Posts in category Nincs kategorizálva

Jegyzet a Settlement műhelyről

Settlement műhely
Házigazdák:
Giczey Péter, ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület
Horváth Judit, Nap Klub Alapítvány
Peták Péter, Istenkút Közösségéért Egyesület

A jó pár éve beindult az Életfa Egyesület, az Istenkúti Egyesület és a Nap Klub Alapítvány együttműködésében az a törekvés, hogy élesszük fel Magyarországon a settlement mozgalmat, aminek célja, hogy szedjük össze az újrafogalmazott tapasztalatokat.
A settlement szó fordítása: nem lehet, mert annyira kompex szolgáltatásokat takar, de talán a legközelebbi a népház.
A settlement egy olyan komplex közösségi szolgáltató központ, ahol a szociális, művelődési-kulturális, oktatási, felnőttoktatási szakmák, szolgáltatások érhetőek el szabadon, bárkinek. Különös hangsúly tevődik a közösségi munka, közösségfejlesztés folyamatos biztosítására.

30 tag gondolkodik íly módon a szolgáltatásaik szervezésében, és egymás közti tapasztalatcserében.
Jelen műhely apropója: közösségi animátor képzés. Ez egy 8 modulból álló akkreditált felsőfokú szakképzés, 1 éves. A képzés kidolgozása most kezdődik, és ebben az évben lezajlik, 2011. februártól decemberig tart majd a tetszképzés.

- gyakorlatorientált, intenzív képzés két terephelyszínen: Ramocsaháza, Nyíregyháza-Huszártelep (itt settlement házak indulnak majd, amelyek terepként szolgálnak)
- segítsétek a képzés tartalmának kidolgozását két csoportban!
- érdekérvényesítés technikák kidolgozása
- érdekképviselői feladatok, a helyben élőkkel is meg kell tudni fogalmaztatni, hogy mik a szükségletek, a külön érdekekből hogy lesz csoportérdek
- a kompetenciák között szerepelnie kell a konfliktuskezelésnek, mediálásnak
- felvételi feltételek: bemeneti feltételként humán jellegű felsőfokú végzettség szükséges, mivel ez felsőfokú szakképzés (a településen élők kiesnek?jó eséllyel, ez szakember képzés)

Ajánlást tervezünk tenni, hogy milyen “személyiségű” embereket várunk a képzésbe. Kérdés, hogy a képzés után hová illeszkednek be? Szociális, oktatási, kulturális intézményekbe? Jogos a kérdés, hiszen:
- nekik kell majd kiharcolni azt, hogy ilyen komplex típusú tereket alakítsanak ki!
- meg kell tudnia győzni a település döntéshozóit arról, hogy meg kell teremteni a településen az ott élőknek ezt a lehetőséget, teret, szolgáltatásokat…
- jó opció, a meglévő állami intézmények profiljának változtatása (pl a nyíregyházi ház: elindult egy közösségi ház, amiben ösztönösen elkezdett működni egy tanoda, 5 civil szervezet, Ramocsaházán pedig egyelőre a gondolat van, illetve egy közösségi tér a cigánytelepen)

A Napklub Budapest VIII. kerületében működő közösségi tanácsadó szolgálat, ami a helyi szükségletekre épít. Bármilyen gondjukkal odajöhettek az emberek, jogi tanácsadástól kezdve gyerekprogramok tartásáig. Magdolna negyedben rögtön a civileket hívták az ott lévő új házba szolgáltatásokat nyújtani, másrészt oda kellett szervezni a cigányoknak a munkaerőpiaci tanácsadásokat, szakmai tanfolyamokat, képzéseket, szolgáltatási hálót kellett kialakítani. Itt máris működik a settlement szolgáltatás. A szociális szakmában dolgozók tudják, hogy a gyerekvédelemmel össze lehet más szakmák szakembereit vonni . Nem egy pénztárcából oldható meg, tehát több szaktárca is beléphet finanszírozóként. A settlementben több szakma találkozik, legyen az állam dolga, hogy hogyan oldja meg a finanszírozást, mi tudjuk közvetíteni, hogy mik az állampolgárok igényei. SEMEA francia ifjúsági szervezet, akik az ifjúsági házaknak, művelődési házaknak képeznek fiatal önkénteseket, akik a fiataloknak szabadidős tevékenységet tudnak szervezni. Ott van egy országos animátor képzés, el tudjuk képzelni, hogy a középiskolákra is ki tudjuk terjeszteni a középfokú animátorképzést. Például van az Addtovább! mozgalmunk, ahol a fiatalok visszamennek a saját településükre, ahol szintén nekik elkél majd egy közösségi animátor képzés.

Ebben a képzésben azokat várjuk, akik dolgoztak már terepen. Ez azért van, hogy lehessen a képzésben résztvevőknek a saját munkahelyük is a terepük. A munka és élettapasztalat ezért fontos lehet a képzés ajánlásánál, de nem lesz felvételi kritérium.

A két kialakult csoport feladata: a képzés tartalmának, képzés felhívásának kidolgozása.

KÖZÖSSÉGI ANIMÁTOR KÉPZÉS FELHÍVÁSÁRA ÖTLETELÉS
Milyen embereket várunk erre a képzésre?
- humán diploma a feltétel: kommunikációs szakember, szociális szakember
- szóbeli elbeszélgetés a bemeneti feltétel, ahol a motiváció, személyes rátermettség is mérhető
- empátia, tolerancia, jó kommunikációs készség, nyitottság, előítélet mentesség
- munkatapasztalat, önkéntes tapasztalat
- várunk szociális területen szívesen dolgozókat, integrált közösségi tereken, saját településeken elkezdett folyamatokat
- kedvcsináló, intvitáló, motiváló, hívószavak keresése

KÖZÖSSÉGI ANIMÁTOR KÉPZÉS TARTALMÁRA ÖTLETELÉS

Közösségi iskola, ahol vannak kora délután szakkörök, este, meg a helyi lakóközösség jöhet tanfolyamra, közösségi rendezvényekre. Ezek azok, melyek a kistelepüléseken lévő kisiskolákba bevihetőek.

