetítettünk. A munkáltatót kellett megkérdezni, hogy a felajánlott munkahelyekre romát lehet-e küldeni. 80-90%-ban nemleges válasz érkezett. Ha a helyszínen látták, hogy roma, elküldték, még akkor is, ha képzett volt. Daróczi Ágnes: Ezért tartunk itt.
Vercseg Ilona: A szolidaritáshoz szeretnék hozzáfűzni pár gondolatot. Elmondható, hogy napjainkban felértékelődött a demokrácia, az emberek tudatában immáron mint érték jelenik meg, ám a demokrácia összetevőire sajnos még mindig süketek vagyunk, többek között a szolidaritásra is. Mitől közösségi a közösségi munka? Lényegétől fogva a közjóra irányul. Ha nem tudunk a mindennapokban ilyen attitűddel cselekedni, élni, szervezetlenség és meggondolatlanság lesz úrrá az embereken.
Halmai Zsuzsa (Daróczi Ágnes hozzászólásához kapcsolódva): Az érdek szót szeretném felerősíteni. Akiknek problémáik, gondjaik vannak, pont bennük nem fogalmazódik meg az érdekük. Segítség kell nekik ebben. Mozgalmakat kell aktivizálni, közös fogalmi rendszerek kellenének.
Daróczi Ágnes: Fel kellene hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a településeken elszeparálva élnek és működnek roma és nem roma közösségek. A szabadságharcok is úgy zajlottak a történelemben, hogy volt egy könnyen mozdítható ipari háttér, ez nálunk most a cigány munkaerő.
Varga Máté: Mindehhez kapcsolódva azt javaslom, hogy itt a pár napban a szervezés szóra koncentráljunk. Szeretjük azt gondolni, hogy a folyamatok maguktól generálódnak, de a vezetők képzése, a vezetők szerep nagyon fontos. A szervezést meg kell tanítani, a globális mozgalmakat is szervezik, méghozzá nagyon sokan. Meg kell tanulni megszervezni magunkat, ez elkerülhetetlen. Nem jó a vezető kifejezés, mert a cél az, hogy mindenki vezető legyen.
Herpainé Márkus Ágnes: Az bizonyos, hogy a fenntarthatóságnak elválaszthatatlan része a társadalmi szál. Ahogy Pataki Gyuri a közösségi cselekvést emelte ki, én az egyéni felelősségvállaláson alapuló cselekvést hangsúlyoznám. Én, például, nem tudnék olyan ökofalu programban részt venni, amely kirekeszti a romákat. Fontosnak tartom, hogy az is az egyéni felelősségvállalás része, hogy nem kell mindenkinek mindent fogyasztania. El lehet dönteni, hogy feltétlen szükséges e megvennem a legújabb mobilt, csak azért, mert gyorsabban merül a meglevő akkumulátora, miközben tisztában vagyunk azzal, hogy a készítése során milyen társadalmi igazságtalanságok termelődnek újjá.
Azt gondolom, hogy a szelet megoldásokkal nem érdemes foglalkozni, csak a komplex megoldásokban érdekesek.
Benedek Gabi: Nagy veszély, ha hagyjuk, hogy azzal a kérdéssel foglalkoztassanak minket, hogy a „tortánkból” kinek jut kevesebb, és kinek a javára mondunk le. Azok is jól járnak, akiknek kevesebb jut. Ha az érzéseket jól kommunikáljuk, kiderül, nem a másik, vagy a magunk kárára segítünk.
Pataki György Úgy vélem, vissza kellene foglalni a hatalmat. A politikán keresztül érhetőek el változások, azonban nekünk, magunknak kell gyakorolni a hatalmat. Vissza kell tehát venni azt a mostani politikai elittől, és nekünk gyakorolni.
Jász Krisztina: Karizmatikus vezetőkre van szükség, miközben a saját szenzoraink élesek kell legyenek, hogy a demokrácia is megmaradjon. Folyamatos párbeszédre és stratégiai gondolkodásra van szükség.
Kovács Bence Hermann Daly 3 pillérről beszél. Az egyik a társadalmi jól-lét, ami a cél; a gazdaság az eszköz, kérdés, hogy a harmadik, az ökológia korlát vagy lehetőség? Szerintem lehetőségként lenne érdemes értelmezni.
Az épített környezet és az ökológiai környezet együtthatásával kapcsolatban szólni kell a rugalmasság, alkalmazkodóképesség fontosságáról. A fűszál összevissza lobog a szélben, a nyárfa hosszan ellenáll, majd egy nagyobb vihar kidönti, a nád hajladozik a szélben, azonban egy idő után visszaáll eredeti tartásába. Vagyis, a teljes rugalmatlanság és a teljes rugalmasság egyaránt rossz, kell valamilyen szintű rugalmasság, de kell egy kitűzött cél, amihez igazodni lehet.
Itt, a nyári egyetemen lesz még szó az Átalakuló városok programról. Ennek egyik modellje a kutyamodell, ahol az eszköz a négy láb, a szem és orr határozza meg az irányt, a farok csóválása pedig jelzi a közérzetét. Fontos, hogy az átalakulások közösségben menjenek végbe és jó hangulatban, nem csikorogva. Nagy a jelentősége annak is, hogy a programban a szektorköziség eszközeit használják, és az eszközrendszert mindig a helyi viszonyokhoz igazítják.