Közösségfejlesztő munka Kékeden
Házigazdák: Trialóg szakmai műhely tagjai: Giczey Péter, Molnár Aranka, Sélley Andrea, Galán Anita, Murzsa Csilla, Lánczi Ferenc

Trialóg
Hogyan kerültünk Kékedre?

Történet. Majd hogyan továbbra ötletek, gondolatok:
Jelenlegi és a volt polgármester közötti ellentétet feltárni és mediálni.
Mediálni csak azt lehet, aki azt szeretné. Köztük kibékíthetetlen

Kérdések:
- A középkorosztály megvan osztva. A fiatalok is?
Nem, ők nincsenek megosztva. Összejárnak hovatartozás, etnikai kisebbség nélkül.

Aki hajlandóságot mutat, nekik öntevékeny csoportot létrehozni, és ők legyenek a fiatalok.
A fiatalok hétvégén vannak csak otthon, és ők hétvégén buliznak, a falu a sok alkoholfogyasztás miatt ezt nem nézi jó szemmel.

A fiatalokkal a települési közösségekért mozgalom lényege, hogy amikor hétvégén hazamennek a fiatalok, akkor ők foglalkozzanak a kicsikkel. A nagyok értelmes dolgokkal töltsék az időt, és a kicsik is szeretnek a nagyokkal lenni. Ebből aztán lehet nyári tábor, kis foglalkozások,…

A fiatalokon eddig nem sikerült olyan fogást találni, ami hosszabb, két óránál tovább tartana. Nincs egyenlőre fogható érdeklődésük.

Találjatok egy olyan fiatalt, akire hallgatnak a többiek. És ha őt rá tudjátok venni, akkor a többiek mennek utána. Szombat esténként csinálhatnak játszóházat, zenekart,… az idősebb korosztály számára ez pluszérték, és a szülők erre felfigyelnek, hogy a fiatalok nemcsak bulizni akarnak.

Lehet, hogy vissza kell menni az egyén szintjére, és néhány embert képessé tenni arra, hogy akarjon tenni a közösségért.

Láttok-e olyan lehetőséget, hogy valamilyen foglalkozást, tevékenységet tudnátok vállalni?
Szóval lehet, hogy nektek kell egy időre elkezdeni valamilyen kezdeményezést, ami az ottaniaknak szól, és ha titeket elfogadnának, akkor kialakulna egy rendje a találkozásoknak. Kezdjetek el törődni a faluval, szervezzetek oda egyetemistákkal, segítsétek őket, a szükségleteket revitálni. És utána …
A kistérségi szint a másik lehetőség, egy kis mozgás a települések között.
Kéked nem hajlandó együttműködni más településsel.

Faluversenyt szervezhetne Kéked, ahol identitást nyernek, közösségi identitásuk nő. Kimittud, vagy akár civil szervezetek bemutatója Kékeden. Az énekkartól kezdve a madár egyesületig bármi megjelenhet. Hagyományőrzők, nyugdíjasklubok, nagyszerű együttlét volt. Ide szervezni a kistérség találkozóját, egy napra a kastélyt igénybe venni, és ők is motiválva lennének, hogy ők is valamivel felkészüljenek.

Az őszi választást mindenképp meg kell várni.

Ha a polgármesternek ekkora hatalma van, akkor 240 emberből nem lehet kinevelni egy civil kurázsit. Hagyjátok abba, ez elfecsérelt energia. A ti munkátok most itt elvész, sokkal nagyobb hasznossággal tudnátok máshol kamatoztatni. Ne csináljátok!

A helyieket be lehet szervezni a telkibányai, vagy más észak-abaúji településekre.
Lehet, hogy a FÉSZAK-ot kell odavinni.

Hívjátok meg a fiatalokat egy buliba. Lehet próbálkozni a fiatalok meghívásával, de a felnőtteket kell bevonni a csapat egyes tagjai szerint.

Vannak bizonyos fékek, gátlások, de ezeket akkor lehet legyőzni, ha kellő motiváció van. Spontán módon kirakják a hangszórókat, oda fognak menni.

Folytatnám, de kistérségi szinten bevonni őket, nem lefelejtkezni a településről. Abbahagynám: 3 fő, folytatnám: 3 fő.

A közösségi munka megrendelője az európai demokrácia.