Részvételi demokrácia módszerei: deliberatív elemek elsajátítása, vitamódszerek, tárgyalási technikák (Magdolna negyed esete)

- helyi nyilvánosság szemlélete, elmélete, eszközök, technikák (helyi rádió, web)
- intézményi működtetésre vonatkozó ismeretek (gazdasági, pályázatírási)
- szociális, közművelődési, felnőttképzési alapismeretek, kompetenciák egységesítése (nem ismerik a másik szakmákat)
- a konkrét település alapos megismerése, feltárása, szociológiai módszerekkel

Lesz egy jó pár szakember, akik jó esetben az IKSZT, Biztos Kezdet programtól, settlementből jönnek.
Lobbi tevékenységet kell elkezdeni, a döntéshozókat kell érzékenyíteni.

Sélley Andi

A kulturális szegénységről c. előadás jegyzete

A kulturális szegénységről – hogyan fejleszthetők a társadalmi integráció esélyei
Vendég: Lágler Péter, Talata Dudás Katalin

Lágler Péter

Több szemszögből, nem csak szociális szempontból járjuk körbe a témát. Többféle szegénység létezik és ezek milyen szolidaritási cselekvéseket igényelnek.
Az összetartozásról a társadalomról és a fogalmak kapcsán felmerülő szavakról szól ez az előadás.
Cél: hogy kapcsolathálókról beszéljen, közben az alkalmazott fogalmakat vizsgálja.

Mi a társadalom?
A társadalom egy diszkurzus. Egy államrezont központú fogalom. A társadalom eszméje a hatalom szempontjából rendezi a halmazt. Egy meghatározott csoportnak a társadalom szempontjából szerkesztett, rendezett halmaza. Mintája az állam. Pl.: falusi-, törzsi-, magyar-, rendi társadalom.
Magyarul (nyelvre hangolódásként)
Társadalom, álladalom, birodalom, sokadalom, lakodalom, irodalom – az „adalom” képző a nyelvújítás fontosságára utal.
„Jókor szokjál e gondolathoz, s társaságban született ember nem önmagáé.” Kölcsey Ferenc 1836-ban írta ezt a gondolatot.

Társadalmi tér
A rendezettség alatt azt értem, hogy a hatalom a maga igényei szerint alakítja ki a szabályait. Szavak, mondatok, kifejezések kötik össze a hálózat különböző pontjait. A hálózat rendszerét még a társadalomtudósoknak sem sikerült lerajzolniuk.
Hatalmi mező: A hatalmi pólustól való távolságot fejezi ki. Hogy az alrendszerben ki hogyan vesz részt, sok szemponttól függ.
Integráció – kohézió
A társadalmi integrációról beszélve Durkheim szolidaritás fogalma kerül elő. A kohézió a társadalmi integráció „pár” fogalma, a hozzá tartozó mellérendelt fogalom.
Durkheim a szolidaritást tovább csoportosította:
mechanikus szolidaritás – származási, rokonsági összetartás, automatikusan jön létre pl.: leszármazással. A törzsi társadalom alapját teremti meg, a magunk törzsei a faluközösségek, még a XIX. században léteztek, majd később felbomlottak. Ennek a felbomlásnak az első lépése az organikus szolidaritás megjelenése.
organikus szolidaritás – funkcionális összetartás, ehhez szükségeltetik funkcionális egymásrautaltság.
A tövénél a közös gondolat, közös tudat áll: consicience collective, consiciece commune, részleges hiánya az anómia.
Eredendően minden etikai megalapozottságú írás felszólít az integrációra (pl. Mózes 3. könyve, Rousseau)

A kultúra egyfajta alkalmazkodási képesség, nem tartalmaz semmiféle reflektív vonást. Léteznek a társadalomnak olyan alrendszerei, amelyek lehetővé teszik a rendszer értelmében vett integrációt.
Mindegyik részterület kölcsönös függőség és csere viszonyban van a többi területtel. (pl.: gazdasági, politikai, és integratív alrendszerrel)
Kulturális szegénység – a fejlett társadalmakat fenyegető válság. A kultúra olyan viszonyban van intézményével, mint a hit az egyházzal.
A kulturális intézmények mezői az egyház intézményrendszeréből önállósultak. A művészeti világok a helyi társadalomban is léteznek. Arthur C. Danto nyomán használjuk ezt a világfogalmat.

Talata Dudás Katalin

A kulturális mező egyik szereplői – a közművelődési intézmények – hogyan próbálnak, a felvázolt problémán segíteni.
A legnagyobb hiba az intézmények működésénél, hogy nincs résztvevő, vagy ha van is akkor az egy megszokott kör, új résztvevők nincsenek.
G. Furulyás Katalin, Egyedül a kis világban című művében kutatta ennek okait, melyben szó esett többek között a roma kérdésről, a társadalmi különbségek növekedéséről stb.
Oka elsősorban, hogy a szakemberek nem ismerik a helyi igényeket, szükségleteket, nem mennek aktívan utána, mire lenne szükség.
Igaz, van a másik véglet, ahol nagyon sok energiát fektetnek ennek felkutatására. Az új igények feltárása is kockázatos, mert valóban megismerik az igényeket, de nem tudják azokat kielégíteni, nincs rá szakember, nincs rá kapacitás.
Komoly probléma, hogy a fenntartónak nincsenek elvárásai. Csak a saját előrelépése érdekében lép, annak fényében szervez programokat.
Megoldást jelentene, ha különböző fejlesztési programokban vennének részt az intézmények
Akkor van esély a fejlesztésre, ha szakembereket is bevonnak, de ezt általában elmulasztják.
A szakembernek át kell lépnie a település határait, hogy kapcsolatrendszert építsen ki, ezzel jut további információkhoz illetve további kapcsolatokat építhet.
A művelődési házaknak további funkciókat kell bevállalniuk (pl.:IKSZT) A civil szervezetekkel is fontos az együttműködés – befogadni őket, helyet biztosítani a számukra.

