X. Nyári Egyetem a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért
2013. július 25., csütörtök 11.20 – 12.50
Vitaindító előadás és panelbeszélgetés. Résztvevők: Monostori Éva (Élet-tér Egyesület, Magház, Komárom), Kárpáti Árpád (Tett-hely Ifjúsági Szolgálat, Pécs), valamint komáromi és Komárom környéki fiatalok: Ádám Tamás, Monostroi Kristóf, Nyári Krisztina, Oláh Julianna, Somogyi Bence
A beszélgetést vezeti: Mészáros Zsuzsa
Lejegyezte: Kele Csilla
Mészáros Zsuzsa: Évához többször is csatlakoztam fiatalok képzésekor, bepillanthattam életükbe és szeretem is ezt a korosztályt. Javaslom, hogy tartsunk egyensúlyt és a másik térfélen ülők – a vita „nézői” – is kapcsolódjanak be a beszélgetésbe. Mivel csak egy óra áll rendelkezésre, a szervezeti formákat, megoldásaikat és cselekvőképességüket beszéljük meg!
Kárpáti Árpád (Tett-hely Ifjúsági Szolgálat, Pécs): Közel 10 éve veszek részt gyermek- és ifjúsági önkormányzatok munkájában. Pécsváradon élek, és ott indultam el ezen a pályán. Azóta az ország más településein is dolgozom fiatalokkal és igyekszem népszerűsíteni, miért jó ez. Főállásban a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.-nél dolgozom. Megyei érdekérvényesítéssel és pécsváradi gyermek- és ifjúsági diákönkormányzattal is foglalkozom.
Monostori Éva (Magház intézményi közösségfejlesztő, Komárom): A 2007-es átadás óta civil szolgálattal és ifjúsági területen dolgozom, amikor mindezt megismertem, elhagytam az állami szférát. Akkoriban, emlékszem, más „szemüvegen át” láttuk a civileket, azóta pedig elég nehéz az alapdiplomámmal, tapasztalatommal elfogadni, hogy az állami szektor ennek ellenére sem kezel egyenrangú partnerként bennünket. Ők úgy látnak talán bennünket, mint egyfajta „bohócképzőt”: az állami és a vállalkozói szféra furcsán méreget bennünket, civileket. Pedig néhány hónapja voltunk Dániában, ahol alternatív iskolát működtetnek. Itt tényleg volt cirkuszképző, de nem a hagyományos értelemben: kipróbálhatták a rendelkezésre álló 1 év alatt, mi érdekli őket? A művészet? Vagy inkább az asztalosmunka köti le őket? Olyasmi, amit a társadalom inkább elfogad? Nálunk ez az 1 év maximum a nyelvtanulásban merülhet ki, minden egyéb képességfejlesztés, orientáció nélkül. Ma már van olyan segítő felnőtt, kiöregedő fiatal, aki az első bábonyi napon említett „Add tovább!” mozgalomhoz hasonlóan tanít másokat. Mindez nem eretnek gondolat volt, hiszen 7-8 éve foglalkozom én is ezzel és egy fiatalnak még ennél is sokkal több idő kell, hogy a belátásból megértés legyen. Úgy tartják, az első 10 év a „megértés”, a második 10 évben a „megszólalás” a cél, a harmadik 10 év valójában csak a „cselekvés”. A társadalom a mi tapasztalatainkat nem tekinti egyenrangúnak, de legalább azt csinálhatom, amit én szeretnék és ami örömet okoz. Mára használhatom a „saját szemüvegem”: dolgozhatunk osztályok közötti fejlesztésen, diákönkormányzatok kialakításán, vagy mindebből települési kezdeményezés is.
Mészáros Zsuzsa: Engem az érdekelne – és most a fiatalokhoz fordulok -, miért csatlakozik valaki egy közösséghez? Mi motiválja?
Oláh Julianna: Én a városi diáktanács kortárs segítő fiatalja vagyok. A Magház közösségi házzal volt korábbi kapcsolat, a diáktanács kezdeményezése is tőlük ered. Szerettem volna valahova tartozni, jól érzem magam velük, fantáziát láttam az együttműködésben.
Ádám Tamás: A diáktanács elnöke vagyok. Én a tipikus célcsoport voltam, akit meg akartak a programban szólítani: félig kényszerhelyzet is volt, hiszen a tanárok kijelöltek, másrészt szívesen is jöttem volna. Hátránynak érzem, hogy a város egy alsó szintű iskolájából jöttem, ami Komáromban a város szakmunkásképzője.
Monostori Kristóf: Az én helyzetem kicsit összetettebb: Komárom város diáktanácsában dolgozom a fiatalok érdekképviseletén. Személyes indíttatásom az volt, hogy elég forradalmi beállítású vagyok, sok fiatal, úgy látom, hagyja magát félrevezetni. A kortársaim feleslegesnek tartják, hogy megszólaljanak, nem „keresik a bajt”.