Sélley Andi jegyzete

Városmegújítás – Közösségi részvétel esélyei a településtervezésben – A Tervezz!Bátran! program bemutatása,
vendég: Bardóczi Sándor, Peták Péter, Pörös Béla, Péterfi Ferenc, Sain Mátyás

A Városmegújítási Munkacsoport célja: egyrészről a helyi emberek bevonása a városmegújítás tervezésébe, másrészről a döntéshozók számára hangsúlyozni, hogy az érintettek bevonása kikerülhetetlen.
Tervezz!Bátran!-KÖZÖD VAN HOZZÁ – demonstratív programok.
Városmegújítás meghatározása a munkacsoport által: „…egy olyan folyamatos beavatkozási tevékenység, amely a városfejlődésben zajló spontán folyamatokon alapul, e folyamatok közül némelyekre ráerősít, másokat ellensúlyoz, vagy kitérít. A városmegújítás célja, hogy az érintett közösség bevonásával – amely egyszerre forrása és kedvezményezettje e tevékenységnek – úgy módosítsa a városfejlődési folyamatokat, hogy javuljon az érintettek társadalmi, pszichés és fizikai közérzete. A városmegújítás a nyilvánosságban zajló, a fenntarthatóságot célzó felelős folyamat.”
Miért van erre szükség?
BS – Településfejlesztési Koncepció – nincs rá általánosan elfogadott módszer, építészek által, elsősorban technokrata szempontok, adott képviselőtestület és helyzet érdekei szerint. Közgazdászok verzióra is van, ekkor általában a munkahelyteremtés a központi jelszó. Törvényi előírás van, hogy lakossági fórumot tartsanak róla, általában lehetetlen időpontban, ahol pár emberrel „megvitatják”.
Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) – 2007 novemberében minden előzmény nélkül megjelent egy kézikönyv, és kötelezővé tették az IVS készítését a megyei jogú városoknak, ami a későbbi EU-s meg egyéb támogatásokhoz kell. Erre minden város rohamtempóban csinált egyet, ennek megfelelő minőségben.
Az ötlet maga rendben van, integrált szemléletet vezetett be, ami előtte nem volt, de a rendelkezésre álló idő miatt puszta dokumentumgyártás lett belőle.
Majd a többi városra is kiterjesztették, ami egy IVS-gyártási „boomot” eredményezett, még kapkodóbban, átgondolatlanabbul.
Plusz, szétválasztották a városrehabilitáció fogalmát funkcióbővítő és szociális városrehabilitációra, jobb lett volna a funkcióbővítéshez „soft”, szociális közösségfejlesztő elemeket előírni.
Elő volt írva, hogy bevonják a helyi gazdasági szervezeteket, de kiszámíthatatlan megtérülés miatt kicsi beruházások.
A szociális városrehabilitációról az a hiedelem, hogy az szociális lakásépítést jelent, de egyébként sem nagyon tudnak elképzelni
A közösségi tervezés nem effektív mérnöki munkát jelent, hanem a tervezés tervezését, a fő vezérlő elvek, a helyi ismeretek beadását.
Pl. Komáromban: a településtervezést megelőzte egy Jövőműhely, ami százoldalas anyagokat eredményezett városrészenként, problémákkal, helyzetképpel, ami sokat segít a tervezőnek.
SM –Először víziót, stratégiát alkotunk a tervezésben, ehhez kell az érintett lakosság. A vonalakat a térképre a mérnök úr fogja behúzni.
PF – mind a 3 tervezési modellnap lezajlott. Pécsbányán, Miskolcon, Debrecenben.
PP – amikor megalakultunk, már javában zajlottak ezek a folyamatok, a mi csoportunk egy szakmai lobbiszervezet, de a TB! Modellnapok arra szolgáltak, hogy megmutassák, hogy lehetséges a lakossággal együttműködni. A nagyszabású folyamatokkal ezek a napok nem álltak kapcsolatban, kivéve Pécsbányán, ahol szociális városrehabilitációt terveztek, de ebből úgy néz ki, hogy nem lesz semmi.
PB – szociális városrehabilitáció nem szociális lakásépítés, hanem a leszakadó lakóterületek rendbehozatala.
Pécsbánya: a szénbányákhoz hozott munkaerőnek jól felszerelt lakóterületeket alakítottak ki, szolgáltatásokkal jól ellátva, ami a bányászat hanyatlásával…
Pécsi cigánytelepek felszámolásával ide is költöztek szegény cigányok, ami lakosságcserét eredményezett. Szegregátumok alakultak ki, halmozottan hátrányos helyzetű lakosokkal. Külfejtés miatti tájseb rontja tovább a terület értékét. 3 nagy lakosságcsoport: hajdani bányászok, 70-es években betelepített romák, akik elkülönülve élnek, és egy jobb módú csoport, egyrészt a régi bányaarisztokrácia leszármazottai (Kisztihand-negyed), és akik nemrég költöztek ide.
Mindenképpen itt kellene szociális városrehabilitáció, mi ehhez akartuk a közösségi bevonást hozzáadni.
PP – itt nem ment úgy, hogy egyszerűen végrehajtottunk egy közösségi tervezési módszert. Elkezdtünk interjúzni, civil szervezeteket, helyi közösségeket, óvodát, egyházat, intézményeket, központi személyeket. Kiélezett konfliktusok, jövőről beszélni nem lehet, a jelent szidják, a múltat felmagasztalják, a jövő nem létezik. Egyidejűleg zajlott a Retextil Alapítvány, Krétakör programja, Murál Morál Csoport kéthónapos falfestmény-készítési programja.
Azért tartottunk jövőműhelyt, gyerekrajz-pályázatot, hogy a jövő dimenzióját „felnyissuk”, elkezdődjön a gondolkodás. Sikerült megmozgatni erőket, nem nagy lépésekkel, hiszen rendkívül beállt állapotból indultunk.
PF – A Murál Morál munkája nagyon nagy volt, teljesen bezárkózott, ellenséges világképű gyerekekkel dolgoztak.
SM – Debrecen, Nagyerdő: konfliktusból eredt a helyszínválasztás: terv: strand területét megnövelnék a park rovására. Helyi felzúdulás, Összefogás a Nagyerdőért.
TB –nap, Debrecen főépítésze eljött. A cél az lett, hogy a Nagyerdővel egészében foglalkozzanak, legyen egy átfogó Nagyerdő-koncepció, ne csak külön-külön Állatkert, parkolás, stb. Példa: Central Park, New York, ahol az egész park menedzselésével állítják elő a fejlesztéséhez szükséges bevételeket.
PF – Miskolc, Avas-lakótelep, ahol Molnár Aranka (Dialóg Egyesület) és az ott működő Jezsuita Gimnázium párbeszédével indult a helyi intézmények együtt gondolkodása. Kérdőíves felméréssel kezdődött, ami beültette a bogarat a fülekbe, ezt követte a közösségi tervezés Portschy Szabolcs vezette építészhallgatókkal. Az ott résztvevő főépítész nagyon pozitívan reagált a hallottakra, és mára az a hír járja, hogy a SZVR programban az Avas fontos szerepet játszhat.
A pályázatunk része lesz egy népszerűsítő kiadvány a közösségi tervezésről, nem szakembereknek.
ITT FELMERÜLT ÖTLETEK, ESETEK:
V. kerületben kutyapark tervezés, és a kutyákkal kapcsolatos szabályozásban részvétel. Támogató hozzáállás az önkormányzattól, készek tájékoztatni, egyesület alakítására biztatta őket a főépítész (ez lett az EB OVO Egyesület).