Somai Miklós közgazdász hozzászólása

A szolidaritás kérdésében úgy érzem, hogy lehet bízni az emberekben az egymás iránti szolidaritásukban, de gyakran ki kell kényszeríteni azt. Például ahol a kulturális színvonal alacsony, ott az embereket kell felhozni a kultúra szintjére, nem a kultúrát kell lealacsonyítani az emberek szintjére.
Fontos kérdés, hogy hogyan lehet eljuttatni a kultúrát a legeldugottabb településekre. 168 kistérség van az országban, egy szolid, de funkciójának megfelelő előadótermet mindenhol létre lehetne hozni, és oda vinni a művészeteket az operától a balettig.
Ha az adminisztratív eszközök gátat szabnak, úgy nagyon nehéz működtetni. Igaz, hogy pénz kell hozzá, de megéri.
Közszolgáltatásokat mindenkire egyenlő arányban kell terhelni, valamilyen általányadóval többletbevételt szerezni, és azt már könnyebb differenciálni.
Ne legyen hátrány, hogy valaki gyermeket vállal, pont azok, akik kitermelik a jövő generációját.

A jegyzetet Braunitzer Kata készitette

Jártál-e már Budapesten c. előadás jegyzete

pettendi „Jártál-e már Budapesten?”
Bemutató Petendi Szabó Péter fotógyűjteményéből, az azt kísérő videóanyagból
Házigazda: Sain Mátyás

Mikor a címet elolvastam, bevallom valami egészen másra számítottam.

A képek előtt kivetített cím:
Háttér
Fotó és videoprojekt
Fényképek

majd Petendi Szabó Péter bevezető szavaiban megfogalmazta, hogy a fénykép kevés szóval tud fontos, remélhetőleg a befogadó számára, de az alkotó számára mindenképpen fontos gondolatokat közölni. A képek, amiket látni fogunk Magyarországon készültek 2005–2006-ban.

Képek peregnek előttünk, emberek, családok, gyerekek, háttérben Budapest jellegzetes látképével, a kivilágított Lánchíddal és a Budai Várral. Minden kis kivágás után nagytotálból kapunk egy újabb képet ugyanazokról a szereplőkről, látjuk nyomorúságos, valóságos életük helyszínén őket, és lelepleződik, hogy ők nem az első képeken látott helyszínre látogattak el, hanem a háttérkép ment el hozzájuk.

Már ez a kontraszt is döbbenetes, majd jön a videó, ahol ugyanezek az emberek válaszolnak a fotós által feltett kérdésre: Jártál-e már Budapesten?

Ami a válaszokból szinte egyformán fogalmazódik meg, esélyük sincs eljutni még a falujukhoz közelebb eső helyekre sem, nem hogy Budapestre.
És ide kívánkozik a kérdéseinkre kapott válasz a fotóstól: Azt akartam felmutatni, hogy az ő falujukból Budapest mennyivel távolabb van, mint Budapestről ők. A döntések többsége Budapesten születik, a döntéshozók pedig az ő valóságuk ismerete nélkül hozzák meg róluk a döntéseiket.

Egy újságcikk: http://www.nol.hu/archivum/archiv-501944

S hogy mit válaszoltak arra a kérdésre, hogy milyennek gondolják a fővárost?

„Milyennek gondolom? Sok ember van, szép házak. Jó lenne elmenni. Megnézni múzeumokat, kastélyokat.”

69 éves roma férfi: „Sokfelé jártam mikor még nem voltam házas, zenéltem, bőgős voltam, míg meg nem süketültem. Szeretnék körülnézni több helyen Budapesten.”

Fiatalember, szakmát tanul: „Budapesten nem kell a kerttel foglalkozni, mikor hazamennek iskola után, meg több a szórakozási lehetőség.”

Kislány: „Itt nagy a csend és szép a természet. Elmennék Budapestre, megismerkednék valakivel, aki ott ismerős és vele megnézném az állatkertet, meg múzeumokat.”

65 éves férfi: „Az országházát meg a múzeumokat nézném meg.”

82 éves parasztasszony, aki sehol sem volt életében, csak a pappal voltak Máriapócsón: „Aki állandóan munkában volt, az nem tud felkerekedni.”

Idős férfi a háttérkép előtt: „Ez a Lánchíd! Ezen én a háborúban hadifogolyként mentem át.” És meséli, hogy hogyan hajtották őket egészen Németországig.

40-es férfi, szeret a településén élni, békés, csendes hely, ahol akár még éjszaka is kimehet az ember az utcára, senki se bántja. „Óriási forgalom és óriási házak lehetnek. Csak olyannal mennék, aki ott otthonosan mozog. Jó lenne legalább egyszer eljutni Budapestre! Jó lenne egy jó meccset megnézni, de 17 ezer forintos segélyből nem lehet.”

A hallgatóságot megérintik a képek és a videón hallható őszinte kitárulkozások. Záporoznak a kérdések az alkotóhoz:

Hogy született a gondolat? Hogy fogott neki a sorozat elkészítésének? Hogy találta meg a helyszíneket? Mitől lettek ilyen nyitottak és elfogadóak a képeken szereplő és a videón megszólaló emberek?

Petendi Szabó Péter: Olyan embereket kerestem, akik azonos képességekkel rendelkeznek, azonos tenni akarással, mint a jobb körülmények közé született városi emberek, és a hely határozza meg, hogy nem tudnak jobb feltételeket teremteni maguknak. Mielőtt egy helyszínt felkerestem, olyan helyi emberrel teremtettem kapcsolatot, pappal, polgármesterrel, lelkésszel, aki megértve a szándékomat segítette megtalálni helyben ezeket az embereket és az ő személyének hitelessége és az én őszinte kíváncsiságom tette lehetővé a kapcsolatok kialakulását.

Akkor indulok el egy anyag elkészítésére, ha valamiben nagyon nagy hiányt érzek, és úgy érzem, hogy az eszközeimmel képes vagyok tenni ellene. A fotográfia egy magányos műfaj, az alany és a fotográfus között egy intimitás alakul ki.

Ezt a háttérhasználatot a fotográfia hagyománya is ihlette, ahol vándorfotográfusok járták a vidéket, és egy vágyott világ háttere előtt készítették képeiket. Ez egy olyan mélyen rögzült gyakorlat, hogy volt, hogy a képek elkészülte után megkérdezték tőlem, mivel tartoznak ezért.

Óriási felelősség a fotográfusé és még nagyobb a képek fogyasztóié, hogy ne manipulálhassák őket. A hitelesség nem az alkalmazott technológián, hanem a gépet kezelő emberen múlik.

Számomra akkor van vége egy munkának, amikor az első visszacsatolást megkapom, az fontos, hogy a képeimmel megfogalmazott üzenet hogy megy át. Ebből a sorozatból két egymást követő nyáron a Lánchídon volt kiállítás.