Somogyi Bence: Ácson lakom, egy 8 000 fős településen, komáromi iskolában tanulok. Egy barátnőm kérdezgetett Ácson a helyi fiatalokról, úgy kerültem be a csoportba, amiben Monostori Éva valósított meg egy koncepciót. Közbeszélgetéseket szerveztünk 20-20 fő részvételével, ami mára egy 15 fős csoportra csökkent. Csak 1 éve működünk, megpróbáljuk felhívni magunkra a városvezetés figyelmét.
Nyári Krisztina: Ácson lakom, komáromi képzőművészeti szakiskolába járok. Először csatlakoztam az ácsi fiatalok interjúzásához, később a városi diákönkormányzat tagja lettem. Csatlakoztam a Széchenyi DÖK-höz. Nem vagyok még 1 éve tag, de sok mindent megvalósítottunk együtt. A kommunikáció jó a tanárokkal, nem mindenki mozgósítható, de van egy „kemény mag”.
Mészáros Zsuzsa: Nyilván egy 20 000 fős városban van helye a diáktanácsnak, települési ifjúsági tanácsnak – még akkor is, ha nincs jogi formációja. Van-e közös platformotok: ideértve a gondolkodást és a következményeket?
Kárpáti Árpád: Én „művházas gyerek vagyok”, anyukám is népművelő volt, fiatalként én provokáltam a többi fiatalt, mondván: ha a nyugdíjasok ennyit tudnak szervezkedni, mi miért nem tesszük? Szerintem a diákönkormányzat az első lépcsőfoka a közösségi részvételnek. Tudjuk: az elsődleges szocializációs közeg a család, a második az iskola, a harmadik pedig a szabadidő. A mi munkánk sokszor e harmadik pótlólagos tevékenysége. Bár gyakran a munka iskolai, kollégiumi keretek közé szűkített, olykor éppen ez a jó: kis vállalásokért küzdenek, érdekes lehet kis léptékben haladni (pl. ki tudtak-e harcolni valamit a közösségnek).
Monostori Éva: Ez a feladat éppen rajtam van: érdemes adott településeken élőkre koncentrálni, mentorként, van egy kialakult formája ennek. Településfejlesztési koncepciót ők nem tudnak kidolgozni, a munkánknak legalább nincsen „projektszaga”, hiszen nem TÁMOP-os, állami pályázatokból élünk. Kicsit ezért szabadabban fogalmazhatjuk át, mi volt az átalakulás indítéka és Monostori Kristóf: nálunk a városi önkormányzattól eredt az ifjúságpolitikai koncepció, de kicsit másképp akarták ezt. Albumfotót semmiképpen nem tudtak csinálni belőlünk, inkább fordítva sült el a dolog! Éppen itt, Kunbábonyban alakultunk 2011-ben.
Ádám Tamás: Nálunk a Magház kereste meg az iskolai diákönkormányzatokat. Az év eleji kezdéstől tavaszra ifjúságpolitikai koncepciót dolgoztunk ki.
Oláh Julianna: nálunk a városi diáktanács 34 fővel indult, kitalálták mit szeretnének. Megalkottuk a szerkezeti felépítést, megválasztották a vezetőket. A képzések során aztán kezdtek lekopni az emberek, a társaság cserélődik.
Monostori Kristóf: Igen, mert Kunbábonyba tanári utasításra jöttek, és jellemzően a 34 alakuló tagból már csak 11 maradt. Sok helyen sajnos nem azok vannak a diákönkormányzatban, akik ott képviselni akarják felebarátaikat, nem azok, akik képesek és hajlandók. Monostor és Komárom mellett, például, Szőny településről egy képviselőt sem tudtunk bevonni.
Somogyi Bence: A kezdetleges cél ma már irreleváns, mert a mai tagoknak fogalmuk sincsen erről. Strandpartit, egyéb programot szervezünk érdekképviselet helyett. Szinte 1 éve megy ez, semmi mással nem foglalkozunk.
Monostori Kristóf: A felnőttek az önkormányzatnál sokszor nem tudják elviselni, hogy mi vagyunk. Szerintem félnek is tőlünk, hiszen mi tudunk még fejlődni. Nyilván van, aki elköltözik, de a fiatalok nagy része ott marad Komáromban és lehet, hogy pont ezek a fiatalok fogják majd képviselni ott az akkori időseket.
Kárpáti Árpád: Minden gyermek- és ifjúsági önkormányzatot támadás ér, hogy ők csak bulikat szerveznek. Nekik biztosan más elképzeléseik vannak az érdekképviseletről. Közvetve képviselik a fiatalok akaratát, inkább egy erős igényt elégítenek ki a rendezvényeik. Minden település saját felelőssége, hogy a fiatalokhoz forduljon. Ha a vezető büszke és szeretné átadni a tudását polgármesterként, ez még jól is jöhet tapasztalati tanulásként. De amikor a fiatalok otrombán megtámadják a képviselőket és ócsárolják őket, majd megtervezik, hogyan fogják, milyen stratégiával őket választás után kitenni, miközben a közöttük lévő egyetlen nagykorút rögvest politikusnak jelöltetik, sokszor nem vet jó fényt kapcsolatukra a felnőttekkel.