Kérdés: miért kell, hogy a helyi intézmények elkezdjenek kommunikálni egymással, ha egyszer közösségi tervezésről beszélünk? Az nem a lakosságot jelenti?
PF – A rendszeres találkozású baráti kör is intézménnyé válik, az intézmények is érintettek (stakeholder), az egyeztetésben az ő érdekeit is érdemes megismerni, őket is alkotóként beépíteni a folyamatba.
SM – az az ideális, ha ahelyett, hogy a lakosság egy diktátumot átad a helyi hatóságoknak, közösen dolgozzák ki a terveket.
PB – a városrészek megújításának külföldi gyakorlata is mutatja, hogy nem pusztán lakásfelújítást érdemes végezni, hanem komplex intézmény- és szolgáltatásfejlesztést (Németország így csinálta eleve, Franciaország most a zavargások után jött rá, hogy nem elég mennyiségi szemlélettől vezérelve 10-20 ezres lakótelepeket felépíteni, hanem fejleszteni kell az iskolákat, közösségi intézményeket, szolgáltatásokat).
BS – Háromféle alaptípust lehet felfedezni, az első az a főépítész/városvezetés, akinek határozott víziója van, és retteg attól, hogy a kompetenciáiból elvesz valamit a közösség. A másik, akinek nincs elképzelése, és vaktában megpályáz mindent, a harmadik, aki rájön, hogy a részvételből hatalmas politikai, népszerűségi és egyéb tőkét tud kovácsolni. A közösség jellemzően funkcionális dolgokba akar beleszólni, nem pedig a tervező művészi szabadságába („ez a modern ronda”), noha ettől nagyon sok építész fél. A formai megvalósításról lehetnek viták, de egy funkcionálisan jól használható tér sikerre van ítélve hosszú távon.