Péterfi Ferenc kérdése: Tudom, hogy tanít is, tanítható e a fotográfia és a fotográfusi személet?

Petendi Szabó Péter: A fotográfia tanítható, hogy a fotográfus milyen szándékkal közelít a témához, az nem tanítható.

Kérdés: Hogyan viszonyultak a fotókon szereplő emberek ahhoz, hogy a képmásuk már elkerül Budapestre, de ők továbbra sem?

Petendi Szabó Péter: Az elkészült képéből mindenki kapott. A legkényesebb, hogy rám bízták a képmásuk felhasználását. A fotográfia a kezdetektől a világ bemutatását célozta meg. Az igazi szerepe a fotográfiának, hogy megérint, emóciót vált ki, és így indít el gondolatokat, és jó esetben cselekvést.

Kérdés: Azt mondta, hogy a hiány indítja el, de a képek csupán a hiány megfogalmazására, felmutatására képesek.

Petendi Szabó Péter: Igen, de ha mindenki hozzáteszi a magáét, akkor talán a hiányos szövet befoltozódik.

Horváth Judit: Jó látni, hogy vannak ilyen fiatal, érzékeny művészek, csak nagyon kevesen vannak.

Petendi Szabó Péter: Nincsenek kevesen, születnek izgalmas, jó anyagok, csak nem jutnak el a közönséghez. Tőlem is sokkal több energiát igényel a munkák eljuttatása a közönséghez, mint a képek elkészítése.

Izgalmas, elgondolkodtató program volt, mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy figyelje Petendi Szabó Péter kiállításait, munkáit.

Velenczei Ágnes

Csepeli György Társadalmi szolidaritás

Csepeli György:
www.orokvisszateres.hu
www.csepeli.hu

Köszönöm a meghívást, és remélem nem okozok csalódást. Nem a személyem miatt, hanem a témafelvetés, megközelítés miatt. A cím a társadalmi szolidaritás, de alapvetően az előadás 2/3 részében arról beszélek majd, mért nem mondhatjuk a magyar társadalomról, hogy összetartó társadalom. Ha Kornai János Hiány című korszakalkotó művét most írná, akkor a hiány szó mögött nem az anyagi javakat kellene felfedeznünk, hanem azt a társadalmi szövetrendszert, amit a szolidaritás mentén értelmezünk. Amiről beszél, az ennek a hiánya.
Széchenyi István Hitel c. könyve nem egy közgazdasági probléma, hanem merőben szociálpszichológiai probléma. Elsősorban arról szól: hitelezni a másiknak szeretetet, sikert, attítűdöt. Sarc-mentalitás és hitel-mentalitás.
Széchenyi könyve a sarc-mentalitás diagnózisáról szól. Kornai János megírhatná a hitel-mentalitás hiányának a tüneteit, például az adózás problémáját. Amerikában az emberek, ha adót fizetnek, az egy büszkeség tárgya. Nálunk a büszkeség tárgya, ha nem fizetünk adót, ha kijátsszuk az államot. Az ország 70 %-a nem fizet adót, nem azért, mert nem tud fizetni, hanem mert adót nem fizetni az egyszerűen dicsőség. Ennek történelmi okai vannak. Ha nincs egy független állam, az a gyanú támad, hogy azt a pénzt, amit az állam elvesz, azt nem úgy fogja hasznosítani, ahogy szeretnénk. Olyan külsőt kell, hogy mutassak másoknak, nehogy eszébe jusson tőlem kölcsön kérni, negatívabbnak mutatom magam, mint amilyen vagyok. A negatív önbemutatás a rendszer kijátszásának lélektani előfeltétele, a mindennapi kapcsolatokban is így teszünk. Önbeteljesítő hatással bír ez is: előbb utóbb ténylegesen beteljesedik, létrejön a panasz-kultúra. Minden egy egységes panaszrendszerbe áll össze. A kiindulás a negatív hozzáállás a környezethez.

A hitel-mentalitás képviselője igyekszik hitelt kapni. Pozitívabbnak kell mutatkozni, mint amilyen a valóság. A legjobb ruháját veszi fel, épp fordítottja a sarc-mentalitásnak. Ez az attitűd általánossá válik, a másikról is feltételezem, hogy adhat nekem. Ez Amerikában kicsit szélsőséges (önfényezés). Ez egy személyközi attitűd. Rendszer-attitűd esetében a bizalom átváltozik pozitív várakozássá. A rendszerben bízom, még ha a politikusok csalók is lehetnek.

Modern társadalom
A tradicionális társadalomban kényszerítő ereje volt a hovatartozásnak. A katolikus egyházban ilyen az exkommunikáció – kirekesztés a közösségből, fenyegető erő, amely összetartja a közösség tagjait.

A közösségi társadalomból az elidegenedett társadalomba átalakulás folyamán megváltozott a szubjektum, a választó akarat. A „Minden Egész eltörött”, a közösség biztonsága, a hit helyett jött a választó akarat a maga minden kínjával (és örömével).
Individualizáció – mindegyik társadalom a maga módján reflektor, de a magyar társadalom rosszul reagál a „Minden Egész eltörött”-re.

A belülről irányított emberben benne van a hit (Illyés Gyula: diófát ültetek, ha én nem is, a gyerekeim fogják látni – pozitív kimenet).
A másik – kevésbé pozitív – a kívülről irányított ember a választás terhétől menekül (tekintélyelvű vagy konfromista kimenet) – ez egy rossz reagálás, kiönti a gyereket a fürdővízzel együtt.

A magyar nemzetkarakter a sarc-mentalitásból ered – 1526 óta nem volt önálló magyar állam.
Karácsony Sándor osztályozása szerint:
- széthúzás – az ország lakosságának 60-70 %-a elfogadja – magában rejti azt a pozitívumot, hogy egy dolgot több szempontból tudjak nézni. A következő fejezet a másik megértése.
- sült galambra várás – paternalizmus, várakozás, másfelől pozitív: szemlélő attitűd, nem kell sietni.
- patópáloskodás – ázsiai hagyatékot lát ebben Karácsony, ezt a legnehezebb pozitívra fordítani.
- szalmaláng – a szolidaritás szempontjából fontos üzenet (árvíz kapcsán is hallottuk) – ez az egység két-három hétig tart – kollektív pszichózis – kollektív mániás depresszió. Nem a szolidaritást könnyíti meg.