Monostori Éva: A komáromi nyárnyitó is tipikus példája ennek, nem értem miért nem próbáltak szóba állni a testülettel. A fesztiválokkal egy bázist is maguk mögé tudnának gyűjteni, a nyárnyitó kapcsán 1-1 részt megpróbáltak közösen szervezni a napból városi általános és középiskolásokkal is. Ők először görcsösen ragaszkodtak az egyes iskolákból kimaradt képviselőkhöz, de jó lenne, ha maguktól eljutnának ezek a kezdeményezések a fiatalokhoz. Fontos, hogy az ifjúsági koncepció ne kerüljön pénzbe, ez a vezetői szemlélet nem jó, hiszen a megvalósításnál már nem lesz aki beszálljon. Kérdőívekkel a mintavételt fel kell dolgozni, ebben a kutatási szakaszban is dolgozhatnának fiatalok. Nálunk van egy állandó lüktetés, változik az állomány – ma már én sem azokkal vagyok itt, akikkel 3 éve jöttem. Az árvíz és a gátvédelem is szerencsétlen közjáték volt a nyári program idején, mégis sikeres volt. Mi pedig itt vagyunk a gáton, ők pedig, mint a Duna, csak Aradi Fanni: Én Pécsről jöttem. 6 fővel jöttek tárgyalni Komáromból annak idején. Akkoriban furcsálltuk, hogy az ottaniak huligánoknak neveztek bennünket. Mi azt kértük, hogy a 3 oldalnyi kérdésünket, amit magunkkal hoztunk, vigyék be az önkormányzati képviseletükbe. Ott, az alapszabályuk szerint is, 15 napon belül válaszolniuk kellett volna a postán és e-mailen is elküldött megkeresésükre, azonban ez nem történt meg. Őket az önkormányzatnál szintén elküldték. Kérték a helyi önkormányzatot, hogy ha már ők az érdekképviseletük, segítsenek nekik. Felvetődött a kérdés, hogy milyen módszereket tanultak, mit visznek el a közösségbe? Vane esetleg feszültség, ellentmondás egyéb közösségekkel? Fontos lenne azt is tudni, a települési fiatalokkal milyen gyakran találkoznak? Hogyan újítják fel velük az ismeretséget? Oláh Julianna: Elsősorban barátokat kerestünk, fontos a kapcsolatteremtés miatt a közösségfejlesztés. Kritikákat és elismerést is kapunk vegyesen. Ha elmondják, mit csináltam jól egy adott helyzetben, felhívják a figyelmemet is azokra a képességeimre, amiket azelőtt nem ismertem fel. Sok fiatal el sem tudja képzelni, csinálhat-e bármit hasznosat. Másnak is hasonlóan problémás őket összefogni, pedig ha adott korcsoport saját szóhasználatával el tudják magyarázni, miért lenne fontos ez nekik, biztosan megértenék. Én már toleránsabb vagyok, más közösségekben is proaktívan viselkedem, és odamegyek, megkérdezem mit tudnék segíteni.
Mészáros Zsuzsa: Fontos, hogy egy közösség a beszélgetés technikáit tudja-e használni máshol is.
Monosotori Éva: Amikor egy fiatalnak magyarázok valamit, én is lépésről lépésre haladok, egyszerű szavakkal szoktam fogalmazni és nem „szakmázunk” a rendezvényeiken. Nyári Krisztina: Mindenhol másokkal találkozom, más a téma amiről beszélgetünk. Emiatt is egyre jobban hozzászoktam, hogy emberekkel beszélgetek, egyre több ilyen helyzet lett, ma már szívesen járok mindenféle közösségbe.
Oláh Julianna: A „Na gyertek, beszélgessünk!” módszer nálunk sem működik, inkább ők mondanak valamit, amihez mi is hozzá tudunk adni, és ha van egy kis kiemelt dolog, ami közös érdeklődési pont, azzal lehet dolgozni, aktív kötődést kiépíteni. Másrészt saját társaságunk is van, fiatalokkal találkozunk és egyik ember hozza a másikat, őket is be tudjuk vonni.
Mátyás Lilla: Szeretném megkérdezni, hogy azok a fiatalok, akik nem aktívak vagy nem csapatban dolgoznak, megkeresnek-e benneteket, számon kérik-e az ellátandó munkát, amit az érdekükben.
Monostori Kristóf: A nyári program után már többen jöttek a diákönkormányzathoz beszélgetni és páran tényleg komolyan is veszik az ottani tevékenységüket. Ma már tudunk támaszkodni is rájuk. Bár mi is bázisdemokratikusak vagyunk, valakinek ki kell mondania a gyűléseken az utolsó szót, és mégiscsak van egyfajta főnöki tekintély. Van olyan csoport, amelyik igényli a vezetést, máshol erre már a nagyfokú önállóság miatt nincs szükség.