Tarnai Mari jegyzete

Lakatos Kinga – Péterfi Ferenc
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Közösségfejlesztési Osztályának munkatársai

Lakatos Kinga a témában írott két publikációjának ajánlása: A képessé tétel folyamata (Parola füzetek)
További megjelenés: 2010/2. Civil Szemle

Egy bevezető történet hangzott el az előadás indításaként:
“Egy Beauty (Szépség, USA) nevű kisvárost ki akartak költöztetni a rendszeresen árvíztől sújtott területről, ami alatt, mint később kiderült, gazdag, felszíni kitermeléssel kinyerhető szénlelőhely is volt. A városka legtöbb lakója természetesen nem akart költözni, így a beruházást tervező testület egy közmeghallgatást rendezett.
Joe Szakos, közösségszervezőként dolgozott ezen a terepen, s tudta, hogy elsősorban tudásban szenvednek hiányt a helyiek, sokan nem tudtak írni-olvasni, attól tartottak, hogy a sok szakmai érv között nem jut tér a helyiek “földhözragadtabb” érveinek. Ezért több aktív, tájékozottabb helyivel elkezdte a terveket körbevinni a városkában, beszélgettek róla az emberekkel, az írni-olvasni nem tudóknak az aktivisták felolvasták a vaskos programot.
A meghallgatáson aztán természetesen röpködtek a szakkifejezések és bonyolult fejtegetések, majd amikor a kérdésekre került a sor, felállt Johnny Mullins, akiről a városka minden lakója tudta, hogy sem írni, sem olvasni nem tud. Azt mondta:
“Ha megnézik a program 17. oldalán szereplő adatokat arról, hogy hány embert kell elköltöztetni, látni fogják, hogy nem egyezik az 54. oldalon található adatokkal.”
Ezzel a meghallgatást rendezők lendülete megtört, és a helyiek, miután látták, hogy az analfabéta Johnny milyen magabiztosan tette meg a hozzászólását, sorban szót kértek és elmondták a véleményüket.
Beauty azóta is az eredeti helyén van, az összes lakójával együtt…” Tarnai Mária fordítása

Lakatos Kinga:
Csepeli György bevezető előadására visszautalok, abban látható volt, hogy Magyarországon ma az aktív cselekvők aránya kb. 10 %, és talán 70% is van a “szenvedők” aránya, ezért úgy gondolom, hogy nagyon is kell beszélni a képessé tételről, az empowermentről, mint cselekvést segítő fogalomról.
Általában a hazai társadalmi gyakorlatról elmondható, hogy hiányzik az aktív cselekvés az érintettek részéről.
Hogyan lehet pozitív lendületet adni az embereknek a különféle segítő szakmákban, hogy a saját életük alakításában kompetenseknek érezzék magukat?
A munkámban én azt szeretném, ha partnerségi viszony alakulna ki köztem és a velem együtt dolgozók között, ne én legyek aki bevonom őket, hanem ők váljanak a maguk erejéből és a segítés révén bevonttá, cselekvővé. Úgy látom, minél inkább részt vesznek a saját életük alakításában és a társadalmi életben az emberek, annál inkább aktívabbak.

Ha le akarjuk írni a képessé tétel folyamatát, tanulmányaim alapján úgy látom, 3 szintet tudunk elkülöníteni:
- Én, mint állampolgár – a saját dolgaimra, eseményeimre tudok hatni – ez az individuális szint, bennem történnek változások.
- A második színt, mikor egy csoport jut el a tudatosságig. Mi, a hasonló problémával küzdő emberek jutunk el egy közös szintre, – ez az állampolgáriságnak egy szintje -, amelyben felismerem a hasonló emberek érdekeit, a velük való közösség vállalását, s, ha szükséges, ebben a csoportban hajlandó vagyok beáldozni a saját érdekeimből, azoknak egy részét.
- A harmadik színt, ami szintén ehhez a cityzen magtartáshoz kapcsolódik, mikor vagyunk mi, és vannak mások – felvállalva a célomat, ütköztetem a külvilággal akár politikai síkon is. Egyéni, és csoport szinten.
Ez már egy közpolitikai szint. Ezért is választják szét az angol gyakorlat elméletében az enablement és az empowerment fogalmakat, az egyéni és a csoportos tudatosságot. Ha pontos értelmezést keresünk, az enablament a képessé tétel fokozata és az empowerment itt inkább már a “hatalommal való felruházást” jelenti. Én magam nem szeretem ez utóbbi kifejezést, mert én valahogy nem akarok ilyen szereplő: hatalommal felruházó lenni.
Mindenesetre ezen a szinten már inkább a hatalmi szintek átrendezése történik, ütközésekkel, gyakorlati lépésekkel.