A magyar társadalomtudomány korán reagált ezekre a negatív tényezőkre, és Hankiss Elemér 1982-ben kéziratos könyvet írt – Kényszerpályán címmel, anyaga megjelent a Diagnózisokban és a Társadalmi csapdákban.
Bevezette a negatív modernizáció terminus technicusát:

- üres individualizmus
- empátia hiánya – csak én vagyok, a másik szempontja nem számít, el kell tiporni, autista pozíció
- bizalmatlanság -
- se verseny, se együttműködés – a verseny negatív hatás ellenére elképesztő erőt adhat.

Cselekvő és szenvedő élet

cselekvők, lázadók és szenvedők
(Magyarország - 65 % szenvedő, 65-90 % között lázadó, 90-100 % cselekvő
…
Svédország: 5 % szenvedő, 5-25 % lázadó, 25-100 % cselekvő.

Mi a teendő? Lehetőségek cselekvő szempontból:

A megoldás nem individuális dolog, ez kollektív kell, hogy legyen. Egy ember hiába tudja, mi a teendő. Gondolkodnunk kell rajta, az biztos. Magától ez csak súlyosbodni fog.

Kulcsfontosságú területek:

- iskola – a döntő láncszem, ha deszegregált a nevelés, akkor felnőtt korban nagy szolidaritás nem várható. Olyan, mint a kábítószer, visszafordíthatatlan. Ha elkezdődött a másság megkülönböztetése (3-5 éves korban már el tud kezdődni) – akkor rossz helyzetben vagyunk. Ez az elmúlt 20 év legnagyobb mulasztása
- állampolgári-jogi közgazdasági ismeretek – eleve elvisz a szegregációhoz, az élet konfliktusaira nem készít fel. Nem tanuljuk meg az élet kemény logikáját, a magyar társadalom egyik hitelválságból megy a másikba, nem tudja, mi az a hitel, könnyen be lehet csapni..
- konfliktusmegoldás kultúrája – nem nevel, hagyja begyűrűzni a hatásokat. A Mónika show nívóján szocializálódnak az emberek, ez nem konfliktus-megoldás, nem a kompromisszum keresése
- idegen nyelvtudás hiánya – szintén az iskolarendszer bűne. Erre sincs magyarázat.
- diverzitás – határon túli tapasztalatszerzés, külföldiek és magyarok megismerése
- identitás
- kultúra
- kreativitás
- terepkirándulások (börtön, gettó, szociális otthon, bíróság, gyermekotthon, kórház)
- helytörténet

Média
Minden tartalom, ami rákerül az internetre, csak bennünket erősíthet, illetve a legborzalmasabb tartalmak megnyilvánulása gyengíthet. A harc színtere áttevődött a hagyományos tömegkultúra fórumairól a web2-re. Ezzel tudnunk kell élni.
- közszolgálati tartalmak
- helyi médiák – nagyon fontos
- legjobb gyakorlatok hálózata – a többi szolidaritás kiindulópontja lehet

Civil társadalom
Ez a legfontosabb (legszimpatikusabb) Bibó-féle szabadság kis körei, a tényleges face to face közösségek. – ilyen kellene mindenütt. Ezek az aktivitás, a szabadság, a kreativitás kis körei.
- a hálózatosodás minden feltétele adott a jelenlegi kommunikációs struktúrában.
- önsegítés, a kölcsönös segítségnyújtás éltető elemei a kis köröknek – minél többet adok, annál többet kapok – meg kellene tanítani az embereknek
- szociális innovációk (intelligens település, szociális szövetkezetek, mikrohitel-körök) – lehetne nálunk is csinálni. Nem a közgazdasági logika szerint – szociális szövetkezetek nem stigmatizálva, megalázva.
- mozgalom – Magyarországon a jogszabályi környezet innováció-ellenes. Mozgalmat kell csinálni. Hollandiában (Nuenem) fotókat készítenek, a heti mise rajta van a neten, a családnak van híradója – ezt nézik a többiek. Teljesen lokális.
http://www.onsnetnuenen.nl/

Állam
- transzparencia – az igazi. Nem tudjuk, mire megy az adó, Kaffka most is megírhatná a Kastély c. művét. Ígéri minden kormány, de nem valósítja meg. Észteknek, portugáloknak sikerül, de a magyaroknál minden ráfordított milliárd a homályt fokozta, nem pedig eloszlatja.
- 24 órás rendelkezésre állás – nem fogadóóra van, követni lehet az ügyiratok pályáját, bíróságok esetében is. A magyar rendszer corpus separatum.
- állampolgári CRM – állampolgári csoportok tekintetében – szegmentálja a klienseket, a velük való kommunikáció különböző.
- részvétel, bevonás – deliberáció – hol legyen pl. a helyi buszmegálló, döntse el a helyi közösség.
- zéró tolerancia (közszsolgálatban állók intoleranciójával szemben) – ne engedhesse meg a közszolgálatban dolgozó, hogy előítéletes legyen (rendőr, tanár, orvos)

Üzleti szféra
- CSR – esélyegyenlőség, Vodafone, Telekom, Cisco – nem áll össze hálózatszerűen – magánvállalat társadalmi felelősségvállalási dimenziója – vállalati érdek, hogy a társadalom jól működő legyen. A meglévő kezdeményezéseket kellene támogatni.
- reklámok társadalomi beágyazottsága – formálja a társadalmat
(romákkal reklámoztak pl. fűnyírót – erős pozitív hatása volt, kizökkent, gondolkozásra késztet)

Magyar hagyományok
- reformkor (civil társadalom ébredése, polgárosodás, nyilvánosság)
- monarchia (sajtó-pluralizmus, asszimiláció, modernizáció) érdemes visszaemlékezni erre az időszakra
- két világháború közötti kor (népi írók mozgalma, szociáldemokrácia, klubok, kaszinók) egyfelől Trianon traumája, másfelől a társadalom együttműködése
- második világháború, utána (népkollégiumok) – akarás, akik nincsenek fenn, fel akarnak kerülni
- közművelődés kis körei – 70-es években voltak ilyenek, művelődési házak, volt televízió, és abban közművelődési műsorok. Neves emberek beszéltek. A 70-80-as évekből is lehet meríteni

Kérdések, hozzászólások:
Vercseg Ilona: hiányérzet, ha azt akarjuk, hogy a cselekvők száma növekedjen, az iskolában meg kell tanítani a gyerekeknek, arányosan az életkorukkal.