Cselekvő-képessé-tétel
Talán először ennek nem örültem, hogy a cselekvő szó bekerült. De aztán megfigyeltem, hogy az engem érintő cselekvésekben nem egy védett helyzetben vagyok, hatékonyabban tesz képessé a cselekvés folyamata és tapasztalata.

Péterfi Ferenc:
Néhány dolgot, hadd emeljek ki, foglaljak össze az elhangzottakból és az azokhoz tartozó további fogalmakból először Kinga gondolatmenetének megerősítésére:
Kinga itt jelzett dolgozataiban idéz egy fontos szakirodalmat: „ A képessé tétel ELMÉLETE azzal foglalkozik, hogy hogyan szerezhetik meg az emberek az irányítást saját életük felett, csoportként (közösségként) képviselve saját érdekeiket; a MÓDSZERE pedig azzal, hogy a segítő szakemberek hogyan keresik a lehetőségeket arra, hogy fokozzák/növeljék azoknak az embereknek a ‘hatalmát’ (befolyását), akik ebben hiányt szenvednek.” (Adams 2003:8)
Az enablement tehát – és most megint Kinga írását igyekszem összefoglalóan idézni – “a képessé tétel azon fázisára vonatkozik, mikor az egyén felismeri saját belső erőforrásait, önbizalma megerősödik, képessé válik saját szükségleteinek/vágyainak artikulálására, saját elképzeléseinek megvalósítására…” De ide tartozik az a folyamat is, amikor egy csoport jut el az önmeghatározás szintjéig és vállal fel közös érdekeket, célokat, mikor a csoport tagjai egyenként is eljutottak oda, hogy bíznak saját hangjukban, illetve ezen túl annak a csoportnak az erejében is, melynek tagjai.
“Az empowerment a képessé tétel azon fázisa, amikor az önmeghatározáson túljutva, a valahová tartozás örömteli élményétől megerősödve, a közösségnek nyíltan fel kell vállalnia érdekeit/céljait, tárgyalóképessé kell válnia más hatalmi csoportok képviselőivel szemben, fel kell ismernie saját hatalmi pozícióját, és mernie kell élni ennek a hatalomnak az eszközeivel a közösség érdekében.”
Ha már keressük ennek a kifejezésnek a legjobb hazai megfelelőit, még a részvételre képesítést is lehet említeni.

De – most már a saját gondolatmenetem szerint haladva -, induljunk ki egy megfosztott állapotból, ilyen az angoloknál a powerlessnek nevezett fogalom, a tehetetlenség érzése a cselekvőképtelenség gyakori oka. Ez az állapot úgy gondolom nagyon ismerős mindannyiunk számára. No, a tehetetlen állapotból a „hatni tudó állapotba” való eljutás – ez az empowerment.
Tehát
- a tehetetlenség érzésének felszámolása – azaz hatással tudok lenni a környezetemre,
- annak a lehetősége és szükséglete, hogy megoszthatják a tapasztalataikat,
- annak az átérzése, hogy megértették őket és ez a megértés a változást is hozhat magával,
- arra való esélyek megismertetését és tudatosítását, hogy közösségi ügyekben kompetens-illetékes vagyok, illetve illetékes az adott közösség.

A képessé tétel és a felhatalmazás: annak a tudatosítása, hogy én vagyok a dolgok megoldásának a kulcsa, rajtam múlik; elhitetni, hogy képes vagyok – közösségben együtt képesek vagyunk – cselekvésre, változások elindítására (önbizalom). Harkai Nóra társunk azt írja erről: „Magán és közügyekben is legyen bátorságuk és kedvük engedély nélkül szót emelni, a következményektől való félelem nélkül.”