Kérdés: A cselekvők és szenvedők arányát 3 kérdésből nyerték ki, vagy más kutatások voltak?

Válasz: 7 dimenzió mentén, változók alapján
- tolerancia, szociális bizalom, etatizmus (milyen mértékben várják az államtól a problémák kezelését), külföldiek befogadása, autonómia.

A válaszmintázatok hogyan rendeződnek össze, a cselekvők azok, akik toleránsak – befogadják a szexuálisan másokat, nem etetisták, autonómok, megbíznak egymásban, egyszerűen aktívak szemben a szenvedőkkel, akik viszont nem autonómok, nem heteronómok, a szociális bizalom átlagos, nem igazán bíznak, de nem is bizalmatlanok, ellenben intoleránsak, nem fogadják el a külföldieket. Ezekből a válaszmintázatokból jöttek létre a csoportok. A válaszokból mi olvasható ki, ezt nézték meg (56 ezer ember – komplett Európa 2008-ban)

Kérdés: Az amerikai terrortámadáskor tartott előadást, ahol azt mondta: toleránsoknak kell lenni, de még önmaga sem tudja, mit kezdjen ezzel, vannak kultúrák, akik más kultúrák elpusztítására törekednek. Megvan-e már a válasza?

Csepeli György: Fenntartom és úgy gondolom, hogy azok az elvek, amiket elmondtam (mi a teendő – iskola kapcsán) – ez kezelhető, mindenkire kiterjedve. Lesz egy olyan szegmens a nem nyugati világban, amely nem alkuszik, és ez be fog ékelődni a nyugati világba.

Velencei Ági:
Kíváncsi, mikor alakult ki ez az arány (cselekvő-szenvedő) érdemes azon gondolkodni hogy a 40 év paternalista nézete hatott-e rá.

Válasz: Biztos, hogy belejátszott. Hamis képzet lenne a 40 évvel ezelőtti népet cselekvők népének tartani. A monarchia összeomlásával ment ez a dolog tönkre.

A jegyzetet Ligeti Juli készitette.

Vercsg Ilona köszöntője

Vercseg Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesületének tiszteletbeli elnöke:

Szeretettel köszöntök mindenkit!. A Nyári Egyetem első éve 2004-ben a szakmaköziségről szólt, a párbeszédről: ki mivel tud hozzájárulni, utána az állampolgári mozgalmakról – a rendszerváltás után megszaporodó tiltakozások, tüntetések volt a téma, majd a demokrácia technikáiról izgalmas, deliberatív módszereket gyűjtöttünk össze, amelyeket még nem elég széles körben alkalmaztak. Közösségi tervezés volt 2007-ben, majd a társadalmi tőke fejlesztése, mi legyen a bizalommal, a kölcsönösséggel a megváltozott körülmények között. Tavaly a társadalmi nyilvánosság és a közbeszéd volt a Nyári Egyetem fő témája.

Nem véletlen, hogy idén a szolidaritás került az érdeklődés fókuszába. Iszonyúan elkéstünk, korábban kellett volna felfedeznünk, hogy nagy baj van. Nemhogy nincs szolidaritás (elvárható-e a mai társadalomtól egy morális cél?), nemhogy ez a morális cél nem érvényesül, hanem az ellentettjébe fordul, a csöndes építő munka már nem elég.

Még a Kádár-korszakban is volt valamiféle szolidaritás. Mechanikus szolidaritás, bele volt kódolva az egymáson segítés az emberekbe. A kollektív típusú szolidaritás Magyarországon még a II. világháború végéig, sőt annál is tovább megmaradt kulturális gondolkodásmódunkban. Más kérdés, hogy mennyire működött, de kétségtelen, hogy sok mindent fel tudnánk sorolni: brigádok, KST stb. Ma már bugyutácskának tűnik, de volt tartalma az emberek életében. Nem szeretném egyoldalúan dicsérni ezt az álegyenlősdizést, de az állampárti korszakban nem volt etnikai megkülönböztetés, megbélyegzés. Hogy valakit a 2010-es években származása miatt megölnek, az elfogadhatatlan fejleménye a modern társadalomnak.

Minden modern társadalomban meggyengül a szolidaritás, de a közép-kelet-európai térségben egy csapásra omlott össze. Nem a velünk hasonlóval, hanem a tőlünk különbözővel kellene szolidaritást vállalni, és pont ez nem működik. Soha nem látott méretű a bizalmatlanság, nemcsak a változások gyorsasága gyengítette meg, hanem a piacgazdaság mozgatórugója – a verseny.

Hogy hogyan tudunk mi hozzájárulni a szolidaritás erősítéséhez, óriási kihívás erre érvényes válaszokat adni.

Kunbábonyban is érdekes esetét értük meg a szolidaritás problémakörének. Alakult egy helyi egyesület a 90-es évek vége felé, amikor a Civil Kollégium el kezdett működni. A közösségi élet felpezsdült, szabadidős-kulturális tevékenység bontakozott ki, mint régen a mozgalmi tevékenységben: anyák napja, márc. 15., Erzsébet-napi bál, stb.
Addig tartott ez, amíg helyi emberekben meg nem fogalmazódott: ennél messzebb is láthatnánk, jó lenne itt létrehozni egy segítő rendszert a bajba jutottak számára. Az Autonómia Alapítvány pályázat révén jó minőségű vetőmagot juttatott szegény családoknak, a helyi közösség döntötte el, hogy kik részesüljenek. Ekkor kettészakadt az egyesület. Az egyik azon az állásponton volt, hogy nem az én dolgom, oldja meg az állam. Nehéz felelősség. A másik csoport szerint addig itt nem lesz kiegyensúlyozott élet, amíg ilyen leszakadó családok vannak, nekünk is kötelességünk segíteni. Konfliktus volt, majd a döntés megszületett: megkapták a vetőmagokat, de több éven keresztül tetszhalott állapotba került a közösség. Pár év múlva kezdte el újjászervezni magát. Ennyi idő kellett, hogy felismerje saját lehetőségeit, és felelősségét. A felismeréshez a megfelelő erőt összegyűjtötte magában.

A cigányok és magyarok konfliktusaira kevéssé vagyunk felvértezve, kevés kurázsival, módszertannal rendelkezünk, hogy párbeszéddé, megismerési folyamattá tudjuk szervezni, de az a társadalom, amelynek tagjai nem vállalják fel egymást – mert erről van szó –, azok a saját biztonságot adó hátterüket élik és morzsolják fel.

Hogy mit örököltünk, mi maradt meg nekünk, ami jó, mit herdáltunk el, mit kellene gyarapítani, hogyan tudunk tenni, erről fogunk beszélgetni a héten, jó együttgondolkodást kívánok!

A jegyzetet Ligeti Juli készitette.

Borbáth Erika megnyitója

Borbáth Erika, az MMIKL főigazgatója:

Mindannyian érezzük, hogy jelenleg a társadalomban a szolidaritás kulcskérdés. Nekünk vajon mit kell tenni, hogyan tudunk segíteni másoknak, hogy önmaguk sorsát jobbra fordíthassák. Ezek nagyon komoly kérdések.
Ha egy kis lépést teszünk, hogy a társadalomban működjenek az összetartó erők, akik ténylegesen közösségekké teszik a társadalmat, akik figyelnek egymásra, tenni akarnak másokért és önmagukért is. Ha mások gondját megértjük, mi is gazdagabbak leszünk. Tudjuk, hogy mi az a lehetőség, amivel mindig jobbá lehet tenni a környezetet, amelyben élünk.

Alapvetően fontos ez a kérdéskör, és ma Magyarországon a társadalomból hiányzik. A kívülállók rácsodálkoznak: miért teszed? Nincs jobb dolgod? Erre is kell, hogy legyen magatartási mintánk.

A szakirodalom szerint nő a társadalmi szakadék a települések, a települések közösségei között. Szükséges valamit tennünk.

Egy megyei művelődési központban felkérést kaptunk, hogy egy településen, ahol sok fiatal is élt, készítsünk felmérést, mit akarnak az ott élők, mert igazából nem akartak semmit. A felmérés során mindenhol azt mondták: szükséges lenne egy játszótér. Amikor rákérdezett: miért nem csinálnak egyet, a válasz ez volt: Én kezdjem? Kezdje más! Az együttműködés első jeleként végül helyi összefogással elkészült a játszótér.

Nem csodákat akarunk megvalósítani, hanem saját környezetünket élhetővé, számunkra megfelelővé alakítani.
Ez a néhány nap, a VII. Nyári Egyetem erről fog szólni. Az utolsó nap kifejezetten a cselekvésre orientálásé. Ehhez kívánok sok okulást, élményt. Az ismerős arcok mutatják, hogy minden évben olyan munícióval mennek el, hogy a következő évben is visszatérjenek.

Jövőre viszontlátásra itt, Kunbábonyban.

A jegyzetet Ligeti Juli készitette.

Megnyitók és nyitó előadás

Nyári Egyetem a közösségi részvétel fejlesztéséért

2009. július 22.

Szó-váltás

Mészáros Zsuzsa, köszönti a résztvevőket: a vendégeket és a szervezőket is

MMIKL munkatársa, a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára

Boráth Erika, megnyitó

a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója

Köszönti a megjelenteket és büszkén emeli ki, hogy kollégák szervezték már hatodszor ezt az eseményt.
Minden Nyári Egyetem arra keresik a választ, hogy az egyén mit tehet önmagáért és a közösségért?

Nem elég, ha csak magunknak fogalmazzuk meg a problémáinkat… többet jelent, ha ezt másokkal is megosztjuk.
Az idei téma is ezt szolgálja: társadalmi nyilvánosság. Megosztani másokkal, amit gondolunk. Megismerni, amit ők gondolnak.

Jó párbeszédet, jó vitákat kívánok nektek! Érezzétek jól magatokat!

Péterfi Ferenc, bevezetője

az MMIKL Közösségfejlesztési Osztály vezetője,
a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke

Miszlivetz Ferenc vitaindító előadása

- Mi lett veled Magyarország? c. könyvről beszélt.

- Új reformkor címmel egy mozgalmat indítottunk a közelmúltban különféle közösségi kezdeményezések összefogására. Ennek a honlapja.
Mi is úgy gondoljuk, hogy szükségünk van a nyilvánosságra. Szeretnénk minél több kezdeményezést bemutatni és ezzel új nyilvánosságot teremteni.

- Hivatkozik Habermasra, arra, hogy a nyilvánosság feudalizálódik… magánhatalommá válik, a köz helyett. A közvéleményről: Ha a hatalom tudja, mi a polgárok véleménye, azzal legitimálja a hatalmát. Ezt teszi a PR is… tudom mi a gondod és a megoldást is tudom.

- Friss élményeként beszél a Kőszegi Polgári Kaszinó működéséről – Széchenyi felhívására – „Alapítsatok polgári kaszinókat”- után 8 évvel 1833-ban alakult és a mai napig működik… kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Fontos, hogy legyenek a társadalmi nyilvánosság ügyében is hagyományaink, legyenek köreink: szalonok, társaságok, amik nem pártideológiák mentén szerveződnek. Ezek vajon meg tudják teremteni valóban a maguk és környezetük nyilvánosságát?

- A rendszerváltás vége felé lazult a figyelem, fegyelem; a hivatalos mellett egy második nyilvánosság alakult: kis körök, klubok… belül és egymással is kommunikáltak… úgy érezték, hogy ebből épül majd a civil társadalom.
Erősödött egy Közép-európai érzés – értelem, de illúziónak bizonyult. Ma úgy gondoljuk, hogy kezdhetjük elölről.

- A társadalmi nyilvánosság – ahogy ezt Habermas használja, nemzetállam esetén -, azaz, hogy homogén legyen a közeg. Nem az. Európai szint is alkalmas lenne rá, de nem az, nem jött létre a legitimáció, ez a szintű nyilvánosság.
A nemzetállamok porladnak. Már nincs nemzetállam démosz, de még nincs európai démosz.
Megint köztes a helyzet. –) a hatalom ellenőrzése gyengül, főleg ott a baj, ahol ez nem is volt erős.