Az elmúlt három napban sok példát hallottunk a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség példáit, és néha azokat, amelyek ennek a felszámolására törekednek. Ezeke alapján mondom, hogy
- az empowerment értelmezése kínálkozik egyrészt az eszköztelen, a társadalom perifériájára szorult, gyakran szegény, cigány lakosság képességének a kibontására, arra való képessé válás, hogy képes legyen a társadalmi helyzetén, az egzisztenciájának megszervezésében a saját lábára állni. Tehát az önfenntartás, a materiális életfeltételek megteremtésére, az ilyen életképesség megszerzésére irányuló erőfeszítés.
- Ám másik értelmezése – ami a közösségfejlesztés szempontjából legalább ilyen jelentőségű -, hogy a cityzen, az állampolgári szerepre való képessé tétel megvalósuljon. Ez már sokkal szélesebb társadalmi mezőre kiterjeszti e fogalom jelentőségét.
- Végül, harmadik értelmezése e fogalomnak, hogy nem csupán a közpolgárok, de a döntéshozók és a környezetünben működő intézmények képessé tétele ugyanilyen jelentőségű folyamat kellene legyen.

Ám, ha valaki – és most a közösségi, közpolitikai területre értem a képessé tétel, képessé válás, pláne a kezdeményezés fogalmát és folyamatát – rendszeresen ennek az ellentétét tapasztalja a maga gyakorlatában, tehát hogy hiába kezdeményez, nem tud hatással lenni, akkor félő, hogy a kudarc kondícionálódik benne, az, hogy rajta nem múlik semmi, mások, nagyobb erők határozzák meg az ügyek alakulását, azokon dőlnek el a dolgok.
Itt egy új fogalmat használunk, amivel az egyik korábbi előadás is foglalkozott, és ez a tanult tehetetlenség. Abban a műhelyfoglalkozásban, ahol erről szó volt, a társadalom perifériájára került szegény – többnyire cigány – gyerekekben konzerválódó tanulási és egyéb kudarc rögzülése került szóba.
Mi kiterjesztjük itt most ezt a fogalmat a köznapi életünkre, a helyi ügyek alakításában felhalmozódó és könnyen kondícionálódó negatív tapasztalatunkra: a helyi közösség változtatási esélyeinek lehetséges kudarcára. Itt egy ellentétpárt találunk: tehát a képessé tétel mint egy fejlesztő folyamat és a tanult tehetetlenség, mint egy fullasztó, lezáró, az aktivitást kiölő, de legalábbis durván korlátozó folyamata.
A tanult tehetetlenség, a szocializáció folyamatában rátanított tehetetlenség kialakítása az egyénben, amelyben azt a képet őrzi magáról a személy, hogy kiszolgáltatott, hogy cselekvésre képtelen, és nála nagyobb hatalmakkal nem szabad szembeszállnia. Amiért a témánk szempontjából ez egy veszélyes folyamat, mert következménye, hogy a szükséges cselekvésre nem érezzük képesnek magunkat, sőt passzív, elkerülő magatartással reagálunk ilyen helyzetekben.

Ha valaki rendszeresen azt tapasztalja, hogy nem múlik rajta semmi, hogy tettei hatástalanok a környezetére, akkor passzívvá válik, nem kezdeményez. A közösségi kezdeményezés politikai „kikerülése”, halogatása, szabotálása a hatalom részéről különösen káros társadalmi következményekkel jár. A sikertelen cselekvés, a közösségi részvétel nehezen feltámadó aktivitása, a politikai szereplők részéről a civil kezdeményezések gyakran tapasztalt szándékos „kifárasztása” is kumulálódhat, azaz a kezdeményezés és a részvétel esélyének, értelmének, illúziójának a tartós, rosszabb esetben a végső elvesztését is magával hozhatja. Az élénk közélet, az erős, érdekérvényesítésre és a hatalom ellenőrzésére képes civil társadalom kialakulásának, kiépítésének hiányára találunk magyarázatot itt.
Ez az élmény gyakran egy szocializációs folyamattá áll össze: Az empowermenttel, a politikai felhatalmazás esélyével szemben a képtelenség (powerless), a tehetetlenség berögződését, azaz a rátanított tehetetlenséget „eredményezi” következményként.
Itt különösen kiemelendő a társadalmi felelőtlenség kérdése, hiszen ilyen esetekben a politikai szereplők hatalommegosztástól való félelmükben valójában a közösség elleni „bűntettet” követnek el.