- Két út
(1) lokális – helyi szintű megoldások keresése. Felemás értékű: gyakran veszélye a tudati bezárkózás, szélsőséges, egyedül vagyunk, az EU se segít, legalább mi forduljunk egymás felé,
(2) kifelé fordulás, nyitás, hálózatokban lehet gondolkodni. A kis helyek összekapcsolása, ezeket nem kell, de nem is lehet határok közé szorítani. Ennek feltétele pl. a nyelvi zárás, vagy nyitás. Több a negatív tapasztalása a nyitásra, de a hálózatosodás nem megállítható.

- „Day of the interdependence” – a kölcsönös függés napja, szeptember 10 – 12.
Benjamin R. Barber amerikai politológus kezdeményezése, a független nemzetállamok helyet helyezzük a hangsúlyt a kölcsönösen függésre, gondolkodjunk egymásra utalt kapcsolatokban. A társadalmi nyilvánosság alakítható. Függ a szereplőktől, pl. civilek (ellenőrizzenek, szolidárisak legyenek… )

- Kérdése: A civil társadalomnak van-e hatalma?
Az a potencia, ami jelen volt a 80-as, 90-es évek végén elfogyott, de hallhatatlan tapasztalatokra tettek szert csoportok. Amíg a civil szervezetek önképe alázatos, udvarias és másodfokú, addig ez nem is fog újratöltődni.

- A válság nem tett rosszat a civil szférának… növekedett a kreativitás, a problémamegoldás alternatív módjai… nyílik egy tér az új formáknak. Érezzük ezt? Rengeteg a lehetőség, amivel nem élünk… e-demokrácia, de-liberalizáció,

- A civilitás fokát, azzal lehet mérni, hogy a kisebbségek hogyan tudnak élni helyzetükben. Szükség van arra, hogy a felbomlott folyamatok helyett, újak szülessenek. Pl. demokratikus eszközök, a képviselet alapú rendszer és a hozzá társuló döntési folyamatokban, pl. kit képviselnek a képviselők, a nemzetállamok polgárait, de azok közül is gyakran kirekesztenek még másokat.
Vannak pl. a többgenerációs bevándorlók, akik ott élnek, dolgoznak, termelnek, de más a kultúrájuk. Velük mi van, ők sose szólhatnak bele mi történjen?!

- Mi történjen?

hálózatok kellenek, de agorákkal
kioszkok: ahol lehetne tanulni a demokráciát, EU, de lehetne rögtön demonstrációt szervezni, petíciót írni… lehetne ezeket pl. a művelődési házakra építeni.

- Hogy legyen?

senki se tudja
brainstorming-ok kellenek
vitakörök kellenek
dialógus…
másfajta oktatás –) az egyetemeken kellene kezdeni, hiszen, onnan kerülnek ki a tanárok

- Új társadalmi szerződés kell… – mondják. Kellenek ezek a szerződések. Kell új társadalmi kerekasztal, amelyik sok kis kerekasztalból állna össze.
Tapasztalat: leülnek emberek, gondolkodnak… majd közlik, az a baj, hogy „mi itt nagyon el vagyunk szigetelve”. Ezt meg ezt lehetne tenni ellene – mondja nekik. Hááááát, igen, de. Kérdés: Nem érzik-e túl jól magukat ezekben az elszigetelt helyzetekben?

- Nemhogy találjuk ki milyen ez a Magyarország… mutassuk meg! Csatlakozzunk egymáshoz!

Alulról fölépülve… vagy legalább párhuzamosan, kicsit fölülről is kezdeményezve tud elindulni:
Szükség van politikai közösségekre is, társadalmi közösségek kellenek, akik képesek megnyilvánulni politikai szinten is.
Az EU jelenleg a világ legprogresszívebb fejlesztése, a szociális, a szoftempowerment… szemben a katonailag beavatkozó Amerikával, pl. Ezt csak bizonyos fejlettségi állapotban tudják társadalmak megteremteni. Magyarország ma nem ilyen. Vannak, akik most képesek tenni, fontos, hogy akik most tesznek, azok ne statikus rendszert hozzanak létre.
Új reformkor azért, mert a régi születési előjogon alapult, nemzetállamot épített, az új hálózatokban gondolkodik, rendszereket épít.
Nagyon nehezen mozdulunk. Az emberek, a szakemberek be vannak zárva a saját nyelvükbe, a saját kultúrájukba… alig tudunk más kontextusban gondolkodni.
Kulcs: kölcsönös egymásra utaltság. Ott dől el, hogy tömegnek látjuk egymást, vagy emberiségnek? Nincs pozitív hatalomképünk, ezért hatalom nélküli szerveződésekben gondolkodunk.
El kellene jutni oda, hogy a hatalom ne szitokszó legyen. Hagyom, hogy az erős és nagy fiúk ott verekedjenek, én pedig kijátszom, vagy kihasználom őket. Ez a magatartás – hozzá se akarok férni, tudni se akarok róla, nincs rá hatásom – passzívvá teszi az embert. Ez kívülről apátiának látszik.
Hol van az, az ingerküszöb, melyet már nem…
500 éve kísért minket: rövidtávú, szűk önérdek elébe megy minden egyébnek. Mohács szindróma, Zápolya szindróma
Kádár-rendszer főbűnei közé sorolható az a lecke: ha békén hagyod „a nagyszuverént”, akkor ott lent annyit lopsz-csalsz-hazudsz, amennyit csak tudsz. Tökéletes elnyomó rendszer… kézzel fogható, rövid távú személyes érdekek nyújtása…
Amerikai nagyvárosokba betelepülteknek kb. 10 év kellett, hogy elfogadják a nagyvárost, hogy ne legyenek ellenállók, azután jöhet az együttműködés magasabb fokának kezdeményezése. Ehhez képest a rendszerváltás 20 éve…?!
Rossz hír: a demokráciához kellenek a pártok. A jó hír, hogy demokráciában élünk. Rossz ez így most, de a többi jelenleg ismert társadalomszervező rendszer még rosszabb.
Krízisben gyorsabban cselekszünk… még nincs elég nagy krízis, még nem vagyunk elég gyorsak. Lassan történnek azért dolgok.