Azért fontos, hogy erről beszélünk, mert jó, hogy bizonyos folyamatokat, viselkedéseket megértsünk, ez segítheti a változtatásban való tudatosabb és sikeresebb közreműködésünket.

Sélley Andrea jegyzete

Mit tehetek én?
Példák az önsegítésre és a társadalmi felelősségvállalásra.
Beszélgetés vezető: Herpainé Márkus Ági
Vendégek: Reiber Józsefné Magdi- többgyermekes anyuka, Széna Egyesület, Önkéntes- Szegénységellenes Hálózat, Székesfehérvári nagycsaládosok Egyesület
Mester Attila- kulturális antropológus, Főállású angyal, Önkéntes-Szegénységellenes Hálózat

Mi a társadalmi felelősségvállalás?
Mester Attila a Vállalati társadalmi felelősségvállalásról.
Vállalati szinten a profit mellett a fenntarthatóság is bekerült a szemléletmódjába. Bár ez inkább még csak a nemzetközi vállalatokra jellemző.
De kezd Magyarországra is elterjedni, csak lassan. Fontos, hogy a fenntarthatóság tudatosuljon.

Erre egy példa: a Vodafone pályázata. Amit az Új Zélandi vállalati rész ötlött ki. Úgy támogatnak civil szervezeteket, hogy egy szakembert foglalkoztatnak 1 évre. így lett Mester Attila is Főállású angyalként a hátrányos helyzetűek onformatikai megsegítője.

Általában a vállalati felelősségvállalást marketing fogásként jelenítik meg, ami csak részben igaz. Ezt kilehet használni.
ebben az a jó, hogy nem egy adott már meglévő programra kell pályázni, hanem egy jó ötletet támogat a Vodafon.

Magdi- 15 éve alakult az egyesület. Két kismama találta ki. az anyukák tartalmasan töltsék el az idejüket a gyerekeikkel.
Például képzésekkel, szabadidős programokkal, kirándulásokkal, színházlátogatásokkal. Ezek a családok szervezik saját maguknak, és finanszírozzák közösen az egyesülettel. Programok: Centrumban az egészség, fotó klub, baba-mama klub.

A mi alapítványunk 2009-ben jött létre. Rászoruló családoknak bútort, élelmiszert, ruhát adnak.

Létrejött a Fehérvári Szociális Háló-9 szervezettel azt segíti, hogy tudhatják a rászoruló családok, hogy milyen helyzetben hová fordulhatnak. Tudhatják az emberek, milyen civil szervezetek vannak. az önkéntes munkákat össze lehet így fogni. Például 4 ezer főre osztottak élelmiszert, amit a civil szervezetek közösen szerveztek.

Plusz ötletként felmerült, hogy a rászoruló gyerekek oktatását is lehetne alapítványi alapon támogatni.

A legfontosabb a valahová tartozás érzése. A Széna Egyesület segítséget, jogi tanácsadást is ad.

A helyi kis közösségek úgy érhettek el valamit, hogy összefogtak. Így a 9 szervezet lett a háló tagja. Egymástól kissé féltették a szervezeti információkat, főként a támogatási forrásokról. Tehát van szervezeti együttműködés, de nem az igazi.

Nálunk az egyesületi tagdíj 8000 ft/ év.

Márkus Ági- Magyarországon az adományozási kultúra még sehol sincs. Nehezen válunk meg bizonyos dolgoktól.

Babos Zsuzsánna jegyzete

Kerekasztalbeszélgetés a szolidaritás esélyeiről és realitásairól
Vendégek: Lakner Zoltán, Gyuris Tamás, Márton Izabella
Beszélgetés vezető: Vercseg Ilona

Vercseg Ilona -Mit jelent a szolidaritás, mit is értünk ez alatt?
Gyuris tamás- Segítés, szolidaritás. Nem elvárható. Világnézet, értékrend vagy van az emberben, vagy nincs. A társadalmi működés kovásza, maltere. Nélküle nincs működő társadalom.
Lakner Zoltán- A szolidaritás nem elvárható. Ezeket a kérdéseket nem kellett 100 évvel ezelőtt feltenni, mert összetartóbb társadalom volt. Ez most valahogy kiürült. Helyette szolidaritást pótló intézményeket hozunk létre. A szolidaritás hiánya a társadalom bizalmát gyengíti. Segítő intézetek születését kényszeríti ki. „Szolidaritás, vagyis szeretet.”
Márton Izabella- Nem elvárható a szolidaritás. Szolidaritás, de kivel? Kis közösségekkel, Országgal, vagy globálisan? Szolidaritás nélkül széthull a társadalom. Magyarország efelé tart.
Gyuris Tamás- Klasszikus régi közösségek felbomlása ( munkahely keresés miatt). A nagy városokban már sokkal személytelenebbek a kapcsolatok. Ezért intézményesült a szolidaritás különböző intézetekkel.
Vercseg Ilona- Adott közösség tagjai között lévő szolidaritás. Még a Kádár rendszerben is volt egyfajta felülről irányított szolidaritás. Napjainkban elutasítjuk a közösség képző erőt.
Organikus szolidaritás. Erős identitás. Nyugodt lehetek, mert a közösség figyel rám.
Lakner Zoltán- Ma a félelem tartja össze az embereket. Ma az ember nem tudja teljesíteni a belső kényszerét, hogy másokon segítsen, mert olyan viszonyok jöttek létre. Szívesen vállalnánk felelősséget, de nem tudunk.
Gyuris Tamás- Az Egyház szerepe eddig jelentős volt. Normák közvetítésével, amiket elvárt. Az Egyház szerepe, hatása is változik az urbanizációval.
Vercseg Ilona- Milyen feltételei vannak a szolidaritásnak?
Identitás, odatartozás.
Lakner Zoltán- Felelősség- évente többen hagyják el az országot, 30-40 ezer fő ( Korfa kiadvány). Tartós emigráció, plussz mély demográfiai mutatók. Ma a magyar viszonyok elől menekülnek a magyar fiatalok. Ebből következően nincs nemzeti kohézió, ami eddig összetartotta  a társadalmat. Ezért következik be a tartalom nélküli társadalom.
Gyuris Tamás-  Hogyan lehetne megújítani a szolidaritást?- az alapoktól. Ami a kis közösségekben van jelen. A felelősségtudatot, a szolidaritás kultúráját kell kialakítani. Plussz rengeteg pozitív példa szükséges.
Vercseg Ilona- Ábrándos kép ez. A kis közösségek kiszolgáltatottak. A közösséget támogató erők is erősebbek kéne legyenek. Kellene egy szakpolitika, hogy támogatni tudják a kis közösségeket.
Márton Iza- Szolidaritás, ami mindannyiunk számára hasznos! Ha segítjük a szegénységben élőket, az nekünk is hasznos.
Lakner Zoltán- Magyar Állam a feltételeket megteremtette. A forrást is: normatív alapon a formai feltételeknek megfelel egy szervezet- akkor a civil szervezete létre jöhet. Fejlesztési politikát ír elő- akkor megszabja, hogy közösségi egyeztetés szükséges.
Az állam korlátai: nem kényszerítheti, hogy szeresse mindenki a szegényebb embereket. De elfogadhatóvá teheti őket a társadalom számára. Ez az Állam felelőssége.
Gyuris Tamás- Állami felelősség: Családokon belüli szolidaritás, szavak nélküli minta. Az Állam szabályozásaiból finomítani, változtatni kéne.
Vercseg Ilona- Mennyire vagytok elégedettek a jelenlegi szolidaritást pótló intézményekkel?
Lakner Zoltán- A szakmai színvonala Magyarországnak, Nyugat-Európai szintű. Például Svédországban mutogatják a magyar gyermekvédelmi rendszert. Magyarország az Európai átlagot meghaladja intézményi szinten.
Gyuris Tamás-  Nyugat Európában a szolidaritást piaci alapon létre lehet hozni. Addig Magyarországon nincs piacképes vevő ezekre  a szociális szolgáltatásokra. Nincs alternatíva. Ezért érezzük, hogy borotva élen mozog néhány szociális szolgáltatás létrehozása.
Márton Iza- Nyugat – és Magyarország közötti különbség szakmai felkészültségben nagyon is megjelenik.
Vercseg Ilona-  az egészet,mint problémát, senki sem vállalja fel. Szemléleti hiányok vannak. A felelősséget kikerülve. Az intézményi és társadalmi szolidaritás ki kéne, egészítse egymást.

Lakner Zoltán- szűkebb, tágabb közösségeknek van-e felelősségük egymás felé? A megélhetési gonddal küzdőktől elvárható-e a szolidaritás?

A magyar társadalom önmaga által is magára van hagyva?

Babos Zsuzsánna jegyzete